2019.12.13, Péntek

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Idén is meghirdetik a nyári diákmunka programot

2019.05.16

Megye

A program egyben lehetőséget biztosít a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is. A munka révén szerzett korai sikerélmény pedig elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.

A Kiskunfélegyházi Járásban a kormányablak busz

2019.04.29

Kiskunfélegyháza

A Kormányablak busz ismét a Kiskunfélegyházi Járásban teljesít szolgálatot 2019.04. 29. és 05. 03. között.

Munkáltatói Fórum Kecskeméten

2019.04.05

Megye

A mai napon került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezésében a Klapka utcai székházban a Munkahelyteremtés 2019 című rendezvénysorozat fóruma.

Az időben felfedezett tumor jó eséllyel gyógyítható

2019.03.25

Megye

Bács-Kiskun megyében három akkreditált emlőszűrő központ működik: Kecskeméten, Baján és Kiskunhalason. Mindenki a lakóhelye szerint illetékes központban tud vizsgálatra bejelentkezni. A rosszindulatú emlőtumor időben felfedezve, korszerű kezelésekkel, nagy eséllyel gyógyítható. Rendszeres szűrővizsgálattal – országosan- az emlőrák okozta halálozás 35-40%-os csökkenése érhető el.

Újabb 5 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozásokat munkahelyteremtésre

2019.03.20

Megye

Az induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

Az 500 000. ügyfelet köszöntötték a kecskeméti Deák téri kormányablakban

2019.01.31

Kecskemét

A szerencsés dr. Scheitz Lászlóné délelőtt érkezett a Kormányablakba férjével útlevelet készíttetni.

Ügyintézési szünet lesz a kecskeméti kormányablakokban

2018.12.19

Megye

Technikai okok miatt 2018. december 28. (péntek) napján szünetel az ügyintézés a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. szám alatti kormányablakában 8:00 órától, és a Kecskemét, Rákóczi utca 5. szám alatti kormányablakában pedig 10:00 órától zárásig, az alábbi területeken:

Véget ért a Bács megyei Kormányablak busz idei körútja

2018.12.08

Megye

Júniusban vette kezdetét a Kormányablak busz megyejárása, az azóta eltelt idő alatt összesen 11 járásban, és majdnem minden településen járt.

December 1-jétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt

2018.11.30

Megye

Magyarországon a gyerekek többsége, 1 millió 140 ezer gyerek nevelkedik kétgyermekes családban, ezért indokolt a fokozott támogatás.

66 kiállító kínál továbbtanulási lehetőséget több száz diáknak

2018.10.26

Kecskemét

Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban ma délután 17 óráig, majd szombaton 9 és 14 óra között van lehetőség ismerkedni és tájékozódni a továbbtanulás világában.

Jövőd a tét! - Pályaválasztási Kiállítás 2018-ban is

2018.10.24

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya, immár 18 éve hagyományszerűen rendezi meg elsősorban az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak szóló „JÖVŐD A TÉT!” Pályaválasztási Kiállítást.

A Kunszentmiklósi Járási Hivatal a kormányablak busz következő megállója

2018.10.14

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal mobil ügyfélszolgálata a jövő héten a Kunszentmiklósi Járási Hivatalba látogat 2018. október 15. napjától 2018. október 19. napjáig.

Nincs min gondolkodni, részt kell venni a szervezett emlőszűréseken

2018.10.05

Megye

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A legkézenfekvőbb, bizonyítottan hatékony módszer anyánk, feleségünk, lánytestvérünk, leánygyermekünk életének megvédésére az emlőráktól a szervezett szűrésekben való részvétel.

Munkát keres? Pénteken több száz álláshelyre várják a jelentkezőket

2018.09.24

Kecskemét

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala 2018. szeptember 28-án, pénteken 9 és 12 óra között állásbörzére hívja az érdeklődőket a Klapka utcai kirendeltségen.

Természetesen mi segítünk! – Munkáltatói Fórum a Kormányhivatal szervezésében

2018.08.10

Kecskemét

4 nap alatt zajlott le Bács-Kiskun megyében a munkahelyteremtő fórumsorozat, Kecskeméten ma délelőtt a Klapka utcai székházban tartozzák a záró rendezvényt. Szorosak a határidők, július 23-án történt a kiírás, és szeptember 10-re már be is kell adni magát a pályázatot. Az előző évek tapasztalatait osztották meg a megjelent munkáltatókkal, a lehető legtöbb információ átadásra került a sikeres pályázat megírásához.

