2024.04.20, Szombat

Megye

A halfogyasztás növelését szorgalmazta az agrárminiszter a Bajai Halfőző Fesztiválon

2018.07.15

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.

A kecskeméti Katona Színház is bekerült a Színikritikusok díj legkiemelkedőbb jelöltjei közé

2018.07.13

Közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát; a szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.

Egy országos Road Show állomása lesz Baja újvárosi bölcsődéje augusztus 11-én

2018.07.12

Az Étel-Mozgás-Élet elnevezésű programról július 9-én Csubákné Besesek Andrea alpolgármester és Kiss Tiborné bölcsődei igazgató tartottak sajtótájékoztatót.

Napelemes rendszerrel korszerűsítik a kecskeméti mentőállomást

2018.07.12

Napelemes rendszereket létesítenek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kilenc mentőállomásán, a fejlesztés során több mint 1300 napelemet helyeznek el - közölte a szolgálat csütörtökön az MTI-vel.

Megkezdődött az 54-es főút kibővítése Kecskemétnél

2018.07.11

A Duna Aszfalt kivitelezésében közel 9 milliárd forintból megvalósuló négysávosításnak köszönhetően az útszakasz egyben a város déli elkerülőjeként is funkcionálhat majd.

Új helyszínen lesz a KiskőrösFeszt

2018.07.11

Még el sem kezdődött, máris kicsinek bizonyult a terület, a kiskőrösi Városi Sporttelepre költöztetik a bulit, amely nagyobb (8700 m2) és kényelmesebb, könnyű megközelíthetőséggel fogadja a nagyérdeműt.

Dőltek a fák, repült a forgács - III. Bács-Kiskun Megyei Tűzoltófavágó-verseny

2018.07.10

A III. Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Favágóversenynek Kecel adott otthont, melyen a megye tűzoltói mérték össze motorfűrész-használat terén – a mindennapi munkájuk során - szerzett tudásukat.

Szép eredménnyel térhetnek haza a Kandósok

2018.07.10

A magyar diákok megmutatták, hogy fejlesztéseikkel helyük van a jövő mérnökei között, akik a mobilitás legújabb kihívásaira keresnek megoldásokat.

Így építi meg az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt

2018.07.09

A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.

Toborzás Bács-Kiskun megyében

2018.07.09

Kecskeméten és Kunfehértón várják a héten az érdeklődőket a Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tagjai.

Új bicikliúttal kapcsolja be déli iparterületeit Kecskemét

2018.07.08

Az eddigi tilalmat feloldva kerékpárral is lehet majd közlekedni az 5-ös főút mentén.

Értékes gyógyászati eszközökkel gyarapodott a bajai mentőszolgálat készlete

2018.07.07

Az önkormányzat idén is nagyobb összegű támogatást szavazott meg erre a célra, így összesen több mint 760 ezer forint értékű eszközt tudtak adományozni a mentősöknek.

Befejeződött a kecskeméti Árpádvárosi óvoda infrastrukturális fejlesztése

2018.07.06

A felújítás során megvalósult az épület átfogó építészeti, gépészeti, épületvillamossági felújítása és teljes körű energetikai korszerűsítése, továbbá megépült egy tornaterem, 230.07 millió forintos európai uniós támogatás segítségével.

Megújult a félegyházi Móraváros

2018.07.05

Elkészült a Nefelejcs utca újraaszfaltozása szegélycserével és vízelvezetéssel, továbbá a kapubeállók is megújultak. A lezárult beruházást a móravárosiak egy jó hangulatú szabadtéri rendezvényen ünnepelték meg július 2-án, hétfőn este.

Babamentő inkubátor a halasi Semmelweis kórházban

2018.07.05

Ez az inkubátor egy esély azoknak az újszülötteknek, akiket valamilyen okból nem tud, vagy nem kíván felnevelni a szülője.

Száz magyar kézműves sörkülönlegesség a félegyházi sörfesztiválon

2018.07.14

Száz magyar kézműves sörkülönlegességet vonultat fel a IV. Félegyházi Jótékonysági Kézműves Sörfesztivál, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg Kiskunfélegyházán.

