2016.10.15
Tizenkilenc olyan alkotást adományozott magyar kortárs művészekkel foglalkozó közgyűjteményeknek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., melyek a szervezethez tartozó műteremlakásokban születtek.
2016.10.14
Az erdélyi rendező filmjéért az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át.
2016.10.10
Ezek a versek tényleg nagyoknak szólnak! Aki nincs még 18 éves vagy nagyon prűd, ne menjen el a TabulArt Szobaszínház előadására Baján.
2016.10.07
A felvételek egy önálló, az eredeti tárgyalás és a kivégzés eseményeit feldolgozó dokumentumfilm alapját képezik majd Borsody István rendezésében, amelyben hangsúlyos szerepet kaphat egy operatőr, aki ott volt az 1958-as ítéletkor a forgatócsoport tagjaként.
2016.10.06
Egészen elképesztő az egészségügyben dolgozók elszántsága annak ellenére, hogy a bérek, ugye, a körülmények ugye, a viszonyok ugye... és ahogy miondani szokták, és mégis mozog a föld, amit be is mutatott a kalocsai gyógyszer-asszisztens!
2016.10.05
Idén 4,5 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a színházi előadások akadálymentesítését - mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerda reggel.
2016.09.26
Ma délután kezdődik és október 1-ig tart a Város Napja programsorozat a megyeszékhelyen.
2016.09.15
Szombat délelőtt szecessziós cifraságok témájú épületvezetés - a Kulturális Örökség Napok alkalmából.
2016.09.13
A lepkefajok száma Magyarországon több ezerre tehető. Az éjszakai lepkék országszerte előfordulnak, különböző élőhelyeken, különféle fajok találhatóak.
2016.09.09
Hat új darabbal készül és néhány korábbi nagysikerű előadását is újra műsorára tűzi az idén hivatásossá válásának harmincadik évfordulóját ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház.
2016.09.06
A rendezvény ideje alatt egyedi, kézzel készített népi és iparművészeti portékák vására és kecskefőző-verseny is lesz.
2016.09.02
Shakespeare Vízkeresztjével indul az évad, majd jön a Mágnás Miska, Szilveszterkor pedig a Páratlan páros szerzőjének fergeteges vígjátéka szórakoztatja a közönséget.
2016.08.27
A kecskeméti Katona József Színházban tartott országos színházi évadnyitón adták át az idei Kaszás Attila-díjat.
2016.08.24
Izgatottan készülődik a 2016/2017-es jubileumi évadára az idén 120 éves kecskeméti Katona József Színház.
2016.08.17
A térségi seregszemle 17 település több, mint 170 kiállítójának terményeit mutatja be, 12 kézműves munkájába nyernek betekintést és 22 kulturális csoport produkcióját láthatják az érdeklődők.
2016.10.14
2016. október 28-án a szabadulószobáké a péntek éjszaka. Idén immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre az esemény. Ezen a napon országszerte hosszabbított nyitva tartással, és 50% kedvezménnyel játszhat minden érdeklődő számos budapesti és vidéki helyszínen. A Szabadulószobák éjszakája a baráti társaságoktól, a családokig vár minden érdeklődőt, aki szeret játszani, kedveli a rejtélyeket, a krimiket, és a logikai feladatokat.
2016.10.10
Szerdán kezdődik a XIII. Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten, ahol öt nap alatt harmincöt előadást mutatnak be.
2016.10.09
Folytatódik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nagy sikerrel bemutatott '56 Egy nép kiáltott című táncjáték országos turnéja. A forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára készült ünnepi műsor hamarosan Kecskeméten is látható lesz.
2016.10.06
Október 6. az aradi vértanúk emléknapja. Arra a 13 honvédtábornokra emlékezünk ezen a napon, akiket 1849-ben végzett ki Julius Jacob von Haynau osztrák tábornagy. Egyébként Haynaunak nagy szerepe volt a szabadságharcot követő megtorlásokban és a lakosság megfélemlítésében. Mi az utolsó mondataikkal szeretnénk emlékezni a tizenhárom aradi vértanúra.
2016.10.05
A magyar futballisták Eb-sikere inspirálta Szente Vajkot, amikor belekezdett a kecskeméti színházban a János vitéz rendezésébe. A bemutató október 7-én lesz az új Kamaraszínházban.
2016.09.30
Kitartóbbak, önállóbbak, fegyelmezettebbek lesznek a korcsolyázástól
2016.09.20
Az ikonfestés világába vezetnék be a 10-14 éves gyerekeket a Cifrapalotában, Kecskeméten.
2016.09.13
Rendhagyó népzenei órák, hagyományőrző gálaműsorok, táncházak, koncertek, hangszer-bemutatók és mindhárom napon egyedi, kézzel készített népi és iparművészeti portékák vására a Főtéren. A kecskefőző verseny már csak ráadás.
2016.09.12
Ma kezdődik a szeptember 17-ig tartó Széchenyivárosi Napok Kecskeméten. A legnagyobb buli a szombati fesztiválon várható, ahol többek között Gáspár Laci és a Desperado is játszik.
2016.09.07
Alig csengettek be az új tanévre, máris kórusfesztiválra utazik a kecskeméti Kodály Iskola Aurin Leánykara. Csehországban, a Brno melletti Vyskov városkában énekelnek szeptember 11 – 16. között. Utazásukat a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatja.
2016.09.05
A Kecskeméti Katona József Múzeum egyik rangos kiállítóhelye, a Cifrapalota most készített összegzése szerint: a nyári hónapokban 13.460 látogató kereste fel a híres szecessziós épület kiállításait.
2016.08.29
A japán animációs filmek rajongói örülhetnek, mert a Mozinet Filmnapokon láthatja először a magyar közönség a japán Ghibli Stúdió Cannes-i különdíjas A vörös teknős című új animációs filmjét. A filmmustrát október 28. és 31. között rendezik meg országszerte 14 art moziban.
2016.08.24
A kecskeméti Cifra Palota Pávás terme adott otthont, és a Kecskeméti Városszépítő Egyesület szervezésében került bemutatása Mészáros Marianna által megrajzolt Kecskeméti Szecesszió című színező könyv.
2016.08.20
A Városháza és a Nagytemplom között felállított színpadon tartották a Hírös 7 nyitógáláját, ahol az elsőként Bánk Bán operájából hallhatott keresztmetszetet a közönség.
2016.08.17
Kiskunhalason a Halasi Moziban lép fel a város szülötte augusztus 28-án.