2018.11.16, Péntek

Kiskunhalas

Fiatalos megjelenést kapott a kiskunhalasi szakképző iskola

2018.10.15

Kiskunhalas

A jelenleg 570 diák oktatását ellátó intézményben több mint 40 szakmát kínálnak a fiataloknak. Választhatnak az építő-, fém- és vendéglátóipari szakmák közül, de tanulhatnak asztalosnak, villanyszerelőnek, vagy éppen varrónak is.

150 elítélt dolgozik az új börtön kialakításán Kiskunhalason

2018.10.09

Kiskunhalas

Az építkezéssel egyidejűleg megkezdődött a toborzás is Kiskunhalason. Két irodában folyamatosan várják az érdeklődőket, hiszen közel 250 munkatársra lesz szükség az új börtönben.

Új börtön épül Kiskunhalason

2018.10.05

Kiskunhalas

Az új börtön kivitelezése a napokban kezdődött és várhatóan 2019 januárjában adhatják át, ezután érkezhetnek a rabok.

Megkezdődött a Csipkeház felújítása

2018.09.24

Kiskunhalas

Januárban jelentették be a jó hírt, miszerint a Csipkeház több, mint 70 millió forint értékben megújul. A munkálatok néhány hete megkezdődtek, jelenleg cudar a helyzet, ám jelentős energetikai korszerűsítés, kiállítás modernizálás és interaktivitást támogató eszközbeszerzések előtt állnak, ami megéri ezt az átmeneti állapotot.

Nagybányai művészportrék címmel nyílt kiállítás Kiskunhalason

2018.08.30

Kiskunhalas

Nagybányai művészportrék címmel a nagybányai művésztelep alkotóit arcképeken keresztül bemutató időszaki kiállítás nyílt kedden a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban.

Megszépült a Hirling József Lovaspark

2018.08.21

Kiskunhalas

Első körben teljesen új dísztribün épült, mely többfunkciós konferencia- és rendezvényházként fog funkcionálni. Ki lett építve a teljes vízelvezető rendszer és csatornahálózat a lovasparkon belül, továbbá új bejáratok, kamionbeállók, új belső parkolókat építettek ki, több helyen pedig teljesen új útburkolatot is kapott a központ, továbbá a filces pálya is bővítésre került.

Strandfociban is jók a kiskunhalasi tűzoltók

2018.08.09

Megye

A XXIII. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságon Bács-Kiskun megyét két csapat, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatai képviselték. Embert próbáló hőségben, a forró homokon, sportszerűen és töretlenül küzdöttek a csapatok.

Babamentő inkubátor a halasi Semmelweis kórházban

2018.07.05

Kiskunhalas

Ez az inkubátor egy esély azoknak az újszülötteknek, akiket valamilyen okból nem tud, vagy nem kíván felnevelni a szülője.

Megújuló energiaforrással Kiskunhalason

2018.06.20

Kiskunhalas

Június 14-én a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája adott helyet a „Fotovoltatikus rendszerek kialakítása a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum épületein” elnevezésű pályázat záró projektrendezvényének.

Kiskunhalason minden évben elismerik a legkiválóbb pedagógusok tevékenységét

2018.06.17

Kiskunhalas

A járási pedagógusnapot június 8-án délután tartották Kiskunhalason, a Dékáni-sportcsarnokban. Az ünnepi rendezvényen díjakat vehettek át azok, akik folyamatosan magas színvonalon végzik a munkájukat.

Közös ügyintézés Kiskunhalason

2018.06.04

Kiskunhalas

A Nemzeti Közművek ügyfelei újabb településen intézhetik egy irodában áram- és földgázszolgáltatással kapcsolatos ügyeiket.

Rendkívüli nyitva-tartással segít a NAV Baján, Kalocsán és Kiskunhalason is

2018.05.10

Baja

Az szja-bevallási tervezetekkel és minden szja-bevallással kapcsolatos kérdésben, problémában.

Itt ehetsz jókat idén nyáron - Elindult az országjáró Street Food Konvoj

2018.04.27

Országos Hírek

Idén tavasszal újra elindult az országjáró Street Food Konvoj, hogy minél több vidéki városba elvigye a minőségi utcai gyorsételeket. A csapat áprilistól szeptemberig 14 városba látogat majd el, Soprontól Pécsen át Nyíregyházáig szinte minden megyét érintve.

Új épületbe költözik a Kiskunhalasi Járási Hivatal

2018.04.10

A felújított épületet ünnepélyes keretek között 2018. április 6-án Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Kovács Ernő kormánymegbízott adta át.

