2024.03.29, Péntek

Kecskemét

Kiképzési repülések Kecskemét légterében

2018.04.25

A kecskeméti repülőbázis és a szolnoki helikopterbázis pilótái kiképzési repülést hajtanak végre 2018. április 27-én 10:00 óra és 12:30 óra között Kecskemét, Szentes és Szolnok légterében.

Összbírói értekezletet tartottak Kecskeméten

2018.04.24

Az új eljárási törvényekre felkészülés, az ezzel kapcsolatos intézkedések, valamint az elektronikus ügyintézési szolgáltatások alapjaiban és gyökeresen változtatják meg a bírósági munkát.

Furcsa hangutasítással indult az új Mercedes A-osztály Rastattból Kecskemétre

2018.04.21

Legurult az új Mercedes-Benz A-osztály első példánya a rastatti szerelősorról, és egy meglehetősen faramuci utasítással adták be a következő állomást a naviba.

Kecskemét is csatlakozik a Csillagászat Napjához

2018.04.20

Április 21-én este 20 órától várjuk az érdeklődőket a Planetárium elé, egy kis távcsöves bemutatóra és lézeres csillagkép ismertetőre.

Véget ért a második alkalommal megrendezett Kecskeméti Egyetemi Napok

2018.04.19

Az érdekes, ismeretterjesztő programokkal és szórakozási lehetőségekkel tarkított rendezvény 2018 április 16. és 18. között került megrendezésre, két helyszínen, az Izsáki úti GAMF kampuszon és a homokbányai kollégium területén.

Toborzás éjjel és nappal Bács-Kiskunban

2018.04.19

Három városban kínáltak kiszámítható életpályát a diákoknak a Szakmák Éjszakáján az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai. Durgó Tamás őrnagy és kollégái a következő két napon pedig a Kecskemét főterén tartott országos fesztiválon népszerűsítették a Magyar Honvédséget.

Felújítják a kecskeméti egészségügyi rendelőket

2018.04.18

A projekt 11 megvalósítási helyszíne Kecskeméten a következő: Batthyány u. 16., 20., 22., Czollner tér 7., Kada E. u. 4/a., Nyíri út 61. (2 telephely), 63.(2 telephely), Széchenyi sétány 6.,Piaristák tere 7.

Öttusa vk - Már 140-nél is több nevezés érkezett a kecskeméti világkupára

2018.04.18

A nevezéseket pénteken zárják le, de az előzetes jelentkezések alapján az már most látszik, hogy komoly mezőnyre lehet számítani május 3. és 7. között.

Elképesztő, ami az újlakás-piacon megy

2018.04.17

A vidéki városokban az új lakások átlagos négyzetméterára 414 ezer forint, ez éves szinten 7 százalékos drágulás. A legdrágább városok Sopron (481 ezer forint négyzetméterenként), illetve Székesfehérvár és Kecskemét (460 ezer forint négyzetméterenként).

Ötéves a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia

2018.04.16

Kecskemét

Április 13-án, pénteken a Sheraton báli termében tartották a Kecskeméten már hagyományossá vált Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia ünnepséget.

Felső tagozatos diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium

2018.04.14

Az ősszel ötödik osztályba lépők jelentkezését június 30-ig várják.

Univer tavaszi nyílt napok május 4-5-én

2018.04.13

A látogatóknak az Univer kecskeméti üzemében (6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 57-59.) egy ingyenes, másfél órás program keretében mutatják be hogyan készítik Magyarország kedvenc majonézét és az E-szám mentes Univer ketchupot és mustárt.

Folytatódott Kecskeméten a Hírös Szabadegyetem

2018.04.12

A második előadáson a digitális világ biztonságos használatáról, az internet és informatikai biztonságról tartott előadást Göcs László, főiskolai tanársegéd, PhD hallgató, az NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar oktatója.

Szavazni lehet a Katona Színház legjobbjaira

2018.04.10

Ön szerint melyik volt a legjobb előadás az idei évadban a kecskeméti színházban? S vajon kik érdemelnék meg a Legjobb színész, a Legjobb színésznő és a Legjobb táncművész díját? Várják a nézők szavazatait! Határidő: május 22.

