A rendezvényen nemcsak a vállalkozásokat, hanem az Évszázadok öröksége – Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből című kiállításon közreműködőket és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei dobogósait és felkészítő tanáraikat is jutalmazták, valamint átadták a Hírös Vacsora tanulmányi támogatásait is.
Ebben az évben is átadta a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése kitüntető díjait az évzáró küldöttgyűlést követően. Minden évben díjjal jutalmazzák azokat a cégeket, vállalkozásokat, amelyek a megyében értéket és munkahelyet teremtenek.
- A szakmai programot követően, hagyományosan azokat a díjakat adjuk át, amelyekkel a legjobbakat ismerjük el. Három díjat már átadtuk a Top100-as kiadvány bemutatójakor, a megye gazdaságáért díjat, az innovációs díjat és egy életműdíjat. Ma összesen 65-ször fogtam kezet azokkal a személyekkel, akik a legkiválóbb vállalkozók ezenkívül a szakképzésben valami kimagaslót értek el - mondta Gaál József, a kamara elnöke.
Az évzáró küldöttgyűlésen a kamara vezetése megköszönte az Évszázadok öröksége - Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből című kiállításának szervezésében segítők munkáját.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2018-as díjazottjairól itt olvashat.
A lépés egyben gyakorlati jelentőségű is: azáltal, hogy az ÉVOSZ fenntarthatósági tagozatot alapított, az ágazat legfontosabb képviselői tették le a voksot a szakirány hathatós képviselete mellett.
A ZÁÉV kivitelezésében egy kifejezetten fontos egészségügyi fejlesztés meghatározó szakaszának lezárására került sor. Ezzel párhuzamosan HÉP homlokzatfelújítási munkát végez a OSÉI-ben jelenleg is, illetve további fejlesztésekre is sor kerülhet majd a Sportkórházban a tervek szerint - ismét egy újabb projektben.