2018.07.13
Közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát; a szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
2018.07.02
Megkezdődött az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó, amelyen 18 ország több mint 25 csoportja, több száz fiatal vesz részt.
2018.06.27
Bár papírforma szerint vége van a színházi évadnak, Barta Dóra rendező – koreográfus, és a Kecskemét City Balett táncművészei mégsem pihenhettek túl sokat, hiszen számukra az elmúlt hét egy fontos felkészülési időszak volt tréninggel és próbával egyaránt.
2018.06.19
A XVIII. Pécsi Orszàgos Színhàzi Talàlkozò szakmai zsûrije Szemenyei Jànost részesítette elismerésben a Csàrdàskiràlynõben nyújtott alakítàsàért.
2018.06.11
Június 23-án este 20 órakor Kecskemét Főterén, ahol az immáron 30 éves Csík zenekar ünnepi koncertre várja kecskeméti közönségét olyan jeles előadóművész közreműködőkkel, mint Kiss Tibor a Quimby zenekar frontembere, Fitos Dezső Társulatának profi táncosai és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamarazenekara.
2018.06.05
A május végéig megtartott 385 előadást összesen 109.461 néző látta.
2018.05.25
A május 26-27-i rendezvény célja az erdő és a zeneművészet erejével a fenntartható, környezettudatos életvitelre buzdítani a programok résztvevőit.
2018.05.23
Csütörtöktől látogatható Paál László, a magyar tájképfestészet egyik legjelentősebb hatású alkotójának festményeiből nyíló életmű-kiállítás.
2018.05.10
A napokban megkezdődött az idei előadásokra - június 8. és 9. - szóló jegyek értékesítése, amelyet a korábbi évekhez hasonló, óriási érdeklődés kísér.
2018.05.03
Május 5-én villámcsődület a kecskeméti Deák téren.
2018.05.02
A Madách Színház nagysikerű előadása 2018 őszén újabb városokba látogat el, szeptember végén Kecskeméten is vendégeskedik a csodás ABBA-musical!
2018.04.13
Az elmúlt évek hagyományát követve az idei évadban is két produkcióra hívták meg a környékbeli településeken nehéz körülmények között élő gyerekeket, akik a Hessmese után A hókirálynőt nézhették meg a teátrumban.
2018.03.29
A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulójához kapcsolódó programok keretében 11 városban köt ki a Lajta Monitor Múzeumhajó. A honvédség tiszteletbeli zászlóshajója az első világháború történetéről, valamint a hadihajózás históriájáról is képet ad az érdeklődőknek.
2018.03.21
Óriási öröm és büszkeség, hogy idén is látható lesz kecskeméti produkció a magyar nyelvterület legjelentősebb színházi seregszemléjén. A június 7-én kezdődő pécsi színházi mustrára az évad nagyoperettje, a Csárdáskirálynő kapott meghívást.
2018.03.17
A rendezvény a Kecskeméthez közeli Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn május 26-án és 27-én, a Mátrai Művészeti Napokon június 30. és július 8. között, a gyulai Városerdőn és Püspökfürdőn szeptember 28. és 30. között várja az érdeklődőket - közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.
2018.07.12
A Kodály Intézet gyönyörű udvarán, madárcsicsergéssel kísérve tartották meg a jövő hétfőn induló Kodály Művészeti Fesztivál sajtótájékoztatóját.
2018.06.28
Letették az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. épületének alapkövét és egy időkapszulát a Lakitelek Népfőiskolán csütörtökön.
2018.06.21
A Határtalanul! program anyagi támogatásának segítségével Bács-Kiskun megye legsikeresebb iskolájának egyik legjobb osztálya 5 napot tölthetett el Székelyföldön önköltség befizetése nélkül ( A pályázati forrás közel 5 millió Ft-ot biztosított).
2018.06.18
A Miraculum Gyermekkórus 47 énekese június 19-én indulnak 2 hetes angliai koncertturnéjukra. Útjuk során a 650 éves Kecskemét két testvérvárosába is elviszik Kodály városának üdvözletét: útközben a németországi Rüsselsheimben szállnak meg, Coventryben pedig koncerteznek.
2018.06.09
A városi Katona József színház művészei az Újvilág Passiót a Kecskeméti Arborétumban vitték színre, melyben a magyar pálos szerzetesrend szemszögéből is értelmezték a bibliai történetet. SZombaton még egy alkalommal előadják a művet.
2018.05.25
Harminchárom filmet láthat a közönség az idei Romani Film Fest - Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg Budapesten az Art+Cinema moziban.
2018.05.24
Szerelmes színmű, zenés színdarab a 30-as évek slágereivel és egy „relatív komédia” szerepel a kecskeméti Udvarszínház idei kínálatában. Színpadra lép – többek között – Kőszegi Ákos, Gubík Ági, Koltai Róbert, Szávai Viktória, Adorjáni Bálint, valamint Benedek Miklós és Ulmann Mónika.
2018.05.12
Kecskeméten a Kiskunság avar nagyuraival köthetnek szövetséget a látogatók.
2018.05.04
A mintegy félszáz fotó, köztük kis riportok, sorozatokból kivett egyedi képek augusztus 18-ig lesznek láthatók.
2018.05.02
Jelentős állomásához érkezik a hamarosan megújuló Tudomány és Technika Háza, az új természettudományos élményközpontban elkezdődnek a munkálatok, ahol látható lesz a Magyarországon egyedülálló Magic Planet interaktív vetítőgömb is.
2018.04.21
A tervek szerint ősztől hat nagyszínházi bemutatóval számolhatunk.
2018.04.10
Ön szerint melyik volt a legjobb előadás az idei évadban a kecskeméti színházban? S vajon kik érdemelnék meg a Legjobb színész, a Legjobb színésznő és a Legjobb táncművész díját? Várják a nézők szavazatait! Határidő: május 22.
2018.03.28
A kárpátaljai magyarok mindennapjait mutatja be Mohai Balázs, az MTVA/MTI fotóriportere azon a kiállításon, amely szerdán nyílik a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Iskolában.
2018.03.19
Huszonhetedszer rendezik meg a kecskeméti Bohém Fesztivált péntektől vasárnapig - mondta Dániel Balázs boogie woogie zongorista, a fesztivál egyik fellépője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018.03.11
A nagyszabású Seuso-kincs után, most egy újabb izgalmas kiállítást tekinthetnek meg a Kecsekeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelyén.