2019.05.08
A katonák kiképzése és átképzése is kiemelt része a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter egy korábbi budapesti háttérbeszélgetésen.
2019.05.08
A túra május 17-én délelőtt 10 órakor indulnak Jászberényből, és május 19-én 16:30-kor ér véget a debreceni Egyetem téren.
2019.05.07
Gyakran váltanak kerékpárjegyet a Budapest-Szeged, valamint az Alföldön a Kecskemét-Kiskunfélegyháza és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszokra is.
2019.05.07
A NATO Biztonsági beruházási program, valamint a Modern városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya a gurulóutakkal május közepétől legalább fél évig nem lesz alkalmas repülőgépek fogadására.
2019.05.06
A Daimler közzétette első negyedéves eredményebeszámolóját, amely több kategóriában is csökkenésről tanúskodik. A német autógyártó sem kerülhette el az autópiac globális visszaesését.
2019.05.02
A megnyitással a strand új szolgáltatásokkal is bővül, valamint a terület zöld részei is megszépülnek.
2019.04.30
A KÉSZ kivitelezésében zajló projektben többek közt 200 ezer növényt telepítenek; a belvárosból eddig hiányzó nyitott terek jönnek létre.
2019.04.30
A versenyre az idei évben 117 csapat nevezett, ami az eddigi országos csúcs, és a hazai szervezésű versenyek közül a kecskeméti a legnagyobb. Az iskolai fordulók után a legjobb robotprogramozó csapatok érkeztek a döntőre.
2019.04.29
Patachich Gábor Kalocsai és Bácsi érsek Kecel újjáépítését elrendelő oklevelét 1734. április 22-én adta ki, s ez a nap vált Kecel születésnapjává.
2019.04.29
A megyeszékhelyen tartott ünnepségen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelkedő munkát végző munkatársai részesültek elismerésben.
2019.04.28
A CSI** 42. Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny április 29 és május 1. között kerül megrendezésre a Hirling József Lovasparkban.
2019.04.26
Április 30-ig látható a Művelődési Központ kamaratermében.
2019.04.24
Várják magánszemély, közösségek, vállalkozások, vendéglátóhelyek, intézmények stb. jelentkezését, akik elő- és belső kertjüket, konyhakertjük, erkélyüket, vállalkozásuk, intézmények előkertjét, az általuk gondozott közterületet a versenyre nevezni kívánják.
2019.04.23
Hat nagyszínházi bemutató mellett öt kisszínházi és két gyermekelőadással készül a kecskeméti Katona József Színház a 2019/20-as évadra - jelentette be a teátrum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.
2019.04.21
Önkormányzati területet vásárolt a Primőr Kft. a félegyházi önkormányzattól a Liget utcában.
2019.05.08
Győr-Moson-Sopron megyében az épített lakások száma a 11,7 százalékos csökkenés ellenére 635 lakást adtak át az első negyedévben, ami sokszorosan felülmúlja a többi megyére jellemző értéket, minden ötödik új lakást ott vettek használatba. Komárom-Esztergom, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Tolna, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megyében száz lakás sem épült az első negyedévben.
2019.05.07
A napi ellenőrzések során szerzett tapasztalatokra került a hangsúly a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapja alkalmából megrendezett nyílt nap keretében.
2019.05.07
Kétmilliárd forintos beruházással bővíti kunszentmiklósi termelőkapacitását a Terrán Tetőcserép Gyártó.
2019.05.06
A beruházás eredményeként a termelési kapacitás 25 százalékkal nő a cégnél, amely főként élelmiszeripari vállalkozásoknak az elmúlt évben mintegy 3300 tonna csomagolóanyagot gyártott.
2019.05.04
A DiákÉSZ a piac felét lefedő tagjainak összesített adatai alapján kimutatta, hogy a vidéki városok között is jelentős az eltérés, a kisebb településeken, illetve a keleti régióban alacsonyabbak a bérek, mint az Észak-Dunántúlon vagy a regionális ipari központokban, például Debrecenben, Kecskeméten vagy a győri régióban.
2019.05.01
Drasztikusan lecsökkent a kocsilopások- és feltörések száma Magyarországon az elmúlt években, és a rendőrségi adatokból az is kiderült, hogy hol történt a legtöbb ilyen bűneset. A vidéki toplistán elég meglepő városok vannak, és Budapesten sem gondolnánk, hogy melyik kerületben utaztak a leginkább az autókra a bűnözők.
2019.04.30
A 2019. április 26-án megtartott rendezvényen közel 250 álláskereső, és 17 munkáltató vett részt, ezek közül új kiállító a Penny Market Kft. és a Ganzair Kft.
2019.04.30
Május 1-jén régi hagyományok, új kalandok elnevezésű szezonnyitó eseményen sok gyerekeknek szóló, játékos program, erdei túrák, méz- és lekvárkóstoló, tematikus kiállítások várják az érdeklődőket, az erdei vasút ünnepi menetrendje szerint Keselyűsig nyolc állomásra lehet eljutni.
2019.04.29
A Kormányablak busz ismét a Kiskunfélegyházi Járásban teljesít szolgálatot 2019.04. 29. és 05. 03. között.
2019.04.29
A Zöldváros projekt kivitelezési munkálatai is hamarosan befejeződnek a strand területén, ugyanis a városi öntözőrendszert tápláló vizet a kórházi gyógyfürdőből a strand területén elhelyezett csatornarendszeren keresztül vezetik el a Hősök parkjába kialakítandó tározóhoz. Ehhez a fürdő területét részlegesen, az ásási munkákból kifolyólag újra kellett füvesíteni. Az új fű megerősödéséig a strand bizonyos részeit lezárják.
2019.04.26
Az egész tanév a 95 év ünnepléséről szólt a Bányai Júlia Szakképző Iskolában: a jubileum alkalmából április 11-én, csütörtökön fogadásra hívták a vendégeket az intézmény dísztermébe. Horváth Anett intézményvezető felidézte: az 1923-24-es tanévben Baján felcsendült a Veni sancte, köszöntve egy új típusú iskola születését, amely a város és a régió igényei alapján jött létre.
2019.04.24
A kecskeméti fiatalok a fináléban a Cegléd csapatát győzték le büntetőrúgásokkal, így ők vehetnek részt a kupa budapesti országos döntőjében.
2019.04.23
A tánc világnapja alkalmából vasárnap öt vidéki nagyvárosban és Budapesten Nagy táncválasztó elnevezéssel workshopot rendeznek ingyenes táncórákkal, beszélgetésekkel és színháztermi előadásokkal - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.
2019.04.22
A jelenlegi beavatkozással az elmúlt évek fenntartási munkálatai folytatódnak, korábban már megtörtént a torkolati szakasz kotrása. Az Alsó-Duna-völgyi Vízügy Igazgatóság a vízmélységeket évente ellenőrzi.
2019.04.19
701 millió forint kormányzati forrásból elkészült a Kecskeméti Atlétikai Központ. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a sajtó kíséretében tekintette meg az épületkomplexumot szerda délelőtt.