2024.04.20, Szombat

Kecskemét

Napelemes rendszerrel korszerűsítik a kecskeméti mentőállomást

2018.07.12

Kecskemét

Napelemes rendszereket létesítenek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kilenc mentőállomásán, a fejlesztés során több mint 1300 napelemet helyeznek el - közölte a szolgálat csütörtökön az MTI-vel.

A kecskeméti Mercedesnél mindenkinek van esélye előrébb jutni

2018.07.11

Épül már a kecskeméti Mercedes-Benz gyár második üteme, a munkaerő-toborzás jövőre erősödik fel. Ebben az üzemben – is – komoly szerephez jutnak majd a robotok, de az automatizációra úgy tekintenek, mint az ember és gép újfajta együttműködésére.

Repültek a sapkák a kecskeméti diplomaátadón

2018.07.09

A Neumann János Egyetem Szenátusának nyilvános ünnepi ülésén vehették át diplomáikat, illetve igazolásaikat az Egyetem végzősei két helyszínen; Kecskeméten és Szolnokon.

Új bicikliúttal kapcsolja be déli iparterületeit Kecskemét

2018.07.08

Megye

Az eddigi tilalmat feloldva kerékpárral is lehet majd közlekedni az 5-ös főút mentén.

Hivatalosan is megnyitotta kapuit Kecskeméten a Család- és KarrierPONT

2018.07.06

Inspiratív és befogadó közösségi helyként szolgáltatásaival egyrészt a családi élet szereplőit, másrészt a munkáltatókat segíti majd, de megpróbál közöttük egyfajta híd szerepet is betölteni a család és a munka összeegyeztethetősége érdekében.

Kecskemét is készül a Nagy Ugrás-ra

2018.07.04

A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban található záportározó tó köré építik a Nagy Ugrást: itt wakeboard-, kajak-kenu-, street workout- és horgászbemutatóval is készülnek, valamint a tó élővilágát is megismerhetik a résztvevők, három órakor pedig a vízbe futhatunk a partról, de akár a stégről is ugorhatunk.

Két új hibrid változat jön a kecskeméti Mercedes A-osztályból

2018.07.03

A csillagos márka kompakt autója hamarosan két zöld rendszámozható új verziót fog kapni.

Kecskemét lesz a világ tájfutásának fővárosa

2018.06.29

Kecskemét

Öt földrész 38 országának 330 versenyzőjét várják a Junior Tájékozódási Futó Világbajnokságra, amelyet július 8-a és 14-e között rendez a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szegedi Vasutas Sport Egyesület, a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete és a Kiskunsági Nemzeti Park. Az esemény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere.

Díjeső hullott az Ölelő Kéz Alapítványra

2018.06.21

Kirakat

A Hospice Alapítvány két kiváló szakembere, dr. Hódi Zsuzsanna főorvos asszony Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat, és Sárközi Zsuzsanna Polcz Alaine emlékplakettet kapott munkájuk méltó elismeréseként május hónapban.

Idén is POSZT-díjazott Kecskemét

2018.06.19

A XVIII. Pécsi Orszàgos Színhàzi Talàlkozò szakmai zsûrije Szemenyei Jànost részesítette elismerésben a Csàrdàskiràlynõben nyújtott alakítàsàért.

Jövő héten rendezik a Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivált

2018.06.13

Az idei fesztivál némileg eltér a korábbi kettőtől, hiszen a rendezvény az idén 650 éve mezővárosi rangra emelt Kecskemét előtt tiszteleg. 

Szupernagyikat avattak a kecskeméti Városházán

2018.06.12

Hétfőn délelőtt tartották a CédrusNet Kecskemét Mintaprogram záróeseményét. A hivatásos nagyszülő – Szupernagyi Programot nagy érdeklődés övezte, az első Szupernagyik ma vehették át a „bizonyítványukat”.

30. évfordulóját ünnepli a Csík Zenekar

2018.06.11

Június 23-án este 20 órakor Kecskemét Főterén, ahol az immáron 30 éves Csík zenekar ünnepi koncertre várja kecskeméti közönségét olyan jeles előadóművész közreműködőkkel, mint Kiss Tibor a Quimby zenekar frontembere, Fitos Dezső Társulatának profi táncosai és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamarazenekara.

Befejeződött a kecskeméti Bíró Lajos utcai óvoda infrastrukturális fejlesztése

2018.06.11

A fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretén belül, vissza nem térítendő, 127.55 millió forintos támogatással valósult meg.

