2024.04.20, Szombat

Megye

Busz segíti a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkáját

2018.04.05

A busz munkába állításával lehetőség nyílik arra, hogy a kormányablakokban elérhető szolgáltatásokat a jövőben olyan helyekre is eljussanak (kistelepülések, rendezvények, fesztiválok, nagy munkáltatók), ahol eddig nem voltak adottak technikai lehetőségek.

Beindult a túzokdürgés a Kiskunságban

2018.04.04

A hideg, havas márciusi időjárás következtében kicsit késve kezdtek násztáncba a túzokkakasok a felső-kiskunsági pusztákon, de már látványos vetélkedés folyik a dürgőhelyeken.

Új repülőgépet fejleszt a Genevation Aircraft Kft.

2018.04.04

A jakabszállási sportrepülőtéren bemutatták a GENPRO műrepülőgépet, amely világ első acél-karbon rácsszerkezetű anyagból készült egyszemélyes repülője. Az új repülőgéppel Besenyei Péter, a legeredményesebb magyar műrepülő pilóta tartott bemutatót.

Kunhalmi Ágnes pucér szórólapjára találtak a 2. kerületben

2018.04.03

A viharos 2018-as választási kampány egyik legemlékezetesebb epizódja lehet, hogy a kiskunmajsai Kunhalmi Ágnest pucéran ábrázóló szórólapra találtak a 2. kerületben Budapesten - számolt be a Zoom.hu

300 vers a cél Kiskőrösön

2018.04.03

Az irodalom, a költészet csodájára szeretné a város felhívni a figyelmet idén is a Költészet Napján, nem csak Petőfi szülővárosában. Ezért bárkit megajándékoznak egy gyönyörű verssel, amit a város közterein, bokrokon, fákon, padokon helyeznek el.

Így locsolták meg a lányokat Kiskunmajsán

2018.04.03

A Mayossa Néptáncegyüttes férfi tagjai meglocsolják az együttes női táncosait húsvéthétfőn.

Lángész kerestetik! - Ismét a bányaisok között találták meg őket

2018.03.31

A csapat tagjai: Kósa Viola 8.B, Kovács Kristóf 8.A, Vancsura Botond 8.B voltak.

Legjobb Húsvéti családi programok Kecskeméten és környékén

2018.03.30

Húsvéti válogatásunkban családi programokat, hagyományőrző és gasztronómiai eseményeket, állatsimogatási lehetőségeket, tojáskereső partit és sok-sok kitűnő programot találtok. A négynapos hétvége számtalan izgalmas programmal kecsegtet – a legjobbakból szemezgettünk.

Másfél milliárd forinttal támogatja Paks térségét a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány

2018.03.28

A rendelkezésére álló másfél milliárd forintból 106 fejlesztést támogat Paks térségében a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) - döntött Szekszárdon tartott ülésén a Paksi Atomerőmű által létrehozott szervezet kuratóriuma szerdán.

Kárpátaljai magyarok mindennapjai fotókiállítás nyílik Kecskeméten

2018.03.28

A kárpátaljai magyarok mindennapjait mutatja be Mohai Balázs, az MTVA/MTI fotóriportere azon a kiállításon, amely szerdán nyílik a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Iskolában.

Izgalmas programokkal vár Húsvétkor a Kecskeméti Vadaskert!

2018.03.28

Húsvét vasárnap és hétfőn a kisebbek tojásvadászaton vehetnek részt, és ajándék arcfestéssel is kedveskednek nekik, amíg a Hüllőházban az arcfestésre várakoznak, húsvéti színezéssel tölthetik kellemesen az időt. A bátrabbak kígyót simogathatnak.

Új játszósarok lett kialakítva a kecskeméti sürgősségi baleseti ambulancián

2018.03.27

A Csengődi Napköziotthonos Óvoda nagycsoportosai látogattak el a Bács-Kiskun Megyei Kórház sürgősségi baleseti ambulanciájára, ahol megnézték a karácsonyi ünnepségen gyűlt adományok összegéből kialakított gyermeksarkot, melyet persze azonnal, lelkesen birtokba is vettek.

Új tudományos fokozattal gyarapodott a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kara

2018.03.26

Jelentős tudományos eredmény született az egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán 2018. március 14-én: dr. Baglyas Ferenc főiskolai tanár sikeresen habilitált a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.

Kiválasztották a Nemzet és Bács-Kiskun Megye legjobb szörpjét

2018.03.26

A turbolya szörp lett 2018-ban megyénk édes csábítása.

