Solt 11. századig visszavezethető története tárul fel a régészek előtt

Solt 11. századig visszavezethető története és egy őskőkori település emléke is feltárul a régészek előtt a belvárosban zajló építkezésen.

Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti osztályvezetője szerint a solti ásatás azért nagyon izgalmas, mert a Duna-Tisza-közén nagyon ritka az ilyen feltárás. Bács-Kiskun megye területén Baján és Kecskeméten volt ehhez hasonló nagyságrendű munkálat.

Solton az évszázadok alatt egymásra épülve újabb és újabb kultúrrétegek jöttek létre. A csaknem kétméteres rétegsor kezdete több mint hatezer évre nyúlik vissza az időben. A mélyben ugyanis egy őskőkori település is meghúzódik, erre rétegeződtek a további korszakok emlékei.

A legidősebb település a késő neolitikus-korai rézkori lengyeli kultúra nyomait viseli. A leletek, az eddig előkerült díszített kerámiák és pattintott kőeszközök, pengék nagy meglepetést okoztak a régészeknek, mert hasonló emlékeket eddig Solt környékén nem találtak. A mindössze feltárásokból ismert népesség hatalmas településtömbjének nyomait korábban főként a Dunántúlon fedezték fel.

Az ásatásvezető régész emlékeztetett arra, hog Solt városának megtelepedése nagyjából Szent István korára tehető, ahogy ezt az írott források is őrzik. A település azóta folyamatosan lakott volt. A különféle periódusok szintjei az előkerült több mint 100 pénzérmének köszönhetően is jól datálhatóak. A legtöbb a 16-17. századból származik, amikor igen pezsgő élet folyt a településen, de Zsigmond király korából is számos pénz maradt fenn.
Forrásokból lehet tudni, hogy Soltnak három utcája volt a középkorban: a keleti, a középső és a nyugati. A régészek jelenleg a keleti utcában dolgoznak. A leletanyag kifejezetten városias jellegű, kerámiában, fémeszközökben igen gazdag. Előkerült már egy Árpád-kori és tíz középkori ház - ez utóbbiak mindegyikében szemeskályhát is meg lehetett figyelni -, valamint egy unikálisnak tekinthető hatalmas méretű pince, mely feltehetően bor tárolására szolgálhatott. A forrásokból ugyanis ismert, hogy Solton jelentős volt a szőlőtermesztés és a borászat - magyarázta Wilhelm Gábor.

A régész a fémeszközök közül kiemelte a különféle övvereteket, vaseszközöket, egy nagyjából az 1500-as években készült díszes, öntöttbronz késnyelet, valamint egy angol és egy sziléziai posztóplombát. A múzeum munkatársai találtak övhöz tartozó míves csontveretet és szíjvéget is, de előkerültek fából és kagylóból készített kanalak, valamint a halászháló tartozéka, kececsont is. Az emlékek kultúrrétegeiben több égési szintet is meg lehetett figyelni, ami a város többszöri pusztulására utalhat.

Wilhelm Gábor emlékeztetett arra, hogy a források is igazolják, hogy 1526-ban, majd 1529-ben, az 1540-es években, majd a 15 éves háború idején, tehát a 16. században biztosan érte legalább 4-5 támadás a települést. A régész szerint ez érthető, hiszen Solt a királyi út mellett, az egykor Pest felé tartó seregek útvonalán fekszik. A hadi út miatt a Duna-menti települések sokat szenvedtek. A felgyújtott, sárból és agyagból épített, favázas korabeli házakat - miután összedőltek - csak elegyengették, és maradványaikra építették az újakat, ezáltal megőrizték az utókornak emlékeiket.

Wilhelm Gábor elmondta: a korábban Fejér megye solti székeként nyilvántartott mezővárosi település két főút, a Kiskunhalas felől érkező, mai 53-as és a Budapestről Bajára tartó 51-es út kereszteződésében épült.

A középkorban létesült a mai 52-es út elődje is. Az egykori marhahajtó út gyakorlatilag egyetlen lakott településen sem haladt át, hiszen több száz állatot számláló gulyát tereltek rajta. Solt ennek a tranzitútvonalnak volt az egyik haszonélvezője. Régészetileg tehát azért is izgalmas a feltárás, mert egy közigazgatási központ múltja rajzolódik ki munkájuk során - fogalmazott.