Lehetett volna jobb is, rosszabb is a sorsolás, de az idei ősz futballjával meglepetést okozhat a magyar válogatott.
Az első két kalapból Angliát és Lengyelországot kapta a magyar labdarúgó-válogatott csoportellenfélnek a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hétfői zürichi sorsolásán. Marco Rossi együttese az I csoportba került, ahol még Albánia, Andorra és San Marino legjobbjaival találkozik majd.
"Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a sorsolásoknál általában nincs szerencsém, bár tény, hogy kerülhettünk volna nehezebb csoportba is" - idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a magyar szövetség (MLSZ) honlapja. "Szerintem közepesen nehéz hatos tagjai lettünk. A csoportnak egyébként érdekessége, hogy három olasz szövetségi kapitány által irányított válogatott is szerepel benne. Bár mindkét nálunk erősebb csoportellenfelünk csak a harmadik lett Nemzetek Ligája csoportjában, ez nem szabad, hogy megtévesszen minket, hiszen a legutóbbi vb-n elődöntős angolok jelenleg negyedikek a világranglistán, míg a lengyelek a 19. helyen állnak, ráadásul náluk játszik Robert Lewandowski, aki az egy vb-selejtezősorozatban szerzett legtöbb gól csúcstartója 16 találattal" - fűzte hozzá az olasz szakember.
Rossi hozzátette, a negyedik kalapos válogatottak közül Albániát a legerősebb csapatok között tartja számon, és ugyan Andorra vagy San Marino is hátul szerepel a világranglistán, előbbi kapcsán a magyarok is emlékezhetnek, hogy a kiscsapatok milyen veszélyesek tudnak lenni, ha nem veszik komolyan őket. A kapitány ezzel a 2018-as vb selejtezőjében elszenvedett 1-0-s idegenbeli vereségre utalt. Ezen az emlékezetes kudarcon kívül a magyarok háromszor játszottak Andorrával és mindháromszor nyertek.
A magyarok történetük során eddig 22 mérkőzést vívtak az angolokkal, az egymás elleni örökmérlegben a rivális vezet, hiszen 15 győzelem és két döntetlen mellett csak ötször kapott ki. Legutóbb tíz évvel ezelőtt találkoztak egymással a csapatok, akkor, Egervári Sándor bemutatkozó mérkőzésén a Wembley Stadionban 2-1-re nyertek a hazaiak.
Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a sorsolást követő sajtótájékoztatóján elmondta, a lengyel természetesen nagyon erős csapat, a magyarok pedig legutóbb a Nemzetek Ligájában jutottak fel a legjobbak közé, így kemény csatát vár ellenük. Újságírói kérdésre megjegyezte,
komoly történelme van Angliának ezzel a két csapattal, hiszen a magyarokkal játszották az Évszázad mérkőzését, a lengyelek pedig 1973-ban egy legendás összecsapáson a kapus Jan Tomaszewski hihetetlen bravúrjainak köszönhetően egy 1-1-es döntetlennel harcolták ki a vb-szereplést, elütve ettől a lehetőségtől Angliát.
Southgate megjegyezte, Anglia ellen mindenki úgy lép pályára, hogy történelmet szeretne írni, ráadásul ezeken a mérkőzéseken az ellenfelek játékosai akár a Premier League-klubok figyelmét is felkelthetik.
A magyarokról szólva az angolok kapitánya megjegyezte, nagyon sok tehetséges játékos szerepel a csapatban, amely már a 2016-os Európa-bajnokságon, valamint idén is remekül szerepelt.
A lengyelekkel szemben pozitív a mérlege a magyar válogatottnak, 32 mérkőzésből 20-at nyert meg 8 vereség és 4 döntetlen mellett. Legutóbb 2011 novemberében csaptak össze a felek, Poznanban 2-1-es lengyel győzelem született.
Albániával hatszor játszott a nemzeti csapat és egy 1948-as döntetlent leszámítva ötször diadalmaskodott. Legutóbb 2014-ben Priskin Tamás gólja döntött Budapesten. San Marinóval szemben százszázalékos a magyar mérlege, az eddigi négy összecsapás gólkülönbsége pedig 19-0.
A jövő márciustól novemberig tartó kvalifikációból - melyben öt hatos és öt ötös csoportban zajlanak majd a küzdelmek - a győztesek jutnak ki automatikusan a világbajnokságra.
A csoportmásodikokhoz csatlakozik majd két olyan együttes, amely a Nemzetek Ligájában megnyerte csoportját, de a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen - ilyen lehet akár a magyar válogatott is. A playoffban ez a 12 válogatott küzd majd a fennmaradó három európai helyért, három ágon, két egymeccses párharcban 2022 márciusában.
A csoportok:
A csoport: Portugália, Szerbia, Írország, Luxemburg, Azerbajdzsán
B csoport: Spanyolország, Svédország, Görögország, Georgia, Koszovó
C csoport: Olaszország, Svájc, Észak-Írország, Bulgária, Litvánia
D csoport: Franciaország, Ukrajna, Finnország, Bosznia-Hercegovina, Kazahsztán
E csoport: Belgium, Wales, Csehország, Fehéroroszország, Észtország
F csoport: Dánia, Ausztria, Skócia, Izrael, Feröer-szigetek, Moldova
G csoport: Hollandia, Törökország, Norvégia, Montenegró, Lettország, Gibraltár
H csoport: Horvátország, Szlovákia, Oroszország, Szlovénia, Ciprus, Málta
I csoport: Anglia, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Albánia, Andorra, San Marino
J csoport: Németország, Románia, Izland, Észak-Macedónia, Örményország, Liechtenstein
A fordulók időpontjai:
1. forduló: 2021. március 24-25.
2. forduló: 2021. március 27-28.
3. forduló: 2021. március 30-31.
4. forduló: 2021. szeptember 1-2.
5. forduló: 2021. szeptember 4-5.
6. forduló: 2021. szeptember 7-8.
7. forduló: 2021. október 8-9.
8. forduló: 2021. október 11-12.
9. forduló: 2021. november 11-13.
10. forduló: 2021. november 14-16.
A derecskei Agroszika régi terve valósult meg a beruházással.
A HelloParks Fóton sikeresen bérbe adta egy újabb logisztikai raktárának 100 százalékát, folyatják a komplexum bővítését.