Sikeres pályázat esetén egy 110 négyzetméteres épületben, kezdetben nyolc gyermeket tudnak elhelyezni. További igény esetén ez újabb nyolcfős csoporttal bővíthető.
Kunszállás régi vágya már, hogy önálló bölcsőde létesüljön a településen – mondta Almási Roland Márk, Kunszállás polgármestere. Programjának egyik legfontosabb eleme volt a Családbarát Kunszállás kialakítása, ezen belül pedig egy bölcsőde megvalósítása.
Az ügyben megtörténtek az első lépések, aminek apropóját a napokban elkészült komplexebb óvodaépület adta. Ennek közelében szeretnék megépíteni ugyanis a bölcsődét, így megvásárolták a szemben elhelyezkedő ingatlant a jövőbeni létesítménynek. A látványtervek elkészültek és benyújtották a pályázatot, aminek eredménye néhány hónapon belül várható. Amennyiben pozitív döntés születik, megkezdhetik a beruházást – tájékoztatott a polgármester.
Bár a vírushelyzet Kunszállás életében is nyomot hagyott, az élet nem állt meg a településen. Több beruházás folyamatban van és várható is a közeljövőben. Jelenleg az önkormányzat épületének energetikai rekonstrukciós korszerűsítése zajlik, a hivatal épületét hőszigeteléssel, nyílászárókkal és födémszigeteléssel látják el, illetve egy fűtéskorszerűsítés is részét képezi ennek a beruházásnak. Az őszi hónapokban várható egy főutca rekonstrukciós pályázat, aminek keretében megújulnak a járdaszakaszok és parkolószigetekkel gazdagodik a település a főutca mentén – foglalta össze a terveket Kunszállás polgármestere.
Többek közt azért is szükségszerű volt a beruházás, mert a Balaton északi partjának vízfolyásai rengeteg hordalékot szállítanak a tó felé, és az ezek felfogására szolgáló terek mára feltöltődtek.
Budapest legújabb üzleti parkjában focipályányi térkőburkolatot helyezhet el a KM Építő Kft.
Többek közt azért is szükségszerű volt a beruházás, mert a Balaton északi partjának vízfolyásai rengeteg hordalékot szállítanak a tó felé, és az ezek felfogására szolgáló terek mára feltöltődtek.