Elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Kórház év végi Ünnepi Vezető Testületi Ülésén
Az ünnepi ülésen a kórház vezető beosztású munkatársain kívül részt vett Kovács Ernő kormánymegbízott, Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, Dr. Horpácsy Balázs, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-alföldi Területi Igazgatója, Dr. Pataki Mariann, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Kecskeméti Igazgatósága főigazgató főorvosa és Dr. Plavetzné Tompán Veronika, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Ellátási és Koordinációs Főosztályának vezetője.
Az ünnepi műsort a kórház Medrigál Kórusa kezdte Szabó Sándor karnagy vezetésével, majd Horváth Csanád a Kodály Iskola tanulója szavalt, végül a szintén Kodályos Beke Márk, a Virtuózok című tehetségkutató műsor abszolút győztese lépett fel.
Az ünnepi köszöntőket követően Dr. Svébis Mihály főigazgató értékelte a kórház 2018-as évét.
A kórház munkatársai nevében az intézmény lelkésze, Hodánics Tamás mondott a közelgő karácsony hangulatát idéző ünnepi beszédet. Majd elismeréseket adott át munkatársainak Dr. Svébis Mihály főigazgató.
Semmelweis Ignác emlékplakettben részesült Dr. Máttyássy Adrienn, a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa. Kossuth Zsuzsanna emlékplakettben részesült Szabóné Pencz Gyöngyi, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Reumatológiai osztályának vezető ápolója. Széchenyi István emlékplakettben részesült Szabó Imre a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gazdasági Osztályának osztályvezetője, Tudományos díjban részesült Dr. Sikorszki László PhD az Általános Sebészeti osztály osztályvezető főorvosa. Valamint a testületi ülésen köszöntötték Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató asszonyt, aki nemrégiben a MESZK V. Szakdolgozói Kongresszusán „MESZK Szakmai Díjat” kapott, és köszöntve lett Dr. Borda Ferenc a MOK Bács-kiskun Megyei területi Szervezetének elnöke, aki az orvosi kamara HIPPOKRATÉSZ Emlékérem kitüntetésében részesült.
Idén először a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány is díjakat adott át az alapítvány közhasznú tevékenységét évek óta támogató programok képviselőinek.
Az alapítvány működése érdekében végzett munka elismeréseként oklevelet vett át Nagy Ferencné, a kórház Közgazdasági Osztályának egykori osztályvezető helyettese, a lakossági szűrőprogramokban való részvétel elimeréséért Cserényi Mária, a I. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztály vezető ápolója, az egészségügyi ismeret terjesztés elismeréseként oklevelet vehetett át a Gyógyító Bocsok program képviselője Dr. Bozóki Boglárka gyermekorvos, és szintén elismerést kapott Dr. Szabó István, a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa, az Újraélesztési Alapismeretek széleskörű megismertetésért.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig
A most induló 1,1 milliárdos részprojektben a Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 db új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.