az elmúlt egy hónapban mindössze 4-44 milliméter eső esett az országban, ez 50-80 milliméterrel kedvesebb az ilyenkor megszokottnál.
Tavaly decemberben kiváló állapotban voltak az őszi vetések, jelenleg viszont jelentős bokrosodási problémák jelentkeznek a csapadékhiány miatt. A repce alacsonyabb az átlagosnál, és kevesebb rajta az elágazás.
Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke is terméscsökkenésre számít az aszály miatt a megyében. Az őszi kalászosok szárának mérete a kevés csapadék miatt arányaiban kisebb a tavalyihoz képest, az őszi káposztarepce fejlettsége is gyengébb a vártnál. Az általa képviselt területen jelenleg a tavaszi növények mellett gondoskodnak az őszi vetésű kultúrák védelméről is.
Pusztavámi Márton, a NAK Vas megyei elnöke szintén a komoly csapadékhiányt emelte ki, és hozzátette, hogy Vas megyében is a repce van a leggyengébb állapotban.
Rácz Imre, a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke közölte, hogy több hónap csapadéka hiányzik a föld termő rétegéből, a májusi eső nem lesz képes a már kikelt növények, kalászosok fejlődését olyan mértékben segíteni, hogy az év jó eredményt hozzon.
A tavaszi vetésű gabonák különböző képet mutatnak. Több területen újravetésre, illetve későbbi vetésű növényre váltásra lesz szükség. A tavaszi árpának és a zabnak nem kedvezett a száraz tavasz, emellett egyes repcetáblákon megfigyelhető a március végi-áprilisi fagyok hatása - tette hozzá.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.