Soltvadkerten hálózatépítést, Kecskeméten karbantartást végez az áramszolgáltató

2018.04.09

A Nemzeti Közművek áramszolgáltatójának munkatársai minden esetben igyekeznek az áramszünetek időtartamát a lehető legminimálisabb mértékre csökkenteni azért, hogy a fogyasztók a legkevesebbet érezzék a munkavégzésből.

Rengeteg látnivaló lesz szombaton a kecskeméti vásártéren

2018.04.25

Április 28-án, szombaton reggeltől délutánig nagyszabású rendezvényfolyamnak ad helyet a Szent László körúti vásártér – vagyis a közkedvelt Zsibi.

Diákolimpiai válogatót rendeztek a Neumann János Egyetemen

2018.04.23

2018. április 20-án és 21-én került megrendezésre a 2018-as matematika diákolimpiai válogatóverseny utolsó két fordulója Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen.

Évadtervet hirdetett a Katona József Színház

2018.04.21

A tervek szerint ősztől hat nagyszínházi bemutatóval számolhatunk.

610 álláshelyet hirdettek ma Kecskeméten

2018.04.20

Kecskemét

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által szervezett állásbörzén 19 munkáltató 86 féle munkakörre várta az érdeklődőket ma délelőtt.

Hétvégén változik a vonatközlekedés rendje

2018.04.19

Április 20-án, pénteken a munkanapra, 21-én, szombaton a péntekre érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Egy hétig harcsákra vadásznak Kecskeméten

2018.04.19

2018. április 23-29. között csónakos harcsahorgász hetet szervez a Benkó Zoltán Szabadidőközpont.

Állásbörzére várják a kecskemétieket

2018.04.18

Kecskemét

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi főosztálya 2018. április 20-án, pénteken 9 és 12 óra között állásbörzére hívják az érdeklődőket a Klapka utcai kirendeltségen.

A Holokauszt Emlékközpont vándorkiállítása nyílt meg a Cifrapalotában

2018.04.17

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából 2018. április 16-án, hétfőn 10.00 órakor „Felfedezők, tudósok, mágusok" címmel nyílt meg a Holokauszt Emlékközpont vándorkiállítása a Cifrapalotában.

Kecskeméti aranyérem a Vivicittá félmaratonon

2018.04.16

Galamb Csaba, a félmaraton összesített mezőnyében a 1. helyet végzett 01:07:01 idővel, míg a nőknél Bor Katalin Diána korcsoportjában szerezte meg az első helyet, 01:28:07 idővel.

A legjobb robotprogramozó csapatok vetélkedtek Kecskeméten

2018.04.15

2018 április 14-én a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium rendezte meg a IX. Robotprogramozó országos csapatverseny döntőjét a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára.

Újra édes hétvége Kecskeméten

2018.04.14

Április 14-15-én, szombaton és vasárnap 10-18 óráig a Messzi István Sportcsarnokba várnak mindenkit, aki szereti az édességeket, a különleges csokikat, a csodálatos gyümölcskelyheket csokoládé öntettel beborítva, és még sok ínycsiklandozó finomságot.

Több mint 400 gyermeket látott vendégül a kecskeméti Katona József Színház társulata

2018.04.13

Az elmúlt évek hagyományát követve az idei évadban is két produkcióra hívták meg a környékbeli településeken nehéz körülmények között élő gyerekeket, akik a Hessmese után A hókirálynőt nézhették meg a teátrumban.

Folytatja az expanziót a SPAR

2018.04.12

Kecskeméten, a Jász utca 26. szám alatt március 1-jén nyitott SPAR szupermarket beruházási értéke megközelítette a félmilliárd forintot.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kerékpáros baleset-megelőzési szakkört indított

2018.04.10

Kecskemét

A kecskeméti diákok által elnevezett RZS-6000 - humanoid robot – is segített az alapvető rendőri karjelzések megismerésében.

Megkezdődött a mezeifutó versenyszezon

2018.04.08

Verőfényes, de kissé szeles tavaszi időjárás fogadta a versenyzőket április 4-én Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis idei első sportrendezvényén, az alakulat mezei futóbajnokságán.