Sportnap Kecskeméten az esély, egyenlőség és elfogadás jegyében

2018.06.07

Ép és fogyatékkal élő gyermekek sportolhattak együtt a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezésében a Messzi István Sportcsarnokban. A vidám hangulatú sportrendezvény programjai között érzékenyítő foglalkozások is voltak.

Megkezdődött az 54-es főút kibővítése Kecskemétnél

2018.07.11

Kecskemét

A Duna Aszfalt kivitelezésében közel 9 milliárd forintból megvalósuló négysávosításnak köszönhetően az útszakasz egyben a város déli elkerülőjeként is funkcionálhat majd.

Szép eredménnyel térhetnek haza a Kandósok

2018.07.10

A magyar diákok megmutatták, hogy fejlesztéseikkel helyük van a jövő mérnökei között, akik a mobilitás legújabb kihívásaira keresnek megoldásokat.

Toborzás Bács-Kiskun megyében

2018.07.09

Megye

Kecskeméten és Kunfehértón várják a héten az érdeklődőket a Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tagjai.

Befejeződött a kecskeméti Árpádvárosi óvoda infrastrukturális fejlesztése

2018.07.06

A felújítás során megvalósult az épület átfogó építészeti, gépészeti, épületvillamossági felújítása és teljes körű energetikai korszerűsítése, továbbá megépült egy tornaterem, 230.07 millió forintos európai uniós támogatás segítségével.

Ma rendezik a Shell Eco-marathon üzemanyag-hatékonysági versenyt

2018.07.05

Kecskemét

A kecskeméti Kandó diákcsapata is indul a csütörtökön kezdődő Shell Eco-marathon Europe versenyen, ahol a diákok új üzemanyag-hatékonysági rekord felállítását kísérlik meg a Make the Future Live elnevezésű londoni fesztivál keretében.

Strapabíróbbá válik a Kecskemétet Nagykőrössel összekötő útszakasz

2018.07.03

Már elindult a 441-es út burkolatmegerősítésének tervezése.

Megkezdődött a Csiperó Fesztivál Kecskeméten

2018.07.02

Megkezdődött az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó, amelyen 18 ország több mint 25 csoportja, több száz fiatal vesz részt.

Befejeződött a kecskeméti Széchenyi sétányi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése

2018.06.26

A felújítás a meglévő bölcsőde teljes épületét érintette, így a nevelési-gondozási egységek mellett a bölcsőde működését biztosító egyéb helyiségek – melegítőkonyha, szociális helyiségek – felújítását is.

Az adatvédelem mára az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma

2018.06.20

Megye

Család- és Gyermekjóléti Szolgálatok, Központok Adatvédelmi Szakmai Napját tartották június 19-én Kecskeméten.

Humánerőforrás fejlesztés a Bács-Kiskun Megyei Kórházban

2018.06.19

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Kórház A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza – az Európai Szociális Alapból 148,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

Kecskeméten tartotta meg aktuális ügyvezetői értekezletét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

2018.06.12

A júniusi értekezletnek Kecskeméten a Four Points by Sheraton adott otthont. A Szállodaszövetség ügyvezetése áttekintette az aktuális témákat, valamint számba vette a nyár és az őszi időszak teendőit.

Adóklub Kecskeméten

2018.06.12

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága június 20-án, szerdán 8 és 11 óra között Adóklubot rendez Kecskeméten a Kuruc körút 16. szám alatt.

Húsz ország 600 fiatalja vesz részt a nemzetközi gyermektalálkozón Kecskeméten

2018.06.11

Kecskemét

A jubileumi fesztiválra a hagyományos programok mellett újdonsággal is készülnek. A nyitó- és zárórendezvény előtti fesztiválparádén a fellépő gyermekcsoportok országaik zászlóival vonulnak végig a vasútparkból a főtérig. 

Új piaci Univer ABC nyílt Kecskeméten

2018.06.08

Kecskemét

A bolt megnövelt eladótérrel, modern belső kialakítással, tágas terekkel igyekszik kényelmes vásárlási élményt biztosítani minden régi és újdonsült vásárlónak.

Elrajtolt a Mercedes második kecskeméti gyárának az építése

2018.06.06

Kecskemét

Az egymilliárd eurós üzem új fejezetet nyit a Mercedes életében. Hagyományos személygépkocsik és alternatív meghajtású modellek készülnek majd benne a legkorszerűbb gyártótechnológiával.