2018.12.01
A kényelmi szolgáltatás több időt biztosít az autópálya-matricák megvásárlására, ezzel enyhíti a korábban január végén kicsúcsosodó vásárlási rohamot.
2018.11.26
Kezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik.
2018.11.22
Fejlesztik az orvosképzés techológiai hátterét hazánk egyik legrangosabb felsőoktatási intézményében.
2018.11.20
2018-ban ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank. Három napon keresztül, november 23-án, 24-én és 25-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában. Az akcióhoz az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.
2018.11.16
Talán kevesen tudják, de a lézertechnológia sebészeti felhasználásáról Dr. Ratkay Imola szemészorvos húsz évvel ezelőtt tartotta első előadását. Az általa máig alkalmazott, és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán oktatott módszerrel ezidáig 19 millió korrekciós szemműtétet végeztek el és 5 millió szürkehályog műtéttel javították embertársaink életminőségét. De mire lehet még jó a lézer?
2018.11.15
Előfordul, hogy a webáruházak és a hagyományos boltok az akció előtti napokban felemelik a termékek árát, majd abból számítják az akció mértékét, így ha valaki már előre tudja, hogy milyen árucikkeket szeretne megvásárolni, érdemes napokkal korábban áruösszehasonlító oldalakon utánanézni az aktuális áraknak, és ezek figyelembe vételével nézegetni az akciós árakat.
2018.11.12
Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára.
2018.10.25
Szórólapkampányba kezd a helyi Fidelitas, mert szerintük a szegedieknek joguk van tudni, hogy a városukat elítéltek vezetik – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Korponyai Ernő, a szervezet vezetője.
2018.10.13
A Mávinform azt ajánlja, a megnövekedett utasforgalom miatt az október 19-23. között közlekedő járatokra időben, elővételben váltsák meg az utasok a jegyeiket.
2018.10.08
Az eddigi legjobbak mérik össze tudásukat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Hagyományok Háza hatodszorra megrendezett tehetségkutatójában.
2018.09.18
Bács-Kiskun megye székhelyére is megérkezett a MEKH legújabb fogyasztóvédelmei füzeteit bemutató tájékoztató.
2018.09.15
Szombaton az előfutamok mellett hortobágyi méneshajtást is láthat a Hősök tere közönsége, vasárnap jönnek a döntők.
2018.09.12
A hét régióban fekvő egészségügyi épületek felújítását, illetve újak építését többek között a ZÁÉV, a Laterex, a Ke-Víz és az Épkar valósítja meg.
2018.08.29
Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik az elektromos járművek megvásárlását támogató népszerű pályázati lehetőség, amelynek részleteit később teszik közzé - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
2018.08.13
Bár több megyében szokatlanul korán leszüretelték az összes dinnyét, a szabolcsi dinnye tartja a frontot a nyár végéig.
2018.11.27
A Magyar népmesék DVD-sorozatot és a hozzá tartozó kötetet a napokban szállítják a magyar óvodákba, így az ünnepekre már nézhetik is az epizódokat a gyermekek.
2018.11.23
A legjobb képzőhelyek között szerepel a szegedi működésének 90. évfordulóját ünneplő SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar. A Figyelő legfrissebb listája szerint tanítóképzésben első, gyógypedagógus képzésben második, óvodapedagógus képzésben a harmadik legjobb a szegedi intézmény.
2018.11.20
Mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság kedden. Az ügyészség Baranyi Sándor előzetes letartóztatását indítványozta, a Szeviép-károsultak képviselője pedig új feljelentést is tett. Emellett a szegedi Fidesz is közleményt hozott nyilvánosságra.
2018.11.17
Az ikonikus, TV-toronyként is funkcionáló helyszín felújítását számos további fejlesztés fogja követni egy új kormányhatározatnak köszönhetően.
2018.11.15
A december 9-étől életbe lépő 2018/2019-es vasúti menetrend elérhető és letölthető a MÁV-csoport weboldalán, valamint az utasok előre tájékozódhatnak a belföldi és a nemzetközi vonatok indulási és érkezési idejéről az online menetrendi keresőben is.
2018.11.14
Az egészségügyi intézmény és az orvosok mellett a páciensnek is jó lehetőségeket nyújtó egynapos sebészeti ellátás 8 milliárd forintos uniós projektjéről Székesfehérváron tartottak konferenciát.
2018.11.05
Hétfőtől újraindult az Otthon melege program: hűtőgépek, fagyasztó készülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére van lehetőség állami támogatással. Kizárólag elektronikus úton lehet pályázni, mutatjuk melyik megyében mikor kell beadni a pályázatot!
2018.10.16
A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.
2018.10.09
A maximális összeg 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly, és az intézkedés 2,5 millió embert érint.
2018.09.19
A laphálózatunkat működtető Regon Zrt. tulajdonosa Oltyán József a napokban Ziegler Gáborral közösen megvásárolta a CEMP-X Online Zrt.-t. A sikeres tranzakció hátteréről és céljairól a két tulajdonos a napi.hu-nak adott minden részletre kiterjedő interjút.
2018.09.17
2019-től jelentős szigorításra számíthatunk, 2021-re pedig teljesen megszűntethetik a műanyag zacskókat.
2018.09.14
Novembertől módosítja általános szerződési feltételeit a cég, ezzel enyhíti a felhasználók fizetési felszólítással kapcsolatos terheit.
2018.09.03
A magyar miniszterelnök kijelentése a kétszáz évvel ezelőtt összerakott finnugor származáselmélet végét jelentheti.
2018.08.29
Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.
2018.08.10
Országszerte bátorságpróbák, látványetetések, hüllőshow és állatsimogató várják az éjjel az állatok közé merészkedőket.