A kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként felelősséget vállal Kecskemét és a régió fejlődéséért.
A vállalat különös figyelmet fordít az egészségügyi intézmények felé, régóta jól működő partnerkapcsolatokat ápol a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházzal is és keresi annak a lehetőségét, hogy miként segítheti az intézményt. A gyár kollégái a tavalyi év végén felújították a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Sürgősségi Baleseti Ambulanciájának várótermét.
Hosszú évek óta a vállalat mindegyik részlege szerepet vállalt valamilyen társadalmi felelőségvállalási projektben. A 2019-es év utolsó CSR akciója során a Mercedes-Benz gyár – köztük a munkavédelmi osztály – munkatársai szakember segítségével lecserélték az álmennyezeti kazettákat, újrafestették az oldalfalakat és a váróteremhez vezető folyosókat, kicserélték az ülőpadokat, a látássérültek közlekedését megkönnyítendő, új taktilis vezetősávot ragasztottak a padlóra, és berendeztek egy új játszósarkot a gyermekek számára. A támogatási összegből arra is jutott, hogy a mennyezetre égbolt hatású LED dekorvilágítás kerüljön. A kollégák két hétvégén keresztül, szabadidejükben segítettek a kórházi osztály váróterem felújításában.
Ebben a váróban naponta átlagban több mint 150 ember fordul meg, de itt várakoznak a felnőtt háziorvosi ügyeletre, a szájsebészetre és röntgenre érkezők is.
„A társadalmi felelősség arra kötelez bennünket, hogy a jelenlegi és következő generációnak élhető világot és jó életkörülményeket biztosítsunk. A váróteremben nap mint nap számtalan ember megfordul az egész megyéből, nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ott töltött várakozási időt minél kellemesebb körülmények között töltsék el” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője. Hozzátette, hogy a megújult falfelületet balesetmegelőzési kampány céljára is felhasználták.
A vállalat plakátokat helyezett ki a váróterem falára, amelyek abban segítik a látogatókat, hogy miként tehetik biztonságosabbá az otthonukat és a környezetüket, hogyan használják a védőeszközöket. Az illusztrációk többek között a vezetés közbeni mobiltelefon használat és a nem körültekintő gyalogos közlekedés veszélyeit illusztrálják.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár életében fontos szerepet kap a munkavédelem és balesetmegelőzés. A vállalat kiemelt ügynek tekinti a biztonságos munkakörnyezet kialakítását és fenntartását. A gyár modern biztonsági berendezésekkel, illetve a jogszabályi előírásokon túlmutató, önkéntes szabályozással rendelkezik. A megelőzés érdekében már az épületek, a gépek és munkahelyek megtervezésének fázisában is fontos szempont a munkavédelem.
Az elmúlt években rendszeresen sor kerül rendhagyó munkavédelmi rendezvényekre, melyek során például távirányítós targoncás játékkal tapasztalhatjuk meg a korlátozott látótér veszélyeit a közlekedés során vagy az egyéni védőeszközök hatékonysága kerül bemutatásra szakértők által. Ezen rendezvényeken tavaly a Mercedes-Benz gyárának mintegy 2000 dolgozója vett részt.
Hegyi pálya épül majd a tervek szerint 21 felüljáróval és viadukttal.
A 780 méteres alagút átadása és forgalomba helyezése előtt egy több hónapos tesztelés zajlik az üzemeltető MKIF lebonyolításában: ennek egyik leglátványosabb eleméről számolunk most be.