2024.03.28, Csütörtök

Kecskemét

Több mint egymilliárd forintból épül körforgalom Kecskeméten

2018.10.12

Az új csomópont a megyeszékhely központjából észak-keleti irányba és a 44-es főút felé könnyíti meg a közlekedést.

Duplájára bővült a kecskeméti SOS Gyermekfaluban a gyermekek átmeneti otthona

2018.10.09

A most átadott kuckó ház a krízis helyzetbe került családok átmeneti segítségében játszik nagy szerepet.

Kecskemét és Tiszakécske is csatlakozott a Szaunázók hétvégéje programsorozathoz

2018.10.04

A hagyományteremtő céllal megvalósítandó eseményen a szaunázás jótékony hatásaira, egészségmegőrző, prevenciós célú alkalmazására kívánják felhívni a figyelmet, azzal a nem titkolt céllal, hogy növeljék a szaunakultúra iránt érdeklődők számát.

Kutatók Éjszakája 2018 a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban

2018.10.03

Idén több mint 800 regisztrált résztvevője volt az iskola programjainak. 

Ősbemutató Kecskeméten

2018.10.02

A város napján, október 2-án kerül sor a 2018/19-es évad első bemutatójára, a Szente Vajk rendezésében készülő A beszélő köntös című előadásra.

Immár 9. alkalommal ültet nárciszt az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány

2018.10.01

Kecskemét

A nárciszültetéssel arra kívánja felhívni a figyelmet, mekkora erőt és támaszt nyújt a gyógyíthatatlan betegeknek, ha van szakszerű segítsége, ha biztosan számíthat valakire, aki alapvető szenvedéseit enyhíteni tudja.

Egész héten non-stop horgászhatunk a kecskeméti Szabadidőközpontban

2018.09.28

Október 01. hétfő nyitástól október 07. vasárnap zárásig ismét EGÉSZ HETES NON-STOP HORGÁSZAT lesz a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.

A természettudományok csodáira készül a Bányai Gimi

2018.09.27

Kecskemét

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat részeként szeptember 28-án este 18 és 23 óra között várják az érdeklődőket.

Kecskeméten a mai naptól elindul a távfűtés

2018.09.26

Azokban az épületekben, ahol korábban megrendelték a fűtést, ott a szolgáltatást folyamatosan biztosítják.

Munkát keres? Pénteken több száz álláshelyre várják a jelentkezőket

2018.09.24

Kecskemét

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala 2018. szeptember 28-án, pénteken 9 és 12 óra között állásbörzére hívja az érdeklődőket a Klapka utcai kirendeltségen.

Nem sokára jön az Állatok Világnapja a Kecskeméti Vadaskertbe

2018.09.19

Kecskemét

Az október 2 és 4 között megrendezésre kerülő esemény kedvezményesen lesz látogatható.

Mesékkel segíthetjük a gyerekek gyógyulását

2018.09.17

Kultúra

A Ráday Múzeum ingyenes mesenappal és jótékonysági akcióval csatlakozik a Népmese Napjához.

62 kerékpártároló könnyíti meg a bringások életét Kecskeméten

2018.09.14

A kialakított P-alakú tárolókban 120 bicikli fog elférni.

Fontos útszakaszok újulnak meg Kecskemét gazdasági övezetében

2018.09.13

Gazdaság

A Szolnoki út több mint 3 kilométeren újul meg a Kuruc körúttól egészen a Reptéri útig, a kivitelező a Duna Aszfalt Kft.

Hamarosan érkezik a Kutatók Éjszakája Kecskemétre

2018.09.12

Kecskemét

Izgalmas, interaktív programokkal várják az érdeklődőket az éj leple alatt.

Átadták a megújult FürKÉSZ játszóteret

2018.10.11

A KÉSZ Csoport és Kecskemét önkormányzata 11 év elteltével ismét közösen újította fel a Széchenyi sétányon lévő játszóteret. A gyerekek szerdán vehették birtokba a jól szervezett, mintegy két hónapos előkészítési és másfél hónapos kivitelezési munkafolyamat eredményét.

Középkori leletekre bukkantak egy kecskeméti feltáráson

2018.10.07

A Fecske utcában, a középkori belváros északi szélén egy mélygarázs építését megelőző régészeti feltáráson 16. századi tárológödrök, bennük ezüst és kerámia leletek, valamint egy ház tapasztott padlója került elő egy középkori égésréteg alatt.

Tizenhét Bács megyei településen javítja az ivóvizet a Duna Aszfalt

2018.10.04

Megye

A közel egymilliárd forint értékű program kivitelezése során új kutakat fúrnak, a meglévőket felújítják és számos egyéb járulékos munkát is elvégeznek a megye északi részében.

Többnemzeti repülőharcászati gyakorlatot tartanak Kecskeméten

2018.10.03

Mintegy negyven pilóta részvételével szeptember 24 és október 4-e között zajlik a gyakorlat a kecskeméti repülőbázison.

Négy nap alatt harminc előadás a bábszínházak találkozóján Kecskeméten

2018.10.02

Négy nap alatt harminc előadást mutatnak be október 3. és 6. között a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján Kecskeméten.

Tizenegy helyszínen lesznek programok az Olvasás éjszakáján

2018.09.29

A Libri Kecskemét Könyvesboltban Sándor Anikóval, Lugosi Viktóriával és Varró Dániellel találkozhat a közönség.

A munkaadókon ma sem múlott

2018.09.28

Kirakat

18 vállalat kínált közel 500 álláshelyet, elsősorban betanított és szakképzett munkakörökre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala által szervezett állásbörzén a kecskeméti Klapka utcában szeptember 28-án, délelőtt.

Mercedes-Benzekkel bővül a Mol Limo flottája

2018.09.26

A Kecskeméten gyártott, ettől az évtől forgalmazott Mercedes-Benz A-osztályt a Mol Limo flottájában a havidíjas felhasználók percenként 99 forintért, az alkalmi felhasználók 111 forintért vehetik igénybe.

Két városban kilencven programmal készül a Neumann János Egyetem

2018.09.25

Kecskeméten és Szolnokon, négy helyszínen, mintegy kilencven programmal várják az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján.

Érkezik a fesztivál, ahol megismerhetjük a kecskemétiek összefogását

2018.09.19

A Kecskemét 650. évét ünneplő évforduló izgalmas programokkal és a helyi borokkal várja az érdeklődőket.

Szépirodalmi folyóirat tiszteleg Kecskemét városa előtt

2018.09.17

A 650 éve mezővárosi rangot kapó város a Forrás című folyóirat július-augusztusi tematikája.

Ezt hozza Kecskemétre a Kutatók Éjszakája

2018.09.17

Tudomány

A felújításon átesett Tudomány és Művészetek Házában ez lesz az első esemény a felújítás után.

Feltárja titkait Kecskemét 122 éves színháza

2018.09.14

Megmutatjuk, mi mindent hoz Bács megyébe a kulturális örökség napja.

Kecskemét is vitte a magyarok jóhírét a szlovák tévében

2018.09.12

Kecskemét

A klasszikus zenei dokumentumfilm a Kodály-emlékévhez kapcsolódott.

Figyelem, szerdától az autópálya felől nem lehet rákanyarodni a Halasi útra!

2018.09.12

Kecskemét

Az 54-es út átépítése miatt a Halasi útról balra, az 5-ös felé sem lehet közlekedni.