Újabb sikeres állásbörzét szervezett a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2019.04.30

Kecskemét

A 2019. április 26-án megtartott rendezvényen közel 250 álláskereső, és 17 munkáltató vett részt, ezek közül új kiállító a Penny Market Kft. és a Ganzair Kft.

Megszépült környezetben dolgozhatnak az Agrár- és Vidékfejlesztésti Főosztály munkatársai

2019.04.10

Kecskemét

Régi épületet öltöztettek új köntösbe Kecskeméten a Halasi út 36. szám alatt, az ünnepélyes átadóra ma került sor.

Munkahelyteremtő támogatással kapcsolatos fórumsorozat indul

2019.03.30

Megye

A pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, de a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.

A nemzeti ünnepen kaptak elismerést a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársai

2019.03.21

Megye

Március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából Kovács Ernő kormánymegbízott adott át elismeréseket.

Visszavonulóban az influenzajárvány Bács-Kiskunban

2019.02.20

Megye

A 07. héten a háziorvosok jelentése alapján a Bajai, a Kalocsai, a Kecskeméti és a Kiskunhalasi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályainak illetékességi területén fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, összesen 370 fő.

Közszolgálati Életútért emlékérem díjban részesült a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársa

2019.01.06

Megye

Az MKK Bács-Kiskun megyei Területi Elnöksége felterjesztése alapján 2018. évben a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal nyugállományú állami tisztviselője, Magony Erika Edit „Közszolgálati Életútért” emlékérem díjban részesült.

Idén is adományozott a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2018.12.15

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezésében ebben az évben is megvalósult a rászorulók számára rendezett gyűjtés. Az összegyűlt adományokat állami fenntartású intézményeken keresztül juttatják el a megyében élő nagycsaládosok és hajléktalanok részére.

Megyei elismeréseket vehettek át a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kollégái

2018.12.03

Megye

E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták Bács-Kiskun érdekét és javát.

Baján is elindult a pályaválasztási időszak

2018.11.09

Baja

Több tucatnyi iskola és intézmény képviselői népesítették be a Turisztikai Központot november 8-án: a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya idén is nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Jövőd a tét! pályaválasztási kiállítást diákok számára.

Új lehetőséget kaphatnak Kiskőrös Járás álláskeresői

2018.10.24

Kiskőrös

Megalakult a partnerségi alapú helyi foglalkoztatási együttműködés. A megállapodás ünnepélyes aláírására október 24-én a Városháza Dísztermében került sor. Kiskőrös Város Önkormányzat által vezetett konzorcium a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatallal és az MBE Filadelfia Alapítvánnyal konzorciumi partnerségben nyert el támogatást.

Készüljünk fel az influenza szezonra!

2018.10.19

Megye

Mint minden évben, október elején megkezdődött az influenza szezon, az előző évek tapasztalata alapján március végéig bármikor kialakulhat járvány.

Ingyenes képzések indulnak a foglalkoztatottság növelésére

2018.10.08

Megye

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Aktívan a tudásért projektjének célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű, 18-55 év közötti, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személyek társadalmi helyzetének, foglalkoztathatóságának javítása képzések és munkakipróbálások révén az ország kevésbé fejlett régióiban.

A munkaadókon ma sem múlott

2018.09.28

Kirakat

18 vállalat kínált közel 500 álláshelyet, elsősorban betanított és szakképzett munkakörökre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala által szervezett állásbörzén a kecskeméti Klapka utcában szeptember 28-án, délelőtt.

Mától a Kiskunfélegyházi járásban állomásozik a kormányablak busz

2018.08.27

Kiskunfélegyháza

Útja során az összes települést érinti, továbbá a pálmonostori Falunapon és a kiskunfélegyházi Libafesztiválon is megállót tart.

A munkáltatói fórumsorozat következő állomására hívják az érdeklődőket

2018.08.08

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezésében augusztus 10-én 10 órakor kerül megrendezésre a soron következő előadás.