2024.03.29, Péntek

Megye

Elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Kórház év végi Ünnepi Vezető Testületi Ülésén

2018.12.14

Elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Kórház év végi Ünnepi Vezető Testületi Ülésén

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Iparkamara 2018-as év kitüntető díjait

2018.12.13

A rendezvényen nemcsak a vállalkozásokat, hanem az Évszázadok öröksége – Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből című kiállításon közreműködőket és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei dobogósait és felkészítő tanáraikat is jutalmazták, valamint átadták a Hírös Vacsora tanulmányi támogatásait is.

A víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

2018.12.11

Március 22-én, a víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapók című egészestés rajzfilmet, amelynek vetítéseihez számos ismeretterjesztő program is kapcsolódik majd.

Nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele 2017-ben

2018.12.10

A Bács-Kiskun megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 7,3 százalékkal nőtt 2017-ben az előző évhez képest - hangzott el a TOP 100 Bács-Kiskun megye gazdasága 2018 című kiadvány múlt hét szerdai bemutatóján, Kecskeméten.

Véget ért a Bács megyei Kormányablak busz idei körútja

2018.12.08

Júniusban vette kezdetét a Kormányablak busz megyejárása, az azóta eltelt idő alatt összesen 11 járásban, és majdnem minden településen járt.

Kiállítás nyílt Kecskemét elmúlt 650 éves történetéről

2018.12.07

A hiánypótló várostörténeti kiállítás a város elmúlt hat és fél évszázados történetét tárja a látogatók elé a Cifrapalotában a modern technika és virtuális valóság segítségével.

Bács-Kiskun megye gazdasága szépen teljesít

2018.12.06

Azokat ünnepeljük, akik értéket, munkahelyeket teremtenek. Ha jól működik a gazdaság, akkor minden más is jól működhet. Így köszöntötte Gaál József a megye gazdaságának legkiválóbbjait. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a „TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2018” című kiadvány bemutatóján kijelentette: megyénk gazdasága szépen teljesít.

Új óvoda a mikulás puttonyában Öregcsertőn

2018.12.05

A most befejeződött fejlesztés során az épület szigetelést kapott, kicserélték a belső ajtókat, a dajka nénik, az óvodavezető szobájában, valamint a konyhában és a csoportszobákban pedig az aljzat burkolatokat.

Egymillió forintos műszeradományt kapott a Bács-Kiskun Megyei Kórház

2018.12.04

A „K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története” pályázaton hat kórházi osztálynak  - összesen hatmillió forint értékben -  nyertek műszertámogatást gyermekük gyógyulástörténeteivel a szülők.

Megyei elismeréseket vehettek át a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kollégái

2018.12.03

E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták Bács-Kiskun érdekét és javát.

Bács-Kiskun megye hadat üzent a műanyag palacokoknak

2018.12.01

A visszaváltható palackok, az ivókutak és a víztisztító berendezések kerülnek főszerepbe a közgyűlés által elfogadott programban.

Készenlét-ellenőrzési gyakorlat a déli határszakaszon

2018.11.30

A Magyar Honvédség 72 órás készenlét-ellenőrzési gyakorlatot tart szerda óta a déli határszakaszon, ezzel is támogatva a rendőrség munkáját. 

Mesekönyveket kaptak a kecskeméti kórház kis betegei

2018.11.29

A kecskeméti Ráday Múzeum munkatársai a Megyei Kórház Gyermekosztályán jártak, hogy a korábbi Népmese Napja rendezvényükön a résztvevők felajánlásaként összegyűlt 77 mesekönyvet átadják.

Felkerült a kékfestés az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára

2018.11.29

Erről Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) illetékes bizottsága döntött Port Louis-i tanácskozásán 2018. november 28-án.

Két új kemoterápiás székkel gyarapodott a kecskeméti Onkoradiológiai Központ

2018.11.28

Egy kerekegyházi jótékonysági rendezvény bevételéből bővült a második emeleti ambuláns kezelő.

Magyar Teátrum díjban részesült a kecskeméti Katona József Színház hangtárvezetője

2018.12.13

Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat hétfőn este a Nemzeti Színházban, Budapesten.