A következő 110 évre fejleszt Kiskunhalas

2018.04.01

Kiskunhalas

Várhatóan nyár közepére elkészül a Hirling József Lovaspark 400 millió forintos átépítése.

Több mint félmilliárdos fejlesztés érkezik Kiskunhalasra

2018.10.11

Kiskunhalas

A forrás nagyobb része a Csipke Gyógyfürdő projekt elindításához szükséges engedélyezési eljárások és tervek elkészítésére szükséges, a másik részéből pedig folytatódik a Hirling Lovaspark korszerűsítése.

A hétvégén Kiskunhalas a "burgonya fővárosává" vált

2018.10.08

Kiskunhalas

Már ötödik éve rendezték meg a Kiskunhalasi Burgonya Napokat. A hagyományokhoz híven az első napon szakmai konferencia és fajtabemutatók várták az ágazat érdeklődőit, ahol a szakpolitikusok helyzetértékelőjén túl tájékoztatók hangzottak el a NÉBIH és NAK szakembereitől, melyet fajtabemutatók követtek.

Új épületszárnnyal bővült a Központi Református Általános Iskola Kiskunhalason

2018.09.30

Kiskunhalas

A korábban régi konyha és ebédlő alapjain, új szintek felhúzásával, és az épület jelentős bővítésével új tantermek, szaktantermek alakultak ki, teljesen új bútorzat, modern eszközök kerültek beszerzésre.

Felújított iskolában kezdték meg a tanévet a kisdiákok Kiskunhalason

2018.09.05

Kiskunhalas

Az elegáns, kellemes színek, a megújult üvegfolyosó, a bútorzat egy részének cseréje az elvárásoknak megfelelő, esztétikus környezetet eredményezett.

Hamarosan a gyerekek is birtokba vehetik a halasi iskolát

2018.08.28

Kiskunhalas

147 millió forintos beruházás zajlik a kiskunhalasi Fazekas Általános Iskolában.

Magyarországon egyedülálló napteleszkóp van Kiskunhalason

2018.08.16

Kiskunhalas

A látogatók pénteken esténként találkozhatnak vele a helyi csillagdában.

Halad a korral a kiskunhalasi Csipkemúzeum és Csipkeház

2018.07.17

Kiskunhalas

Kiskunhalas város jelképe, egyedülálló turisztikai attrakciója, Magyarország és a nagyvilág büszkesége a halasi csipke.

Átadták a felújított Cigány Közösségi Házat Kiskunhalason

2018.06.23

Kiskunhalas

A Cigány Közösségi Ház nemcsak kívülről és belülről újulhatott meg, hanem rengeteg közösségi, felzárkóztató és fejlesztő programmal és élettel fog megtelni.

Sikeres volt a jótékonysági biciklis akció Kiskunhalason

2018.06.19

Kiskunhalas

Június 16-17-én újra nagysikerű jótékonysági kerékpározást szervezett az Amway országszerte több helyszínen. Kiskunhalason több mint kétszázan segítettek a jó ügyért: 10 kilométer kerekezéssel közel 250 ezer forintot gyűjtöttek össze a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium munkájának támogatására.

Felavatták az "Év múzeuma 2018" táblát

2018.06.09

Kiskunhalas

A Thorma János Múzeum 1998 után idén másodszor kapta meg ezt a rangos elismerést, ilyen múzeum összesen 3 van az országban, amely duplázni tudott, mondta Dr. Deme Péter a Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület vezetője az ünnepségen.

Az év múzeuma a kiskunhalasi Thorma János Múzeum

2018.05.15

Kiskunhalas

Vasárnap, a Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumok Majálisa programjának keretében vehette át Szakál Aurél a Thorma János Múzeum igazgatója a rangos elismerést.

Letették a kiskunhalasi Rákóczi sportcentrum alapkövét

2018.04.28

Megye

Várhatóan az év végére készül el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium vadonatúj sportcentruma a volt kollégium területén.

Folytatódik a kiskunhalasi templomfelújítás

2018.04.20

Kiskunhalas

Most már megfelelő a hőmérséklet, így a téli szünet után folytatódik az Alsóvárosi Katolikus Templom belső felújítása. A tervek szerint a jövő héten újra felállványozzák a templomot.

A Merkbau épít Kiskunhalason iskolai sportcentrumot

2018.04.09

Gazdaság

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola közel 600 négyzetméteres testnevelési központján hamarosan megkezdődhet a munka.

Újra van húsvéti kút Kiskunhalason

2018.03.28

Kiskunhalas

A Pásztortűz Egyesület révén feldíszítették a városi kutat.