2018.08.13
A régiós feladatokat ellátó intézmény nagyobb és kulturáltabb területen fogadja majd a rászorulókat.
2018.08.12
Eddig február utolsó napja volt a fogyasztási csúcstartó 2018-ban a Nemzeti Közműveknél, csütörtök estére viszont megdőlt a rekord a villamosenergia-felhasználásban a Dél-alföldi régióban.
2018.08.10
Tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében pénteken a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés; Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon.
2018.08.10
Augusztus 10-12 között zajló találkozón 30 éves Magyar Origami Kör huszonkilencedik alkalommal hívja össze éves közgyűlését.
2018.08.09
A Microsoft diákstartup-versenyén, az Imagine Cup-on idén a Neumann János Egyetem hallgatóinak kezdeményezése, az Innobie – illetve az ebből született alkalmazás, az Eddie – képviselte Magyarországot.
2018.08.08
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezésében augusztus 10-én 10 órakor kerül megrendezésre a soron következő előadás.
2018.08.07
Lebontották az állványzatot, a város múltját idéző falfestmény már teljes terjedelmében látható a buszpályaudvarral szembeni téren.
2018.08.07
Utolsó hónapjához érkezett a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője közönségszavazás. A szervezők nyilvánosságra hozták a verseny három kategóriájának első tíz helyezettjét. A legtöbb szavazatot kapott fürdők között két Bács-Kiskun megyei is van.
2018.08.06
A fejlesztéssel a kapacitás háromszorosára nőtt: eddig óránkénti 2000 flakont tudtak megtölteni, most 6000-ret. Ideális esetben 2,3 millió PET palackot tölthetnek meg havonta.
2018.08.05
Kecsketejivás világrekord-kísérlet is lesz a Hírös Hét Fesztiválon.
2018.08.03
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a strandokon is vagyonvédelmi tanácsokkal látja el a fürdőzőket azért, hogy a nyár a biztonságos pihenésről szólhasson.
2018.08.03
A NAV a kérelem alapján évente egyszer automatikusan engedélyezi maximum 12 hónapra a pótlékmentes részletfizetést.
2018.08.02
Svájcban járt a csólyospálosi önkéntes tűzoltók küldöttsége, egészen pontosan Winterthur városában, ahonnan egy modern, minden igényt kielégítően felszerelt tűzoltóautóval tértek haza.
2018.08.01
Az új épület teraszos csoportszobákkal, külön fejlesztőszobával és tornaszobával jön létre.
2018.08.01
A mélyépítőcég által megkezdett projektben mind a Zagyva, mind a Tisza árvízvédelmi infrastruktúráját jelentősen megerősítik.
2018.08.13
A Gemenc Zrt. mint erdőgazdálkodó augusztus 27. - szeptember 30. közötti időszakban, minden nap délután 15:00-tól, másnap délelőtt 09:00 óra közötti napszakban erdőlátogatási tilalmat rendel el a vagyonkezelésében lévő erdőterület térképen jelölt részein.
2018.08.11
Az idén a tavalyival azonos mennyiségű szőlőtermés várható, a minőség kiváló, így a borászatban kiváló évjárat lehet
2018.08.10
4 nap alatt zajlott le Bács-Kiskun megyében a munkahelyteremtő fórumsorozat, Kecskeméten ma délelőtt a Klapka utcai székházban tartozzák a záró rendezvényt. Szorosak a határidők, július 23-án történt a kiírás, és szeptember 10-re már be is kell adni magát a pályázatot. Az előző évek tapasztalatait osztották meg a megjelent munkáltatókkal, a lehető legtöbb információ átadásra került a sikeres pályázat megírásához.
2018.08.09
Rossz hír az allergiásoknak: az elkövetkező napokban a parlagfű pollenszórása várhatóan országszerte fokozódik. Pénteken helyenként – elsősorban Kaposvár és Kecskemét térségében – már nagyon magas parlagfű pollenkoncentrációra lehet számítani.
2018.08.09
A XXIII. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságon Bács-Kiskun megyét két csapat, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatai képviselték. Embert próbáló hőségben, a forró homokon, sportszerűen és töretlenül küzdöttek a csapatok.
2018.08.08
A Duna tartósan alacsony vízállása miatt a tervezett augusztus 31-i határidő előtt, augusztus 7-től lezárják a Sugovicán üzemelő kijelölt fürdőzőhelyet.
2018.08.07
5 cm vastagságban felmarják a régi aszfaltot, majd a helyére új meleg aszfaltot terítenek. A felújítás során kijavítják a hibás víznyelőket is. A felújításra tervezett szakasz a szegedi úti Hídtól az új, épülő alsó óvodáig tart.
2018.08.06
A központ háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálattal látja el Bugac és Bugacpusztaháza lakosságát.
2018.08.05
A vizsgált koktélparadicsomok élelmiszer-biztonsági és minőségi szempontból megfeleltek az előírásoknak.
2018.08.04
A beruházás során megvalósul az intézmény teljes homlokzati, pince és zárófödém szigetelése, a nyílászárók cseréje, valamint a fűtési rendszer korszerűsítése, amely egy napelemes rendszerrel is kibővül.
2018.08.03
A megnyitó közös postagalamb-röptetéssel zárult.
2018.08.02
A Magyar Légierő JAS-39 Gripen vadászrepülőgépe felszáll a Flying Sword brit-magyar közös harcászati kiképzés nyilvános napján a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison
2018.08.01
Fáklyás világítás és látványetetés fogadja az érdeklődőket.
2018.08.01
Augusztus 10 és 12 között minden a dinnyéről fog szólni.
2018.07.31
A felújítási módszer már egy régóta használt technológia, melynek lényege a felületi kopóréteg felfrissítése, a kisebb kátyúk kiegyenlítése és a legfontosabb a felületi zárás biztosítása hogy a csapadékvíz ne tudjon behúzódni az úttest repedéseibe.