2024.05.06, Hétfő
120 éves Kiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesülete
Kiskunmajsa Város facebook

120 éves Kiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesülete

bacs.katasztrofavedelem.hu

2019.05.13. 15:00

Tűzoltóautók szirénájának hangja járta be Kiskunmajsa utcáit, május 1-én. Most nem menteni indultak – mint oly sokszor teszik – most ünnepelni sorakoztak. Ünnepelni a Kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, hiszen immár 120 éve működik.

Hirdetés

A tűzoltóautók felvonulása után, az ünnepségen elsőként egy szavalatot hallhattak a megjelentek Harkai Lili előadásában. Ezt követően Ábrahám-Fúrús András, Kiskunmajsa polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A város első embere köszöntőjében kiemelte, hogy Kiskunmajsán hagyománnyal bír az önkéntes tűzoltók tevékenysége. 1899-ben alakult meg az első önkéntes tűzoltó egyesület, ami jelenleg huszonhét tagot számlál, önzetlen munkájukra a város nagyon büszke. A polgármester beszédében szólt arról is, hogy az önkéntesek és hivatásos tűzoltók példaértékűen dolgoznak együtt. Ábrahám-Fúrús András beszéde végén megköszönte a tűzoltók munkáját, és azt, hogy az egységekre minden veszélyhelyzetben számíthatnak. 

Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy fontos az értékek védelme, első sorban az emberi élet, valamint az anyagi javak megóvása, amiért a tűzoltók minden nap dolgoznak legjobb tudásuk szerint. Fontos az elődök munkája, akik tették kötelességüket a hivatásuknak megfelelően. A megyei igazgató a beszédet követően díszszalagot adományozott a Kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapatzászlajára. 

Harkai Gábor, az egyesület parancsnoka felidézte az önkéntesek életének főbb állomásait, visszatekintett a sok végrehajtott a feladatra és beavatkozásra és hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban nagymértékű, pozitív változáson ment keresztül az egyesület. A parancsnok köszönetét fejezte ki minden együttműködőnek és támogatónak. A csapatzászlót Kosik Sándor, esperesplébános szentelte fel.

A rendezvény a VIII. Bács-Kiskun Megyei Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltóversennyel, műszaki mentési és tűzoltási bemutatóval, valamint tűzoltó erősember versennyel folytatódott. A lelkes közönség hangos szurkolással bíztatta a versenyek résztvevőit. Régen a tűzoltó szekerek elé lovakat fogtak be, azokkal húzták a szereket. A hagyományőrző kocsifecskendő verseny egy olyan rendhagyó versenyszám, ahol a résztvevők megmutathatják régi kocsi-fecskendőiket, ruházatukat és felszerelésüket az érdeklődőknek, és bemutathatják ezen felszerelések használatát.

Az egész napos rendezvény a hagyományőrző kocsifecskendő versenyen derekasan helytálló hazai és nemzetközi csapatok eredményeinek kihirdetésével, valamint a Lakiteleki Tűzoltózenekar előadásával zárult.

MegyeKiskunmajsaKiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület