2017.01.09
2017-ben, augusztus 11-12-13-án rendezi meg a IV. Ősök Napját a Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség. A Bugacon megrendezett ünnepség a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötőerővel rendelkezik, mely az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja.
2017.01.06
Papp Elek ceglédi fotóművész nevét az Amerikai Fotográfusok Szövetsége által felállított világranglista első helyén olvashatjuk - írja az infocegled.hu
2016.12.22
A Hídépítők Egyesülete a Közlekedési Múzeummal együttműködve fontos társadalmi szerepet vállal épített örökségünk megőrzésében, amit az A-Híd budapesti székházának udvarán elhelyezett kiállítás, a hídkert is erősít.
2016.12.22
A 19. század végén épült Petőfi Szálló mára teljesen leromlott állapotban van, a megújítását hosszú ideje tervezik. A Norvég Alapnak köszönhetően végre indulhat a rekonstrukció.
2016.12.06
A kecskeméti Katona József Színház legújabb bérletsorozata a kecskeméti színház örökös tagjának, Fekete Tibor színművésznek a nevét viseli. A sorozat első előadására december 17-én kerül sor.
2016.11.25
Mennyből az angyal címmel új karácsonyi lemezt készített a Ghymes. A népszerű világzenei együttes pénteken Kiskunmajsán a Római Katolikus Templomban kezdi tizennégy állomásos karácsonyi koncertsorozatát, amely december 28-án a budapesti Szent István Bazilikában zárul.
2016.11.07
Életének hatvanötödik évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója - közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar az MTI-vel.
2016.11.02
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) októberi tisztújító ülésén a Pécsi Tudományegyetem Kecskeméti Regionális Felnőttképzési Központjának igazgatóját, a PTE tanszékvezetőjét, Dr. Szécsi Gábort az OTDT alelnökévé választották. Szécsi Gábor 2008 óta tölti be ezt a pozíciót, amelyben a szavazásra jogosultak a tisztújító ülésen további négy évre megerősítették.
2016.10.26
A kecskeméti megnyitón A vörös teknős című animációs film Oscar-díjas rendezője is részt vesz.
2016.10.21
A János Vitéz egy szívmelengető történet szerelemről, csalódásról, hűségről és önfeláldozásról, gyönyörű dalokkal, sok humorral és érzelemmel, a Katona József Színház művészeinek előadásában.
2016.10.18
A dán Midtjysk Pigekor – Közép-Jütlandi Leánykar tart zenei estet Kiskőrösön a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában, a Tarnowi téren október 19-én, szerdán 17 órakor.
2016.10.15
Tizenkilenc olyan alkotást adományozott magyar kortárs művészekkel foglalkozó közgyűjteményeknek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., melyek a szervezethez tartozó műteremlakásokban születtek.
2016.10.14
Az erdélyi rendező filmjéért az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át.
2016.10.10
Ezek a versek tényleg nagyoknak szólnak! Aki nincs még 18 éves vagy nagyon prűd, ne menjen el a TabulArt Szobaszínház előadására Baján.
2016.10.07
A felvételek egy önálló, az eredeti tárgyalás és a kivégzés eseményeit feldolgozó dokumentumfilm alapját képezik majd Borsody István rendezésében, amelyben hangsúlyos szerepet kaphat egy operatőr, aki ott volt az 1958-as ítéletkor a forgatócsoport tagjaként.
2017.01.09
Ritkán látott csodával kápráztatták el a közönséget a városi sportcsarnokban. Az ExperiDance produkció - vagyis a zene és a tánc nagyköveteit egy színpadon láthatták Kiskőrösön.
2017.01.01
A Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson több mint ötezren voksoltak. A harcsa lett 2017-ben a győztes hal.
2016.12.22
A Makovecz Imre által tervezett háromszintes épület környezetében kerékpárút, úttest, járda, parkolók és egy szökőkút jön létre, kiépül a közvilágítás.
2016.12.17
A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített.
2016.12.06
A hazai koronázatlan tinisztár ahogyan 2010-ben felfedezte a lájkra építhető hírnévben rejlő dollárokat, most kissé kikerekedve az egyre divatosabbá váló Facebook megoldásban, a hashtag-ben gondolta újrázni az áttörést.
2016.11.07
Idén is megrendezik a Klebelsberg Kuno Hét elnevezésű programsorozatot, amelyen november 9. és 16. között tárlatokkal, koncertekkel, gálaműsorral és színházi előadással várják a közönséget a Klebelsberg Kultúrkúriában.
2016.11.03
Bodolay Géza rendező szerint saját választásainkról és lehetőségeinkről szól Henrik Ibsen A nép ellensége című drámája, a darabot pénteken mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház.
2016.10.29
Április végére gyógynövénykertet és foglalkoztató központot alakítanak ki az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - jelentette be Kertész Péter, a park igazgatója csütörtökön. A látogatók az új létesítményben a középkori gyógynövénytermesztés és -feldolgozás hagyományait ismerhetik majd meg.
2016.10.25
A kecskeméti Otthon Moziban is látható lesz az Oscar-díjas operatőr pályáját feldolgozó Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című francia film, amely az idei cannes-i fesztiválon debütált.
2016.10.18
A Lakiteleki Filmszemle különdíját László Gábor nyerte, akinek távollétében annak felesége, a tavalyi migránsáradattal konfliktusba keveredő László Petra vette át a díjat. Az ellenzéki pártokat ez igen feltüzelte.
2016.10.17
Tegnap délután Budapesten elkezdődött az ország évi rendes tüntetéses időszaka. Ez a minden évben jelentkező össznépi zsúr pontosan olyan mint az évszakok, hiszen hol egy kicsit korábban, hol egy kicsit később veszi kezdetét az ősz, és hol egy kicsit esősebb, hol egy kicsit szárazabb.
2016.10.14
2016. október 28-án a szabadulószobáké a péntek éjszaka. Idén immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre az esemény. Ezen a napon országszerte hosszabbított nyitva tartással, és 50% kedvezménnyel játszhat minden érdeklődő számos budapesti és vidéki helyszínen. A Szabadulószobák éjszakája a baráti társaságoktól, a családokig vár minden érdeklődőt, aki szeret játszani, kedveli a rejtélyeket, a krimiket, és a logikai feladatokat.
2016.10.10
Szerdán kezdődik a XIII. Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten, ahol öt nap alatt harmincöt előadást mutatnak be.
2016.10.09
Folytatódik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nagy sikerrel bemutatott '56 Egy nép kiáltott című táncjáték országos turnéja. A forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára készült ünnepi műsor hamarosan Kecskeméten is látható lesz.
2016.10.06
Október 6. az aradi vértanúk emléknapja. Arra a 13 honvédtábornokra emlékezünk ezen a napon, akiket 1849-ben végzett ki Julius Jacob von Haynau osztrák tábornagy. Egyébként Haynaunak nagy szerepe volt a szabadságharcot követő megtorlásokban és a lakosság megfélemlítésében. Mi az utolsó mondataikkal szeretnénk emlékezni a tizenhárom aradi vértanúra.