Idén lesz Bács-Kiskun megyei győztes Az Év Fürdője szavazáson?

2018.07.13

Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért.

Jövő héten indul a Kodály Fesztivál Kecskeméten

2018.07.12

A Kodály Intézet gyönyörű udvarán, madárcsicsergéssel kísérve tartották meg a jövő hétfőn induló Kodály Művészeti Fesztivál sajtótájékoztatóját.

Tíz tonna halból készül halászlé a hétvégén a Bajai Halfőző Fesztiválon

2018.07.11

A halfőző fesztivált Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján szervezték meg először. 1996-ban "még csak" 300 kondérban főzték a halászlét, az esemény azóta többnapos programsorozattá, igazi népünnepéllyé vált.

A kecskeméti Mercedesnél mindenkinek van esélye előrébb jutni

2018.07.11

Épül már a kecskeméti Mercedes-Benz gyár második üteme, a munkaerő-toborzás jövőre erősödik fel. Ebben az üzemben – is – komoly szerephez jutnak majd a robotok, de az automatizációra úgy tekintenek, mint az ember és gép újfajta együttműködésére.

Tenisz Centrumot avattak a bajai Petőfi szigeten

2018.07.10

Bensőséges ünnepség keretében adták át július 6-án a teniszközpont új épületét. Stílszerűen az ünnepség alatt is javában ütögettek a sport szerelmesei a pályán.

Egyre nehezebb a terep a frissen létrejövő vállalkozásoknak

2018.07.10

Az újonnan létrejövő vállalkozások várható élettartama romlik, illetve a milliárdosok klubját is egyre kisebb eséllyel érik el.

Repültek a sapkák a kecskeméti diplomaátadón

2018.07.09

A Neumann János Egyetem Szenátusának nyilvános ünnepi ülésén vehették át diplomáikat, illetve igazolásaikat az Egyetem végzősei két helyszínen; Kecskeméten és Szolnokon.

Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez a NAK Kiskunfélegyházán

2018.07.09

A NAK képzési igazgatósága a kamara Bács-Kiskun megyei szervezetével, illetve a kiskunfélegyházi mezőgazdasági és élelmiszeripari középiskolával közösen július 16-20. között első alkalommal rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán.

Jól kezdett a Kandó Electric a Shell Eco-marathon versenyen

2018.07.08

A Kandó Electric járműve az első mért próbálkozáson 220 km/kWh eredményt futott, amivel egyelőre a 14. helyen áll a csapat.

Jól vizsgázik a Kormányablak busz

2018.07.07

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy az ügyfelek örülnek a járműnek, és annak, hogy ügyeiket helyben el tudják intézni.

Beszámolt Bács-Kiskun megye Rendőrkapitánya

2018.07.06

A megyei közgyűlés egyhangú igennel elfogadta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2017. évi beszámolóját.

Hivatalosan is megnyitotta kapuit Kecskeméten a Család- és KarrierPONT

2018.07.06

Inspiratív és befogadó közösségi helyként szolgáltatásaival egyrészt a családi élet szereplőit, másrészt a munkáltatókat segíti majd, de megpróbál közöttük egyfajta híd szerepet is betölteni a család és a munka összeegyeztethetősége érdekében.

Pedagógusok és közgazdászok szereztek diplomát Baján

2018.07.05

Tanítók, óvodapedagógusok (horvát és német nyelvűek is), csecsemő- és kisgyermeknevelők, közgazdászok és menedzserek: összesen 81 végzős vehette át diplomáját a bajai Eötvös József Főiskola június 29-én a Pósta Sándor Sportcsarnokban megtartott ünnepségén.

Ma rendezik a Shell Eco-marathon üzemanyag-hatékonysági versenyt

2018.07.05

A kecskeméti Kandó diákcsapata is indul a csütörtökön kezdődő Shell Eco-marathon Europe versenyen, ahol a diákok új üzemanyag-hatékonysági rekord felállítását kísérlik meg a Make the Future Live elnevezésű londoni fesztivál keretében.