Nem köt szerződést a DAKK-kal Kecskemét

2018.12.13

Hétfőn reggel tartott sajtótájékoztatót Homoki Tamás alpolgármester, aki bejelentette, nem vezettek eredményre a DAKK Zrt.-vel folytatott, három hónapja tartó tárgyalások.

Megkezdték a Zöld város kivitelezési munkálatait Félegyházán

2018.12.11

December 10-én kezdődött, és várhatólag 2019 október végig be is fejeződnek a Félegyháza Újjáépül TOP-2.1.2-15-BK1-2016-00004 azonosító számú, Zöld város kialakítása című projekt tényleges kivitelezési munkái. A munkaterületet átadták a kivitelező részére.

Terápiás központ épül Baján

2018.12.09

Jelentős munkálatok kezdődhetnek a Bajai Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményben. Az iskola egy sikeres pályázatnak köszönhetően megközelítőleg fél milliárd forintból építheti fel azt a terápiás centrumot, amely tovább segíti a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok korszerűbb ellátását. A fejlesztés keretében nem csak egy új épülettel, hanem új eszközökkel is bővül majd az EGYMI.

Programozható robotot kapott a kiskunfélegyházi térség 38 iskolája

2018.12.07

Az Alpha 1 PRO nem csupán egy technikai csúcsteljesítmény, de elgondolkodtató, szórakoztató találmány, amely oktatási célra is kiválóan alkalmazható a mesterséges intelligenciával és a programozással ismerkedő gyerekek és fiatalok számára.

35%-os béremelést kaptak a Mercedes gyár dolgozói

2018.12.07

Teljesültek az MTSZSZ által megfogalmazott elvárások, így hosszantartó tárgyalásokat követően létrejött a bérmegállapodás a kecskeméti Mercedes gyárban.

Feladatlap megoldásával lehet jelentkezni a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőre

2018.12.05

A vetélkedőt a hungarikummozgalom további népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében szervezi meg a Lakitelek Népfőiskola az Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával.     

A legtöbb termőföldet Bács-Kiskun megyében értékesítették

2018.12.05

Országos szinten kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése - az előző évinél lényegesen kisebb ütemben - folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal összefoglaló kiadványából.

Új utcaseprő gépek takarítják Kiskunfélegyháza utcáit

2018.12.03

A két kommunális takarítógép megvásárlásáról áprilisi ülésén döntött a képviselő-testület, ma pedig már a Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. telephelyén várják, hogy munkába állhassanak.

Füstérzékelőket kaptak hátrányos helyzetű megyeiek

2018.12.01

Az adományként kiosztott füstérzékelők 85 decibelen kezdenek el sípolni, ha tűz van a lakásban.

December 1-jétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt

2018.11.30

Magyarországon a gyerekek többsége, 1 millió 140 ezer gyerek nevelkedik kétgyermekes családban, ezért indokolt a fokozott támogatás.

Családi játszóházzal és gyertyagyújtással veszi kezdetét a Kecskeméti Téli Fesztivál

2018.11.30

Zenés, családi játszóházzal és az első adventi gyertya meggyújtásával veszi kezdetét december 1-jén a január 1-jéig tartó Kecskeméti Téli Fesztivál. 

Kívül-belül megújult a kecskeméti Mercedes-Benz Iskola

2018.11.29

Az intézmény korszerűsítése révén az alsó és felső tagozatos diákok közös épületben, a Kvarc utcai Lestár Péter Oktatási Központ megújult épületszárnyában tanulhatnak.

Átadták a piarista kollégium felújított épületét Kecskeméten

2018.11.29

A beruházás során a meglévő falakat, nyílászárókat, lépcsőket a lehető legnagyobb mértékben megtartották és felújították. Az eredetileg csak fiúkollégiumként működő épület a beruházás eredményeként ma már lányokat is fogad. A megújult kollégium 41 fiúnak és 34 lánynak nyújt otthont a tanév során.

Szép karácsonyfa és díszkivilágítás gyönyörködteti a félegyháziakat

2018.11.28

Dús lombozatú, szép karácsonyfát állítottak fel a főtéren november 26-án. A fenyő korábban a Majsai út 2/a. számú ház utcafrontját díszítette.