2024.03.29, Péntek

Kecskeméten is hamarosan együtt táncolhatunk a Mamma Mia! szereplőivel

zene.hu

2018.08.15. 14:03

Ünnepélyes keretek között zajlott le a Mama Mia 300. előadása. Az előadás végén bárki felmehetett a színpadra, és együtt bulizhatott a színészekkel és a táncosokkal. A Messzi István Sportcsarnokba szeptember 29-30-án érkezik a társulat.

Hirdetés

Immár 300. előadásához érkezett a legendás, Mamma Mia! musical, melyet 2014-ben mutattak be először, Szirtes Tamás rendezésében. Az előadásban szinte minden színész részt vett, aki valaha játszott a legendás ABBA Musicalben. A Mamma Mia című film, színpadra állítása, már önmagában is nagy dolog volt, hiszen a Madách Színház kapta meg a világon legelsőként a jogot arra, hogy bemutassák a  Mamma Mia! non-replica változatát, melynek gerincét az ABBA dalai alkotják.

 

A darabban olyan ismert, tehetséges művészek kaptak szerepet, mint Kováts Kriszta, Koós Réka, Gallusz Nikolett, Nagy Balázs, Sasvári Sándor, Muri Enikő, Détár Enikő és Sári Éva. A jubileiumi előadás egyik pikantériája az volt, hogy egy szerepben, akár egyszerre több színészt is lehetett látni a színpadon.

 

Érdekes, hogy a dalokat magyarul éneklik, pedig köztudottan nagyon nehéz angol nyelvű dalokat, valóban jól átadhatóan magyarra fordítani. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor az eredeti dalokat mindenki jól ismeri.  Az ABBA musical esetében ez mégis nagyon jól sikerült, a darab végén a színészek felhívták a nézőket a színpadra, hogy együtt ünnepeljenek és táncoljanak velük, a konfetti esőben, ami nagyon kedves ötlet volt.

 

A darabot bőven lesz még alkalma megtekintenie annak, aki még nem látta, vagy szeretné újra megnézni, hiszen ősszel országos turnéra indul a produkció. Kecskeméten, Nyíregyházán, Miskolcon és Zalaegerszegen is látható lesz majd a svéd pop együttes örök érvényű dalaira épülő történet.

2018. szeptember 29-30. Kecskemét - Messzi István Sportcsarnok
2018. november 3. Nyíregyháza – Continental Aréna
2018. november 17. Miskolc - Generali Aréna
2018. november 24. Zalaegerszeg - Városi Sportcsarnok

forrás: zene.hu / Suri Andi

 

KecskemétKultúraMesszi István SportcsarnokMamma Mia!