2024.04.19, Péntek

családi program

Hullócsillag-vadászatra hív a kecskeméti Szabadidőközpont

2017.08.10

Kecskemét

2017. augusztus 12-én, szombaton harmadik alkalommal kerül megrendezésre a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a Hullócsillagok Éjszakája.

Két naposra bővült az Őrült Hajók Versenye

2017.08.07

A Hartáért Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg az Őrült Hajók Versenyét 2017. augusztus 11.-12. között a hartai Duna parton.

Hetvennél is több koncerttel várja a zenekedvelőket a kecskeméti dzsesszfesztivál

2017.07.21

2017. augusztus 3. és 6. között rendezik meg a kecskeméti dzsesszfesztivált, amelynek négy napja alatt öt színpadon több mint száz zenészt láthat és hallhat majd a közönség.

Előkerültek a bajai bográcsok: kezdődhet a halfieszta

2017.07.05

Az európai hírű Bajai Halfőző Fesztivál július 6. és 9. között a halászlé mellé számos szórakoztató programot is kínál a helybélieknek és a látogatóknak.

Két napra ismét lilába borul Kiskunmajsa

2017.06.21

Kiskunmajsán is kezdetét veszi Levendula Szüret. A Jonathermál Zrt. szervezésében 2017. június 24-25-én több előadóval, helyi termékekkel, levendulás ételekkel, kézműves bemutatókkal és vásárral, és további nagyszerű programokkal várnak minden érdeklődőt.

Ismét Soltvadkerten találkoznak a BMW szerelmesei

2017.06.13

Egyéb

2017. június 14-18. között immár tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre Soltvadkerten a BMW Fest, mely hazánk legnagyobb BMW találkozójának számít.

Városnéző kisvonatozással csalogat Félegyháza

2017.05.18

A nagy érdeklődésre való tekintettel Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata május 20-án szombaton és május 21-én, vasárnap egyaránt elindítja a városnéző kisvonatot, mely igazi kikapcsolódási lehetőséget kínál a kisgyermekes családok részére is.

Csokoládé cunami zúdul a hétvégén Kecskemétre

2017.03.17

2017. március 18-19. között rendezik meg a 2. Kecskeméti Csokifesztivált a Messzi István Sportcsarnokban. A rendezvényen a legkülönlegesebb csokicsodák kiállítása és vására mellett gyermekprogramokkal is készülnek a szervezők. A fesztiválra az ország egész területéről érkeznek csokoládémanufaktúrák.

Kétszáznál is több kiállító érkezik az idei Hírös Hétre

2017.08.09

2017. augusztus 19. és 27. között kerül megrendezésre a Hírös7 Fesztivál. Kecskemét legnagyobb múltra visszatekintő rendezvényének idei mottója a hagyománytisztelet és modern szellemiség.

Programözön zúdul Bács megyére a Strandok Éjszakáján

2017.07.25

2017. július 28-án a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Strandok Éjszakája, amelyen országszerte számos létesítmény programokkal, kedvezményekkel, és éjszakai nyitvatartással várja a vendégeket.

Családi Nappal készülnek a hétvégére a kecskeméti Csúszdaparkban

2017.07.19

2017. július 23-án, vasárnap 10 és 18 óra között Családi Napra várják a látogatókat a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban.

Újra dübörögnek a kismotorok a kecskeméti gokart pályán

2017.06.26

2017. június 29. és július 2. között immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre Kecskeméten az ország egyetlen négy napos robogós és kismotoros találkozója, az SPD ScooterWeekend.

Először rendeznek katonaimotor-találkozót Kiskunfélegyházán

2017.06.19

Az idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiskunfélegyházi Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó. Közép-Európa legjelentősebb háromkerekű rendezvénye idén otthont ad az I. Nemzetközi Katonai Motoros Találkozónak is.

Három napos tojáskavalkád vár a kecskemétiekre

2017.06.02

2017-ben június 9-11-ig kerül megrendezésre az Országos Tojás Sokadalom - Tojásfesztivál Kecskemét főterén.

Húsvétoló Kecskeméten a régi Városi Mozinál

2017.04.14

2017. április 15-én családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi Városi Mozinál Kecskeméten.