2019.07.20, Szombat
Kecskemét is kiállította Minta Programját
Kecskeméti Piac facebook

Kecskemét is kiállította Minta Programját

kecskemet.hu

2019.03.20. 14:42

2019. március 6-7. között Brno adott otthont a soron következő projekt partneri egyeztetőnek és egyben a helyi érdekelteknek rendezett fórumnak, amelyen Kecskemét MJV Önkormányzata és Slow Food Kiskunság, mint projekt partnerek is jelen voltak.

Hirdetés

Az eseményen az önkormányzat megismertette a projekt kapcsán kidolgozott Minta Programját. Ennek keretében a projekt további önkormányzatra eső feladatai, a gasztro-kulturális örökségek bemutatásának, átörökítésének és tudatosításának folyamatai kerültek bemutatásra.

Brno, Krakow, Dubrovnik és Velence mellett Kecskemét újra bebizonyította, hogy méltó helyet képvisel a gasztro-kulturális örökség megőrzésében végzett nemzetközi munkában, továbbá annak közösségi tereken való megjelenítésében.

A Minta Program központi helye a Kecskeméti Piac, ahol helybeli és környékbeli termelők a hét szinte minden napján jelen vannak, ezzel lehetőséget biztosítva minden korosztálynak, hogy naponta kerüljön friss, helyileg termelt zöldség, gyümölcs, illetve helyben előállított tej- és hústermék, tésztafélék, lekvár vagy méz a családi asztalra. A Minta Program bemutatásával a helyi érdekeltek átfogó képet kaphattak a Kecskeméten hagyományosan megrendezésre kerülő helyi termékekről és gasztronómiáról szóló rendezvényekről, továbbá a jövőben megszervezésre kerülő programokról, ezzel is hozzájárulva a projekt transznacionális stratégiájának kialakításához.

KecskemétKecskemétSlow Food KiskunságMinta Program

Hirdetés

Hirdetés