A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudja. A vállalat jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a leginkább megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár április 21-éig meghosszabbította a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt.
A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler március 17-én döntött úgy, hogy két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Ez a döntés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat is érintette, ahol március 20-án függesztették fel a működést.
Az elengedhetetlenül szükséges területek működését továbbra is biztosítják, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentették, megfelelő védelmükről továbbra is gondoskodnak.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.