2024.04.19, Péntek
Öt éve töretlen az ingatlanfelújítási láz

Öt éve töretlen az ingatlanfelújítási láz

újHÁZ Centrum

2018.10.17. 12:08

Az elmúlt évek kormányzati intézkedései rendkívül nagy lendületet adtak az amúgy is növekvő építőanyag-kereskedelmi ágazatnak. Az újHÁZ Centrum forgalmi adataiból jól nyomon követhető, hogy 2015-ben és 2016-ban a növekedés üteme minden korábbinál magasabb volt Budapesten és környékén, az északkeleti régióban, valamint Északnyugat-Magyarországon. Ez derül ki az újHÁZ Centrum őszi trendriportjából, amely elsősorban az építőipari energiahatékonyságot vizsgálta, vagyis azt, hogy mennyire építkezünk okosan.

Hirdetés

Mint ismert, az ingatlanok energiahatékony felújítása jogszabályi előírás miatt sürgető, de a magyarországi ingatlanok általános állapota is megköveteli azt, hogy jelentős mértékű korszerűsítési munkálatok induljanak meg mind az épületszerkezet, mind pedig a hőszigeteléseket illetően. Egyes felmérések szerint a hazai épületállományok közel 70 százaléka felújításra szorul, további 10 százalékuk pedig életveszélyes, ezért bontásra várnak.  Mindezt a KSH 2015-ös kutatása is alátámasztja, amelyben az ingatlantulajdonosok nyilatkoztak arról, mennyire elégedettek otthonuk állapotával. A legtöbben hőszigeteléssel kapcsolatos problémákat fogalmaztak meg, de sokaknál merült fel a nyílászárók cseréjének, a fűtéskorszerűsítésnek, illetve a kéménycserének az igénye.

 

„A fogyasztói igények tükörképe tulajdonképpen a magyarországi építőanyag-kereskedelmi piac forgalma is” – mutat rá dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője, aki hozzáteszi: „a növekvő kereslet az egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatással, vagyis a CSOK-kal, továbbá a 2016-os 5 százalékos kedvezményes áfa bevezetésével együtt újabb lendületet adott az amúgy is növekvő építőanyag-kereskedelmi ágazatnak”.

Az említett két évben Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatánál a növekedés üteme minden korábbinál magasabb volt Budapesten és környékén, a keleti régióban, valamint Nyugat-Magyarországon. A cégvezető aláhúzta: megvizsgálták az újHÁZ Centrum legfontosabb beszállítóinak forgalmi adatait is országos viszonylatban, ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan növekvő építési-felújítási láz égett hazánkban, amely kisebb-nagyobb mértékben minden régiót érintett.

 

Az építőanyag-kereskedelmi hálózat 2017-es forgalmának 20 százalékát a falazóelemek generálták, 15 százalékos bevétel származott a hőszigetelésből származó eladásokból, és 13 százaléknyi forgalma volt a cserepekből, amely így a harmadik legjelentősebb termékcsoport volt.

 

A hazai ingatlanok két legérzékenyebb pontja a nyílászárókat és a kémények állományát érinti. 2013 és 2017 között csupán egyetlen alkalommal volt kiugró mennyiségű nyílászárócsere, méghozzá 2015-ben, amikor az Otthon Melege Program keretében pályázni lehetett a támogatásokra. Ebben az évben – csak az újHÁZ Centrumon belül – egymilliárdos forgalmat generált a termékcsoport, amelyből következő évben ennek csak 1/3-a realizálódott” – fejti ki dr. Rázsóné Szórády Csilla, hozzáfűzve: „a kémények esetében különösen súlyos a helyzet. Az index.hu 2015-ös felmérése szerint ugyanis minden negyedik kémény azonnali felújításra szorult, a helyzet pedig vidéken még rosszabb volt, akár minden harmadikkal probléma lehetett. Az előbb említett statisztikai adat és az újHÁZ Centrum kéményeladási számai egyáltalán nincsenek arányban egymással. Az égéstermék-elvezetők eladásából származó forgalom csupán 1,5 százaléka a teljes forgalomnak. Igaz, az eladási számok a 2014-es visszaesést követően folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak, de még mindig csupán 685 millió forintra tehetők” – mutat rá.

 

Vannak azonban olyan ingatlantípusok, ahol már jól bejáratott menete van az energiakorszerűsítésnek. Az okosotthonokhoz kapcsolódó épületszerkezetek innovatív építőanyagaiknak és jövőbe mutató tervezésüknek köszönhetően önmagukban is megteremtik az alapját annak, hogy rendszerszinten futtathassák az intelligens eszközöket. Az elmúlt években megvalósult és a most meghirdetett panelprogramoknak köszönhetően pedig a nagyságrendileg hazánkban megtalálható 700 ezer panellakás is CC energetikai besorolást, vagyis korszerű osztályzatot kaphat.

 

A felújítási láz várhatóan a következő években is továbbgyűrűzik majd, és remélhetőleg a kedvezményes lakásépítési áfa kivezetése sem fogja megtörni ennek dinamikáját.

 

MegyeújHÁZ Centrumingatlanfelújítás