A magyar futballisták Eb-sikere inspirálta Szente Vajkot, amikor belekezdett a kecskeméti színházban a János vitéz rendezésébe. A bemutató október 7-én lesz az új Kamaraszínházban.
Kovács Yvette Alida jelmezei a huszárgúnyát és a futballisták mezeit idézik egyszerre.
- A rendező alapkoncepciója az volt, hogy korunk csatája a foci, ott mérkőznek meg egymással a nemzetek, mérik össze erejüket. Vagyis a focisták a modern kor harcosai. Ezért ki kellett találni, hogy a huszáröltözetek miként illeszthetőek be ebbe a közegbe - mondta a kecskeméti színház weboldalán megjelent interjúban Kovács Yvette Alida.
- Miután megszületett az alapötlet, a következő- és egyben legfontosabb- lépés az volt, hogy meghatározzuk az egyes szereplők helyét ebben a rendszerben. A huszárok focisták, így a Strázsamester lett a kapus. Bartolo, az udvari tudós kapta a sportriporter szerepkört. A lányok –Iluskával együtt - pompom szurkolólányokként jelennek meg. A falu csősze biztonsági őr, míg a francia király az edző. Ebben a rendszerben külön játéklehetőséget ad az is, hogy kinek mi legyen a mezek a hátán feltűntetve - tudhatjuk meg a jelmeztervezőtől.
Ezek után kíváncsian várjuk a darab bemutatatóját, hiszen egy merőben szokatlan János vitézzel találkozhatunk az új Kamaraszínházban.
A WHB generálkivitelezésben megújult ETO Parkot szeptemberben nagyszabású, ingyenes esemény nyitja majd meg.
A Baranya vármegyei Szentlőrincen és Pécsett belterületi utakat újít fel a STRABAG. Szalántán és térségében pedig az A-Híd Zrt. által elvégzett szennyvízcsatorna építések után az utak helyreállítási munkálatait végzik el a cég szakemberei.