A XXIII. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságon Bács-Kiskun megyét két csapat, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatai képviselték. Embert próbáló hőségben, a forró homokon, sportszerűen és töretlenül küzdöttek a csapatok.
A bajnokságra a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a megyei igazgatóságok, a hivatásos, az önkormányzati és a főállású létesítményi tűzoltóságok tűzoltóiból alakított csapatok nevezhettek. Sorsolás útján négy, egyenként öttagú csoportba kerültek a versenyzők, körmérkőzések során dőlt el, ki jut a legjobb tizenhat közé. Onnan már egyenes kieséses rendszerben folytak a mérkőzések. Két nap alatt, összesen ötvenhat meccs során dőlt el a végső eredmény.
A döntő meccset Kiskunhalas csapata játszotta Péccsel. A kiskunhalasi csapat kemény és küzdelmes mérkőzésben az előkelő második helyet szerezte meg. A bajnokság legjobb mezőnyjátékosa Kovács Máté lett, aki a kiskunhalasi hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapatában játszik.
Kisfilmünkben bemutatjuk a megújult kilenc állomást és az alagútba is bepillantást engedünk a metrószerelvény vezetőfülkéjéből nézve.
A Pureco által telepített berendezések a Zadar közeli ipari parkban óránként 8 millió liter csapadékot képesek megtisztítani. A megszokottól eltérően nyílt árokban működnek, és üzemeltetési költségük töredéke a zárt olajleválasztóknak.