2020.05.26
Még a héten elindul a Piszekút tér rekonstrukciója a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében. A munkálatok várhatóan két hónapig tartanak.
2020.05.24
Solt belvárosában, az iskola szomszédságában nemrégiben kezdődött meg a városi sportcsarnok építése. Ennek első lépéseként május elején indult el a mintegy háromezer négyzetméteres beruházási területen található régészeti lelőhely kutatása.
2020.05.22
Három napig tartott a gyalogosok védelme érdekében indított baleset-megelőzési kampány.
2020.05.21
A Tóth Kálmán téri, a főtéri, valamint a távolsági buszmegállónál lévő szökőkutak már működnek szerdán pedig a Roosevelt térit is beüzemelték.
2020.05.19
A Dorcadian Kft. felajánlást tett az önkormányzat számára, miszerint vadvirágokkal telepíti be, díszíti a Bem utcai körforgalmi csomópontot. Kedden a városvezetők és a polgármesteri hivatal, valamint a Városüzemeltetési Kft. szakemberei kilátogattak a Dorcadian Kft. kertészetébe.
2020.05.18
A játszóterek, a strand, a bölcsődei-óvodai ellátás és a közlekedés kapcsán hozott döntéseket pénteken Kecskeméten a Városi Operatív Törzs.
2020.05.17
A fenntartási munkálatokhoz tartozik a Petőfi-sziget keleti, a hídtól a Türr-átvágásig terjedő szakaszának rendezése is. Az elmúlt években végrehajtott idős, veszélyes fa- és cserjeállomány eltávolításának köszönhetően rendezett, ligetes erdőt alakíthatnak ki.
2020.05.15
Országos szinten csak mintegy tizenkét településen elérhető az a fajta és színvonalú szolgáltatás, amely a közeli jövőben megvalósul a bajai Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményben.
2020.05.14
A május 31-én reggel 8 óra 30 perctől este 9 óráig tartó programsorozat "egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz, izgalmas és különleges vendégelőadásokkal, ráadásul ezúttal az időjárás miatt sem kell majd aggódnia senkinek".
2020.05.13
A hatósági engedélyezés helyett bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység, ezáltal is csökkenti a kormány az ügyintéző-ügyfél találkozások számát, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheit. A bürokráciacsökkentő intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított kilencedik naptól szabadon elkezdhető lesz a kívánt tevékenység.
2020.05.13
A kiállítás közzétételének időpontja május 16-ához, Rodolfo születésnapjához kapcsolódik, ugyanis tiszteletére néhány éve a fiatal bűvészek a magyar bűvészet napjaként ünneplik ezt a napot.
2020.05.12
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára fennállása óta elkötelezett a környezetvédelem iránt, a közel 440 hektár nagyságú gyárterület élővilágának felmérése, majd a különböző intézkedések bevezetése hozzájárultak a biodiverzitás fenntartásához.
2020.05.11
A Belügyminisztérium 2019-ben indította el a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programját, mely hatékonyan járul hozzá a kedvezményezett térségek gazdasági, munkaerőpiaci hátrányainak csökkentéséhez, a helyi foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó képességének növeléséhez.
2020.05.10
A gyógy-kert egyaránt szolgálja a betegek, hozzátartozók és az intézményben dolgozók testi-lelki felüdülését.
2020.05.08
A megyeszékhelyen 223 főt, Bács-Kiskun megyében összesen 954 személyt vizsgálnak meg a Szegedi Tudományegyetem munkatársai. A vizsgálatra meghívott emberektől orr-garat váladékot és vért is vesznek a szakemberek.
2020.05.25
A határ megnyitása lehetőséget biztosít arra, hogy a határ két oldalán élő családok és közösségek újra találkozhassanak egymással, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági kapcsolatok is új lendületet kaphassanak.
2020.05.23
A diákok olyan feladatokban adtak számot tudásukról, amelyeket digitális technikai eszközök segítségével egyénileg és közösen (csapatban) is megoldhattak, ezzel bemutatva pénzügyi, gazdasági ismereteiket a márciusi roadshow-n megismert 20 pénzügyi fogalomból.
2020.05.22
Orchidea túra a Sas-hegyen, madármegfigyelő túra Tiszaalpáron, Geotúra az ősember festészete nyomában. Ez csak néhány példa a nemzeti parkok hétvégi programjai közül, amelyekkel az Európai Nemzeti Parkok Napjára készülnek.
2020.05.20
A Városi Operatív Törzs fontos döntéseket hozott a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. működését érintően.
2020.05.19
A különbség a járványügyi helyzet előtti időkhöz képest, hogy most minden esetben telefonos időpontkérésre és egyeztetésre van szükség. Amennyiben a telefonos kikérdezés során felmerül koronavírus-fertőzés gyanúja, akkor a fogorvos – halasztható kezelés esetén – a háziorvoshoz irányítja a beteget, aki intézkedik a szűrésről.
2020.05.18
Polgárőrök és fiatal önkéntesek bevonásával eddig csaknem kétezer idős ellátásáról gondoskodott a kecskeméti önkormányzat a veszélyhelyzetben, egyebek mellett bevásárlással, gyógyszerkiváltással, csekkbefizetéssel, meleg étel kiszállításával - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
2020.05.15
Sikeres pályázat esetén egy 110 négyzetméteres épületben, kezdetben nyolc gyermeket tudnak elhelyezni. További igény esetén ez újabb nyolcfős csoporttal bővíthető.
2020.05.14
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester határozatban közölte, hogy a fokozódó igények fegyelembe vételével lassan kinyílnak Kecskeméten az óvodák és a bölcsődék. Természetesen továbbra is csak 5 fős csoportokban fogadják a gyerekeket, és betartanak minden elővigyázatossági követelményt.
2020.05.14
A vállalat többek közt dolgozóknak szervezett kihívásokkal és faültetéssel támogatja a fenntarthatóságot, emellett különféle szervezeteknek nyújt folyamatosan támogatást.
2020.05.13
A kecskeméti Természet Háza is újra látogatható korlátozásokkal május 18-tól, de az erdei iskolák zárva tartanak.
2020.05.12
Nívódíjat kapott homlokzatburkolásban a Tőzsdetojás - PADMA Campus Kecskemét pályázata.
2020.05.12
Online tárlatvezetést tart a Magyar Közút a kiskőrösi úttörténeti múzeumában.
2020.05.11
A kecskeméti gokart ob-futam után június 6-án Kiskunlacházán a drag és a szlalombajnokság fog beindulni, június közepére rali 3-as bajnoki fordulót terveztek, onnantól pedig gyakorlatilag az összes szakág versenyei tervezés alatt vannak.
2020.05.09
Az szja 1+1 százalékáról idén is csakúgy, mint a korábbi években egészen május 20-áig lehet rendelkezni.
2020.05.08
A jelenlegi járványhelyzet a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet petőfiszállási feldolgozó üzemére is komoly hatással van. A járvány berobbanásáig folyamatosan építették a piacaikat, ami most megtorpant. Az iskolák és óvodák bezárásával a konyháknak történő szállítások nyolcvan százalékkal estek vissza.