Halálos közúti baleset lett a Gábornapozásból Tiszakécskén

2018.03.25

Lapunk információi alapján a Gödöllőről származó Szabó László a sikeres tiszakécskei középpályás és az ikertestvére Szabó Gábor, a Gábor-napi ünnepet követően közösen ültek autóba szobat éjjel, aminek éjfél előtt baleset lett a következménye. A baleset következtében a járművet vezető Szabó László nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett, az ikertestvére, Szabó Gábor a helyszínen az életét vesztette.

Nem jelentek meg ellenzéki politikusok a keceli új Kormányablak avatón

2018.04.05

Talán kissé sarkos megállapítás ez alapján, de az ellenzék láthatóan nem is akarja átvenni a kormányzást Kecelen sem.

Idén minden kilométer számít a Szentkirályi Iskolának

2018.04.04

A Telekom Vivicittá Városvédő Futás hivatalos ásványvize, a Szentkirályi a versenyt megelőzően adománygyűjtő játékra invitálja a futókat, hogy lefutott kilométereikkel támogassák a Szentkirályi Általános Iskola kültéri tornapályájának építését.

Újabb helyen lehet átkelni Magyarország és Szerbia között

2018.04.04

A határátkelőt egy Bács megyei cég építette fel közel 600 millió forintból.

Így készítsd fel otthonodat a tavaszi csapadékos időjárásra

2018.04.03

A kora tavaszi időjárás számos lehetőséget tartogat arra, hogy nekikezdjünk a házkörüli munkáknak - vallják az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint ez az időszak tökéletesen alkalmas arra, hogy rendbe tegyük az ereszcsatornákat, és vízvezetők kiépítésével felkészüljünk az aranyat érő tavaszi csapadékos napokra is.

Bács megyei nyertesei is vannak a Zártkerti Programnak

2018.04.03

A megítélt támogatási összegből Borotán, Dunavecsén, Homokmégyen, Kelebián, Kiskunmajsán és Szalkszentmártonban újulhatnak meg zártkerti területek.

A következő 110 évre fejleszt Kiskunhalas

2018.04.01

Várhatóan nyár közepére elkészül a Hirling József Lovaspark 400 millió forintos átépítése.

A magas színvonalú munkát ismerte el a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2018.03.31

Idén is sor került a kormánymegbízotti elismerések adományozására azon állami tisztviselők részére, akik folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végeznek.

Díjkiosztó eredményhirdetés a Mercedes-Benz és a Neumann János Egyetem 1. mérnökversenyén

2018.03.29

2018.03.26-án került sor a Mercedes-Benz és a Neumann János Egyetem mérnökverseny díjkiosztójára a Mercedes gyárban. A verseny az Egyetem (GAMF) és a Mercedes Benz folyamatos együttműködésének eredménye.

Újra van húsvéti kút Kiskunhalason

2018.03.28

A Pásztortűz Egyesület révén feldíszítették a városi kutat.

Új épületszárnyat avatott a kiskunhalasi Szent József Katolikus Iskola és Óvoda

2018.03.28

Több mint 300 nm hasznos alapterülettel bővült a Szent József Katolikus Iskola és Óvoda Lomb utcai épülete.

A végéhez közeledik a 2018-as parlamenti választási kampány

2018.03.27

Bár még egy bő hét van hátra az április 8-án „bekövetkező” szavazásig, mégis a hétfőn délelőtt Soltvadkerten lezajlott új Kormányablak avatás alapján kijelenthető, hogy az ország déli megyéiben már jelentősebb fordulat nem várható.

Új látogatási rend a kalocsai kórház telephelyen

2018.03.27

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Kecskeméten tartották kiképző és továbbképző foglalkozásukat a Magyar Honvédség katonai testnevelői

2018.03.26

Idén is Kecskeméten tartották éves szakmai felkészülésüket, és vettek részt fizikai állapotfelmérésen a katonai testnevelők.

Cselgáncs országos bajnokságnak adott otthont Kecskemét

2018.03.25

Az olimpikon Tóth Krisztián, Bor Barna és Karakas Hedvig is érvényesítette a papírformát szombaton a kecskeméti cselgáncs országos bajnokságon, amelynek ezúttal nem a Messzi István Sportcsarnok, hanem a szomszédban található Mercedes-Benz Sportakadémia adott otthont.

Műfüves pályát avattak Kiskunhalason

2018.03.24

A sportközpontot érintő megvalósult és elnyert beruházások értéke közel 700 millió forint