A 18 helyszínen a labdás sportok mellett katonai akadálypálya, box, birkózás, asztalitenisz, tájfutás, nordic walking, szenior örömtánc, jóga, pilates, tequball, judo, jègkorong és egészségügyi pont is várta az érdeklődőket a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban május 6-án megrendezett Magyar Sport Napján.
A tájfutópályán a kitűzött pontok mellett Kecskemét város nevezetes épületeiről találhattak a versenyzők fotót, majd a célba érkezés után - a kiolvasó ponton - kivétel nélkül mindenki fel tudta sorolni a látott képeket - olvasható a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.
Mint kiemelték, rengeteg érdeklődő volt, akik pillanatok alatt megértették a sportág rövid tájékoztatóját és gyors tempóval elindultak a térképen megjelölt célpontokat megkeresni.
A mindenki számára nyitott esemény a "Mozdulj egytt anyuval, apuval" szlogent kapta, amely sikeresen eljutott a sportolni vágyó gyerekekhez és szüleikhez, hiszen a szervező, a Kecskeméti Junior Sport Kft. statisztikája szerint: több mint ezren vettek részt a sportdélutánon.
Az eseményről összefoglaló videó is megtekinthető a Kecskeméti Televízió YouTube csatornáján:
Hegyi pálya épül majd a tervek szerint 21 felüljáróval és viadukttal.
A 780 méteres alagút átadása és forgalomba helyezése előtt egy több hónapos tesztelés zajlik az üzemeltető MKIF lebonyolításában: ennek egyik leglátványosabb eleméről számolunk most be.