Az “Adj vért és ments meg három életet!”- felhívásra a Mercedes-Benz gyár novemberben három alkalommal tartott véradást a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Az összesen 105 véradó közül többen is voltak olyanok, akik nem először adtak vért azért, hogy másokon segítsenek.
„Jó érzés mások gyógyulásában segíteni! Gondoljunk csak arra, bármelyikünknek szüksége lehet egyszer viszontsegítségre”- mondta egy véradó.
Évek óta a vállalati kultúra, az egészségügyi stratégia részét képezik a kollégák egészségmegőrzését támogató és a megelőzést segítő akciók. Ezen kezdeményezések közé tartozik a már hagyományossá vált novemberi egészséghónap is, amelyre a gyár a véradás szervezése mellett idén is – térítésmentes urológiai, allergia-, labor-, hasi ultrahang, bőrgyógyászati és nőgyógyászati, illetve tüdőszűrő vizsgálatokat biztosító – szűrőbusszal, vitaminosztással és védőoltással készül.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak a Szabadics Zrt. munkatársai.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.