2024.03.29, Péntek
Jubileumi Robotprogramozó verseny döntőt rendezett a Bányai Gimi
Bányai Júlia Gimnázium

Jubileumi Robotprogramozó verseny döntőt rendezett a Bányai Gimi

Bányai Júlia Gimnázium

2019.04.30. 11:18

A versenyre az idei évben 117 csapat nevezett, ami az eddigi országos csúcs, és a hazai szervezésű versenyek közül a kecskeméti a legnagyobb. Az iskolai fordulók után a legjobb robotprogramozó csapatok érkeztek a döntőre.

Hirdetés

2019.04.27-én rendezte meg a Bányai Júlia Gimnázium a X. Robotprogramozó Országos Csapatverseny döntőjét  a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára.
 

A 2010-ben megrendezett első verseny óta minden évben nőtt a résztvevők száma. Egyre több iskola ismeri fel, hogy a jövő mérnökeinek képzését, motiválását a műszaki tudományok felé már kisiskolás korban el kell kezdeni. A döntő fordulón mintegy 40 intézmény 70 csapata mérkőzött meg. Résztvevők érkeztek Sopronból, Hajdúböszörményből, Gyöngyösről, Budapestről, Miskolcról, Szegedről, …

 

A versenyen MINDSTORMS robotokat kell a csapatoknak programozni. Egy nagy méretű tesztpályán különböző akadályok és vonalhálózat között kell a konstrukcióknak manőverezni úgy, hogy megoldják a néha mérnöki és informatikai szempontból sem egyszerű feladatokat. A robotok önállóan működnek, nincs távirányítás. A vezérlő programokat a diákok írják számítógépen, majd a robotra feltöltve a programot az már önállóan hajtja végre az utasításokat. Érzékelőivel képes tájékozódni a környezetében és a külső szemlélő számára már-már intelligensnek tűnő viselkedést is tud produkálni. 

A szakmai zsűri egyöntetű véleménye szerint a döntőn szereplő diákok programozói tudása évről-évre jelentősen fejlődik, és olyan absztrakt gondolkodásról és algoritmizálási tudásról tanúskodik, amire az oktatásnak igen nagy szüksége van.

 

A Bányai Júlia Gimnázium tanulói által elért országos eredmények:


5. évfolyam:
1. hely: Zakály András, Rácz Gábor, Szabó Márton
5. hely: Tóth Hanga Katalin, Komáromi Zsombor    
9. hely: Bakos Ádám        
18. hely: Bogdány Sándor Szilárd, Mohay Henrik, Geredy Szilárd

6. évfolyam:
5. hely: Kovács-Bánhalmi Hédi Zita, Nagy Korina Vanda, Petrányi Lilla
6. hely: Halasi Áron, Nagy Márton, Kisznyér Márton
8. hely: Bóta Benedek, Fekete Balázs, Coulibaly-Rácz Médea


7-8. évfolyam:
2. hely: Kohut Márk Balázs, Pap Nándor

Felkészítő tanárok: Halász Alexandra, Kiss Róbert, Krett György

KecskemétRobotprogramozó Országos CsapatversenyKecskemétrobotikaBányai Júlia Gimnázium