Szimpla- és duplafülkés vízszállítókat, magasból mentő gépjárművet, kritikusinfrastruktúra-bevetési egységeket, valamint gyorsbeavatkozó járműveket adtak át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, május kilencedikén. A járművek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. A most átadott négy szimplafülkés vízszállítóból egy, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon teljesít majd szolgálatot, ezzel is növelve a megye biztonságát.
Az ünnepségen dr. Kontrát Károlytól, a Belügyminisztérium miniszterhelyettesétől és dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagytól, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójától dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója vette át az emléklapot és a jármű indítókulcsát.
A katasztrófavédelem 2014 óta dolgozik azon, hogy megújítsa, megfiatalítsa, egyben egységesebbé tegye járműparkját. Több európai uniós finanszírozású projekt forrásának köszönhetően új kritikusinfrastruktúravédelmi bevetési egységek, nagy szállítókapacitású vízszállító gépjárművek, valamint erdőtűz oltására szolgáló eszközök kerülnek a katasztrófavédelem eszközrendszerébe.
A hazai tűzoltógépjármű-park fejlesztésének folytatásaként, uniós pályázati lehetőségek kihasználásával, az „Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállító gépjárművek rendszerbe állítása” című KEHOP1.6.0-15-2016-00020 azonosítószámú projekt révén nagy szállítókapacitású vízszállító gépjárművek beszerzése történt meg. A projektnek köszönhetően országosan 16 darab szimplafülkés vízszállító segíti a tűzoltást, amelyből az utolsó 4 jármű átadása történt meg. A vízszállító gépjármű alkalmas a gépjárműfecskendők vízutánpótlásának biztosítására, de szükség esetén önálló beavatkozó járműként is bevethető, akár erdőtüzek oltásakor is. A gépjármű 10 ezer literes beépített víztartállyal rendelkezik, a Rosenbauer N25 típusú szivattyú 2500 liter vizet képes átszivattyúzni egy perc alatt, és menet közbeni oltásra is képes. A háromtengelyes vízszállító gépjárművet Renault járműalvázra építették, közúton és terepen is jól használható. A járművet automatizált tengelykapcsolóval szerelt sebességváltóval látták el.
Bács-Kiskun megye Magyarország legnagyobb területű megyéje, különös és sajátos földrajzi és gazdasági környezettel. A megyében dinamikusan fejlődik a városi-ipari életforma, azonban a mai napig nagyszámban található hagyományos, tanyás ingatlan is. A területen számos nagykiterjedésű fenyves és lombos erdő is található. Sem a tanyákon, sem az erdőkben nincs vezetékes oltóvíz-ellátás. Így a lakott településektől távol keletkező tűzeseteknél nincs lehetőség a tűzcsapról történő oltóvíz utánpótlásra. Ezekben az esetekben csak vízszállítók alkalmazásával biztosított az oltási munkálatokhoz szükséges vízmennyiség. A most átadott vízszállító ezért nagy segítség a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság területén kialakult tűzesetek felszámolásában.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.