2024.04.19, Péntek

Mercedes-Benz Gyár

Eredményrészesedési juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

2023.01.25

Kecskemét

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4500 embert foglalkoztat. A tervezett gyárbővítéssel 2023-ban több száz új munkavállalót, köztük mérnököket, karbantartókat, logisztikusokat és HR-es szakembereket vesznek fel.

Az első Kecskeméten gyártott elektromos autót ünnepli a Mercedes-Benz

2021.10.22

Kecskemét

Ünnepélyes keretek között mutatták ma be Kecskeméten Magyarország első tisztán elektromos, sorozatgyártásban készülő autóját, az új EQB kompakt SUV modellt.

Ismét első helyen végzett a kecskeméti gyár a Mercedes-Benz nemzetközi versenyében

2021.02.18

Kecskemét

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára egymás után másodszor nyerte meg a legjobb gyárnak járó díjat a nemzetközi „MPSleague” versenyen, a Mercedes-Benz gyárainak belső megmérettetésén, megvédve ezzel a címét.

Közel 120 gyermek kívánságát teljesíti a Mercedes-Benz gyár

2020.12.17

Kecskemét

Az adventi időszak egyet jelent az összefogással és a szolidaritással a kecskeméti Mercedes-Benz közössége számára. Az autógyár a jelenlegi nehéz időszakban még fontosabbnak tartja a rászorulók megsegítését, így kecskeméti és környékbeli alapítványokon keresztül pénzadománnyal, ajándékokkal, meleg étellel és tűzifával segít idén is gyermekeknek, családoknak.

A kecskeméti Mercedes gyár is leáll

2020.03.19

Kecskemét

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legkésőbb hétfőtől, előre láthatólag két hétre felfüggeszti a munkát a koronavírus-járvány miatt.

Látogatóban a Neumann János Egyetem a Mercedes-Benz gyárban

2020.02.17

Kecskemét

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára nagy hangsúlyt fektet a jövő generációinak gyakorlatorientált képzésére és a legfrissebb szakmai ismereteket továbbadására. Mindezek érdekében a vállalat szoros együttműködést ápol a Neumann János Egyetemmel, melynek képviselői a napokban szakmai látogatást tettek a gyárban.

Egyedi abroncsot tervezett a Bridgestone a kecskeméti Mercedes gyárnak

2020.02.05

Kecskemét

A gumit a vállalat római kutatás-fejlesztés központjában tervezték, majd Rómában és Tatabányán tesztelték.

Nemzetközi hallgatók szakmai találkozója a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2020.01.20

Kecskemét

A kecskeméti Neumann János Egyetem és a baden-württenbergi Albstadt-Sigmaringen Egyetem 36 hallgatója vett részt január 13. és 17. között az első Global Student Innovation Camp 2020 elnevezésű rendezvényen, amelynek a Mercedes-Benz Academy Kecskemét adott otthont.

Elrajtolt a Mercedes második kecskeméti gyárának az építése

2018.06.06

Kecskemét

Az egymilliárd eurós üzem új fejezetet nyit a Mercedes életében. Hagyományos személygépkocsik és alternatív meghajtású modellek készülnek majd benne a legkorszerűbb gyártótechnológiával.

Újabb régészeti leletre bukkantak a Mercedes-gyárnál

2017.05.25

Sosem volt még ennyire aktuális a Régészet Napja, főleg Kecskeméten, ahol a mai nap folyamán a Mercedes gyár bővítését megelőző régészeti munkálatok során ritka leletek kerültek elő.

Kecskeméti diákok által épített autókkal indul a 2017-es AutoMobil és Tuning Show

2017.02.21

2017. március 24-én Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás megnyitójával veszi kezdetét az AutoMobil és Tuning Show a budapesti Hungexpo G pavilonjában. A tárlat a mai és a régebben élt feltalálók, mérnökök, tervezők alkotásait mutatja be.

Kétórás sztrájkot tartottak hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban

2016.11.24

A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban. A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.

