Az intézmény korszerűsítése révén az alsó és felső tagozatos diákok közös épületben, a Kvarc utcai Lestár Péter Oktatási Központ megújult épületszárnyában tanulhatnak.
A jövő generációinak oktatása érdekében a kecskeméti Mercedes-Benz gyár állami támogatás bevonásával és Kecskemét városának segítségével jelentős beruházást hajtott végre. A Mercedes-Benz Iskola modernizációja révén az alsó és felső tagozatos diákok közös épületben, a Kvarc utcai Lestár Péter Oktatási Központ első és második emeletén tanulhatnak, korszerű és jól felszerelt oktatási körülmények között. Az alsó tagozatos oktatás eddig az Alkony utcában, a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában zajlott.
Gaál József, Kecskemét város alpolgármestere elmondta: "Kecskemét önkormányzata és a Mercedes-Benz gyár között rendkívül jó partneri kapcsolat alakult ki. Ennek egyik példája, hogy a városi tulajdonban lévő intézményi épületet felújított állapotban adhattuk át használatra. A korszerűsítés finanszírozása jelentős állami támogatásból, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. által biztosított forrásból történt."
A fejlesztés során a tantermek, csoportszobák és tanári szobák korszerűsítése mellett megújult a lépcsőház, az aula, a földszinti tornaterem, valamint az ehhez kapcsolódó öltözők is. Ezeken kívül a földszinten található melegítőkonyhát, étkezőt, tankonyhát, és további két termet (a technika- és a művészeti oktatótermet) is felújítottak. Az udvaron két játszótér, műfüves focipálya, teniszpálya, 100 méteres futópálya, strandröplabda pálya, valamint távolugró pálya és egy outdoor tornapálya biztosít mozgási, sportolási lehetőséget a tanulóknak.
„A Mercedes-Benz Iskolát 2009-ben alapították a Daimler AG, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja és Kecskemét város együttműködésének köszönhetően, kezdetben a Németországból érkező családok gyermekeinek oktatására. Az iskola 3 éve megnyitotta kapuit a magyar anyanyelvű tanulók előtt is, s a Mercedes-Benz gyár így elérhetővé tette számukra az oktatás teljes vertikumát. Ezért örvendetes módon megnőtt a tanulóink száma, ezért döntött a vállalat vezetése a fontos beruházás mellett, amelynek eredményeként mostantól közös épületben tanulnak az alsós és felsős diákok” – ismertette Lena Doll, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR-igazgatója.
Tobias Bopp, a Mercedes-Benz Iskola igazgatója elmondta: ”A munka világa folyamatosan változik, ezért a mi célunk az, hogy a gyerekeket felkészítsük a 21. század kihívásaira, ide értve az emberi és társadalmi kapcsolatok megerősítését is. A mi munkánk középpontjában az iskolában tanuló gyermekek fejlődési igényei állnak, kompromisszumok nélkül. A nevelési munkának nagy jelentőséget tulajdonítunk: egy sikeres iskola alapjait a tanárok és a diákok közötti tartós bizalmi kapcsolat adja. A megújult infrastruktúra ennek csak egy keretet biztosít, s a mi feladatunk az, hogy tudással és szellemiséggel töltsük meg.”
Az iskolának jelenleg 62 alsó és 31 felső tagozatos tanulója van. Az intézmény egyénre szabott képességfejlesztést kínál, ezért a hatékony oktatás érdekében legfeljebb 20 fős osztályokat indít. Az oktatás Baden-Württemberg tartomány tantervei szerint történik. Az alsó tagozatban a német nyelvű oktatás szinte minden órán két pedagógus közös munkájával valósul meg, a német tanító mellett mindig egy magyar nyelvű pedagógus is foglalkozik a gyermekekkel. A tanórákon és a közös délutáni programokon a diákok megismerhetik egymás nyelvét, kultúráját, ezáltal nyitottá válnak az őket körülvevő világra. Olyan tudás és képességek birtokába kerülnek, amelyek alkalmassá teszik őket az interkulturális környezetben történő együttműködésre. A magyar tanulók számára a német nyelv elsajátítása jelenti a fókuszt, de természetesen magyar órákon is részt vesznek, így a 4. osztály végére már mindkét nyelven nagyon jól ki tudják fejezni magukat.
A Mercedes-Benz Iskola a későbbiekben 11. és 12. osztály elindítását is tervezi.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.