2020.05.08
az elmúlt egy hónapban mindössze 4-44 milliméter eső esett az országban, ez 50-80 milliméterrel kedvesebb az ilyenkor megszokottnál.
2020.05.07
A piac területén továbbra is kötelező lesz a maszk viselése és a bejártnál a kézfertőtlenítés.
2020.05.06
Idén is megszervezi a Németh László műfordítói tábort a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, valamint a Magyar Írószövetség augusztusban. Jelentkezni június közepéig lehet.
2020.05.05
A jelenleg korlátozás alatt nem álló baromfiállományokat is szűrik Bács-Kiskun, Csongrád és most már Békés megyében is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden.
2020.05.04
A Magyar Közlönyben megjelent intézkedések szerint Pest megye és a főváros kivételével hétfőtől megszűnik a kijárási korlátozás.
2020.05.04
A családok megnézhetik a közelmúltban született kisállatokat: a muflonbárányt, a kis kecskéket és a kengurukölyköket.
2020.05.02
A jelenlegi helyzetre való tekintettel a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlést idén augusztus 21-e és 23-a között rendezik meg, Bugacon.
2020.04.30
A Szent vendégség (Eucharisztia/Úrvacsora) témában megrendezett X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé a kecskeméti múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén még március 14-én nyílt meg, de a járvánnyal kapcsolatos rendelkezések miatt a tárlat csak két napig volt látogatható.
2020.04.29
A fejlesztés első körben 140 új munkahelyet teremt, a svájci cégvezetés azonban három év alatt a kapacitások megháromszorozását tervezi.
2020.04.29
A bajai Türr István Múzeum szeretné összegyűjteni és megőrizni az utókornak a március 11-étől érvényben lévő veszélyhelyzethez kapcsolódó dokumentumokat, fényképeket, személyes történeteket, a karanténvilág sajátosságait, különleges életképeit, később, a veszélyhelyzet megszűnését követően pedig annak tárgyi emlékeit is.
2020.04.28
A település északi városrészét fejlesztő beruházást a Soltút és az Alisca Bau kivitelezi.
2020.04.27
A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény következtében korábban érkezett a nyár Wittmann Krisztián, a Kecskemét kosárlabdacsapatának kapitánya szerint.
2020.04.26
A 152 kilométeres magyar pályaszakasz kivitelezése elrajtol.
2020.04.24
Megnyitották a röszkei, a tompai és a hercegszántói határátkelőt a magyar-szerb határ mentén élők előtt csütörtökön, ezzel is segítve azt, hogy az ingázók ne szenvedjenek túl nagy gazdasági károkat az új típusú koronavírus-járvány következményei miatt.
2020.04.24
A projekt keretében 13 darab két fős hálószobát, közösségi helyiségeket, valamint látogató- és foglalkoztatószobát is létrehoz a Horváth Építőmester Kft.
2020.05.07
A gyárban három héten át reggeli kezdéssel, de nyújtott munkarendben csak egy-egy műszak dolgozik, ezt követően, május végétől állnak át a kétműszakos termelésre.
2020.05.06
Gyűjtést indított a bajai, a bácsalmási és a jánoshalmi járásban a veszélyhelyzethez kapcsolódó kordokumentumokból rendezett kiállításához a bajai Türr István Múzeum - közölte az intézmény igazgatója.
2020.05.06
Még jelenleg is leginkább sürgősségi ellátás zajlik, de folyamatosan elérhetőek lesznek az egyéb szakrendelések előzetes bejelentkezés útján.
2020.05.05
Másfél milliárd forint költségvetési kárt okozó számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2020.05.04
A debreceni gyárból első ütemben az új géppark első hét autóbusza gurult be a déli iparterületen található, tavaly nyáron átadott korszerű kecskeméti telephelyre.
2020.05.03
Az első csomagok házhozszállításában Kecskeméten a köztársasági elnök felesége is részt vett.
2020.04.30
Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget. Az állattartók közvetlen kára több milliárd forint.
2020.04.30
Dolgozóik oktatásával, megfelelő mennyiségű védőfelszereléssel és fertőtlenítőszerrel, valamint válságtervvel is készülnek a járvány tetőzésére a Bács-Kiskun megyei tassi szeretetotthonban.
2020.04.29
Milyen feladatokat lát el egy kontrollingosztály? Miben rejlik ennek a sajátossága a Merkbaunál? Milyen kihívásokkal kell szembenézni ezen a területen? Többek közt ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat.
2020.04.28
A gyár legfőbb célja, hogy a termelés újraindulása után is megőrizze munkatársai egészségét, ezért a kollégák védelme érdekében új higiénés és megelőző intézkedéseket vezettek be.
2020.04.27
A fő cél annak tudatosítása, hogy az úttesten való átkelés mindig veszélyes, és a gyalogostól is figyelmet követel, még a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen is.
2020.04.27
A Kecskeméten Mercedes-Benz-gyárat üzemeltető társaság az év első három hónapjában 617 millió euró (222 milliárd forint) kamat- és adófizetés előtti (EBIT) nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 2,798 milliárd euróval.
2020.04.25
A Délút kivitelezésében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy olyan befektetők érkezzenek a térségbe, akik újabb munkahelyeket teremtenek.
2020.04.24
A vállalat úgy döntött kreatív módon vidítaná fel az otthon dolgozó felnőtteket és gyerekeket egyaránt.
2020.04.23
A közönség az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből hallgathatja majd a koncerteket, mivel olyan köztereken csendülnek fel, amelyek környezetéből jól látható és hallható lesz a produkció.