Szerdán kezdődik a XIII. Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten, ahol öt nap alatt harmincöt előadást mutatnak be.
A Magyarországi Bábszínházak Találkozóját a kecskeméti Ciróka Bábszínház hívta életre 20 éve, és azóta olyan rangos eseménnyé vált, amelynek kétévenkénti megrendezését a magyar bábszínházi szakma egésze kiemelkedően fontosnak tartja - mondta Kiszely Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója.
A hivatalos programban a műfaj tizenhárom, intézményes formában működő képviselője mellett hat független társulat produkciója szerepel. Az off programok és szabadtéri előadások sorában további tizenhat előadás lesz látható. A találkozó off programjain az állandó társulattal nem rendelkező, egy-egy produkcióra összeszerveződő fiatal művészek, pályakezdők részére biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.
Idén is jelen lesznek Kecskeméten a határon túli, magyar nyelven játszó társulatok képviselői is, akik nemcsak értékes szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, hanem lehetőséget is kapnak a magyarországi alkotók megismerésére, meghívására, saját produkcióik kiajánlására, cserejátékok lebonyolítására.
Az előadások több helyszínen zajlanak majd. A Ciróka Bábszínház két játszóhelye mellett a Kelemen László Kamaraszínház, a Ruszt József Stúdiószínház, valamint a Tudomány és Technika Háza ad helyet a produkcióknak.
Az Emlék/Tár/Téren szombaton és vasárnap Fabók Mancsi Bábszínháza, a Ládafia Bábszínház, a Tintaló Társulás, Sarkadi Bence, a MárkusZínház, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Fekete Dávid és a Ziránó Színház szabadtéri előadásai várják az érdeklődőket. A főtéren Bartha Tóni Csúzlizdája, a Tekergőtér és a Bab Társulat ügyességi játékai, valamint a Ládafia Bábszínház körhintája kínál szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.
Kiszely Ágnes kiemelte: a kecskeméti Ciróka Bábszínház fennállásának harmincadik évfordulóját szintén kedden ünneplik meg. A jubileumi műsorban a találkozón résztvevő összes társulat színpadra lép.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig