Gyűjtést indított a bajai, a bácsalmási és a jánoshalmi járásban a veszélyhelyzethez kapcsolódó kordokumentumokból rendezett kiállításához a bajai Türr István Múzeum - közölte az intézmény igazgatója.
N. Kovács Zita elmondta: a bajai Türr István Múzeum szeretné összegyűjteni és megőrizni az utókornak a március 11-étől érvényben lévő veszélyhelyzethez kapcsolódó dokumentumokat, fényképeket, személyes történeteket, a karanténvilág sajátosságait, különleges életképeit, később, a veszélyhelyzet megszűnését követően pedig annak tárgyi emlékeit is.
Az intézmény muzeológusai már létrehoztak egy "karanténkollekciót" védőmaszkokból, amelyet szeretnének kiegészíteni és folyamatosan gyarapítani a védekezéshez, valamint a házi karanténban, távoktatásban használt eszközök, tárgyak fényképeivel, rövid videófelvételekkel, az elszigeteltséghez, a védekezéshez, a távoktatáshoz kapcsolódó történetekkel, gyermekrajzokkal, dokumentumokkal.
A leveleket, történeteket, fényképeket, rövid filmfelvételeket, hanganyagokat, művészeti alkotásokat és minden egyéb információt, dokumentumot a [email protected] címre várják. A beküldött anyagokból a gyűjtés időszakában folyamatosan válogatást mutatnak majd be az intézmény honlapján, a www.bajaimuzeum.hu-n és közösségi oldalán.
A múzeumigazgató elmondta: felhívásuk nyomán az elmúlt napokban érkeztek kedves történetek a kiüresedett világ életképeiről, különleges fotósorozatok a húsvéti karanténlocsolásról és egy húsvéti karanténtortáról, valamint a bajai munkahelyeken viselt maszkok és védőfelszerelések sokszínűségéről. Kaptak rövid videófelvételeket orgonaimprovizációkról és megérkezett az első karanténfilm is, amelyet a Sugovica Vízilabda Sportegyesület sportolói készítettek az elzártságban egymást keresve.
Ezen kívül naponta frissítik a bajai Türr István Múzeum munkatársai a veszélyhelyzetben elindított online albumukat is egy-egy kiállítási tárgyuk bemutatásával. A fényképekhez kapcsolódó történetek nyomán megelevenedik egy-egy történelmi esemény, elfeledett szokás vagy bajai emlék. Egyebek mellett bemutattak már törött kaszapengékből készített káposztagyalut, a török kardként ismert jatagánt, a kenyérsütéshez használatos kovászfát, a bajai hidat felrobbantó második világháborús bombából származó repeszeket, a fényképeknek térbeli hatást kölcsönző sztereoszkópot, egy a 13. századra datált, Szent Pétert ábrázoló pecsétnyomót is. A gyűjtemény egyes darabjairól a múzeum honlapján és közösségi oldalán bemutatott rövid leírásokból kiderül, hogy honnan érkezett az intézménybe, ki és mire használta.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.