A kecskeméti autógyár munkatársai idén is véradással segítettek

2020.11.19

Kecskemét

A Mercedes-Benz gyárban november hagyományosan az Egészséghónap, ami nem csak a munkatársak egészségvédelméről, hanem a gyár környezetében élők támogatásáról is szól. A vállalat munkatársai az elmúlt hetekben segítséget nyújtottak azoknak a rászoruló betegeknek, akiknek a gyógyuláshoz vérre van szüksége.

Új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes

2022.07.21

Kecskemét

A fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba.

A világjárvány ellenére jó évre készülnek a Mercedes magyarországi cégei

2021.03.27

Kecskemét

A világjárvány ellenére jelentős létszámbővítéssel, új modellek bemutatásával, valamint új sorozatgyártások elindításával jó évre készül a Mercedes két magyarországi cége - jelentette be a kereskedésért és a gyártásért felelős cég vezetése csütörtökön évértékelő videóüzenetben.

Sikeresen lezárult a Mercedes-Benz gyár és a Neumann János Egyetem közös tantárgyának első szemesztere

2020.12.30

Kecskemét

Az előadásokon a hallgatók betekintést nyertek a gyártás, illetve a gyártástámogatás különböző szakterületeibe, kulisszatitkaiba, alapismereteket szereztek az autógyártás folyamatairól és a Mercedes-Benz gyár működéséről.

A kecskeméti Mercedes-gyár meghosszabbította a leállást

2020.03.27

Kecskemét

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudja. A vállalat jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a leginkább megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében.     

Első helyezett lett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a Daimler nemzetközi környezetvédelmi pályázatán

2020.02.20

Megye

20 éves az Environmental Leadership Award: a kiemelkedő vállalati környezetvédelmi projektek és kezdeményezőik ismét a figyelem középpontjába kerültek. A Mercedes-Benz magyar gyárát Stuttgartban, február 13-án tüntették ki a Daimler Environmental Leadership Award (ELA) nyerteseként.

A Mercedes-Benz munkatársainak segítségével újult meg a Sürgősségi Baleseti Ambulancia váróterme

2020.02.16

Kecskemét

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként felelősséget vállal Kecskemét és a régió fejlődéséért.

Már telített az idei évre a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár termelési programja

2020.02.02

Kecskemét

Világszerte élénk a kereslet a kompakt autók iránt.

Véradás és egészséghónap a Mercedes-Benz gyárban

2019.11.26

Kecskemét

Az “Adj vért és ments meg három életet!”- felhívásra a Mercedes-Benz gyár novemberben három alkalommal tartott véradást a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Az összesen 105 véradó közül többen is voltak olyanok, akik nem először adtak vért azért, hogy másokon segítsenek.

Harmadik alkalommal szervezett karácsonyi adománygyűjtést a kecskeméti Mercedes-Benz gyár

2017.12.20

Nehéz sorsú családoknak gyűjtöttek a gyár dolgozói.

AMTS 2017: Különleges kecskeméti modellek a Mercedes standján

2017.03.26

2017. március 24-én a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás megnyitójával kezdetét vette az AutoMobil és Tuning Show a budapesti Hungexpo G pavilonjában. A nyitóműsorra ellátogatott a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója és az üzem tanműhelyének több diákja is, akik az általuk tervezett és épített egyedi autókat mutatták be.

Tűzoltófelszereléssel támogatta a megyei tűzoltószövetséget a Mercedes-Benz Gyár

2017.01.20

Január 20-án a kecskeméti Mercedes-gyár nyolc millió forint értékű tűzoltófelszerelést adott át a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetségnek. A Mercedes-Benz-gyár indulása óta támogatja a katasztrófavédelem munkáját.

Légzéstámogató készüléket vásárolt a kecskeméti kórház

2020.11.27

Kecskemét

A napi munkavégzéshez nélkülözhetetlen légzéstámogató készülék megvásárlását támogatta a kecskeméti Mercedes-Benz a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Tüdőbelgyógyászati Osztálya számára.

Negyven bérlakást adott át munkavállalói számára a Mercedes-Benz Gyár

2016.05.10

Ünnepélyes keretek között átadták azokat a bérlakásokat Kecskeméten, amelyeket a Mercedes-Benz Gyár dolgozói kedvezményesen bérelhetnek.