2019.05.20
A közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjén közel két tucat család mérte össze tudását.
2019.05.18
A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a 10 millió forintos CSOK-támogatás és a hozzá igényelhető 15 millió forintos támogatott hitel. Ahhoz azonban, hogy kulcsrakész állapotba kerüljön az ingatlan, számos további finanszírozással és kivitelezéssel kapcsolatos kihívással kell szembenézniük.
2019.05.17
Kalocsai-Sárköz vidékének legnagyobb tradícióval rendelkező hagyományőrző ünnepsége lassan négy évtizede tölti meg jókedvvel, hangos muzsikával és borszerető közönséggel a máskor csöndes és varázslatos Pincefalu utcáit, pincéit.
2019.05.16
A program egyben lehetőséget biztosít a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is. A munka révén szerzett korai sikerélmény pedig elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.
2019.05.16
A Mercedes magyarországi telephelyén számtalan fejlesztés zajlik a bővítés mellett is. A gyár teljes kapacitással működik, és a termelési programja már a jövő évre is telített, hiszen az itt gyártott kompakt autók kereslete továbbra is növekszik.
2019.05.15
Virágokkal díszített, mécsesekkel kivilágított kishajók, csónakok és ladikok kísérik május 18-án, sötétedés után Nepomuki Szent János szobrát az úszó lampionokkal díszített Sugovicán, Baján.
2019.05.15
Az oktatás, fejlesztés, tudományos kutatás és a katonai pályára irányítás területeit érintő együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és a kecskeméti székhelyű Neumann János Egyetem. A közös munka kereteit hosszú távra biztosító szerződést május 14-én Szabó István honvédelmi államtitkár, valamint dr. Ailer Piroska rektor és Finta Zita kancellár írták alá.
2019.05.14
A kétezres lélekszámú településen május 10-én, pénteken adták át az új, háromszáz férőhelyes sportcsarnokot. A régi sportmúlttal büszkélkedő falu számára ez hatalmas mérföldkő, és egyben egy régi álom beteljesülése is.
2019.05.13
Tűzoltóautók szirénájának hangja járta be Kiskunmajsa utcáit, május 1-én. Most nem menteni indultak – mint oly sokszor teszik – most ünnepelni sorakoztak. Ünnepelni a Kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, hiszen immár 120 éve működik.
2019.05.12
A helység teljes korszerűsítésen esett át, így új bútorok, székek, dekor elemek, hang-, fény- és hűtési, fűtési technika fogadja a házasulandókat és vendégeiket.
2019.05.11
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara kezdeményezésével indult rendezvényen a Mercedes-Benz Academy Kecskemét oktatási központban összesen 6 alkalommal, 185 hetedik osztályos fiatal ismerkedett meg a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus-karbantartó, valamint a szerszámkészítő szakmákkal.
2019.05.10
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 18-án és 19-én kiemelten ellenőrzik Lajosmizse vendéglátóhelyein a számla- és nyugtaadást.
2019.05.10
Kecskemét belvárosában megelevenedik magyarságunk számos értéke, hisz nemcsak Hungarikum Kiállítás, hanem kóstolók, kulturális programok, vásári hangulat színesíti a rendezvényt. A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, aki május 10-én 16:30 – kor nyitja meg a fesztivált.
2019.05.09
Forgalmi rend változásra kell számítani 2019. május 9-től a kecskeméti Búzakalász utcai körforgalomnál.
2019.05.09
Bennett-kenguru, indiai antilop, hófehér lámacsikó és gyűrűsfarkúmaki-ikerpár is született az elmúlt hetekben a Kecskeméti Vadaskertben.
2019.05.19
Lezárult a csapadékvíz-elvezetés első üteme Érsekcsanádon. Eredetileg 4.266 méteren tervezték a munkálatokat, végül azonban hosszabb terület, 4.434 méter kapott vízjogi használatbavételi engedélyt. A munkálatok összköltsége megközelítőleg 110 millió forint.
2019.05.17
A fejlesztéssel a helyi közlekedésben résztvevő járművek átlagéletkora 10,2 évről 5,8 évre csökkent. Az újonnan beszerzett alacsony padlómagasságú, kéttengelyes autóbuszok 26 ülő és 78 álló utast szállítására alkalmasak.
2019.05.17
Pályafelújítást végez a MÁV a Kecskemét és Kecskemét-alsó közötti vonalszakaszon, melynek során a városban két vasúti átjárót lezárnak a közúti forgalom elől.
2019.05.16
Az európai uniós projekt keretében akadálymentes parkolót is kialakítanak, továbbá fejlesztőeszközöket és játékokat vásárolnak.
2019.05.15
A Magyar Vakond és a Kötiviép munkájával hogy jelentősen javulnak az árvízi lefolyási viszonyok, csökkentve a tetőző vízszinteket.
2019.05.15
Gyermekvédelmi szakembereknek szervezett országos találkozót az Emmi Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola és Szakiskola Kalocsai Gyermekotthona.
2019.05.14
Szimpla- és duplafülkés vízszállítókat, magasból mentő gépjárművet, kritikusinfrastruktúra-bevetési egységeket, valamint gyorsbeavatkozó járműveket adtak át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, május kilencedikén. A járművek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. A most átadott négy szimplafülkés vízszállítóból egy, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon teljesít majd szolgálatot, ezzel is növelve a megye biztonságát.
2019.05.13
A térség méltán egyik leghíresebb bor-gasztronómiai rendezvénysorozatára az elmúlt 13 évben már sok tízezer ember kilátogatott, hogy a kikapcsolódáson túl, a magyar borok adta, igazi kulináris élményben lehessen része.
2019.05.13
A szervezet 23 helyszínen - például Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kecskeméten, Békéscsabán, Győrben, Egerben, valamint Csíkszeredában, Révkomáromon és Dunaszerdahelyen - rendezte meg programját, amellyel a gyerekek és a család fontosságára hívták fel a figyelmet.
2019.05.11
Új magyar csapattagokkal is bővítette a szakmai stábot a gyorsasági kamion Európa-bajnokság kétszeres győztesének, Kiss Norbertnek a német istállója, a Tankpool24-Mercedes.
2019.05.10
A projekt során megvalósult az óvoda részleges akadálymentesítése is, továbbá eszközbeszerzés keretén belül udvari játékokkal és számítástechnikai eszközökkel gazdagodott az intézmény.
2019.05.10
Az iTOLC jelenleg Budapesten, Szolnokon, Győrben és Kecskeméten rendelkezik vizsgahelyekkel, de júniusra várhatóan 12 város 112 vizsgaállomásán tehetik próbára magukat a diákok, egyelőre angol és német nyelven.
2019.05.09
Kecskemét körül mérték a legalacsonyabb értéket, ott -1,7 fok volt.
2019.05.09
Molnár János kéziratos, horvát nyelvű énekes könyvét a kalocsai múzeum dokumentációs gyűjteményében őrzik.
2019.05.08
Ezzel szeretnék kifejezni a Szentkirályi név szellemiségét, örökségét, a magyar piac iránti elkötelezettséget.