A sikeres Eb-pótselejtező után immár a világbajnokságra kijutás a tét, melyen utoljára 34 éve szerepelhetett Magyarország.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistája alapján összeálltak a kalapok a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának sorsolására.
Köszönhetően az Európa-bajnokságra való kijutásnak, illetve a Nemzetek Ligájában aratott csoportgyőzelemnek - amellyel az elitbe került -, a magyar válogatottat a december 7-én, hétfőn Zürichben sorra kerülő eseményen a harmadik kalapból húzzák.
A jövő márciustól novemberig tartó kvalifikációból a csoportgyőztesek jutnak ki automatikusan a világbajnokságra.
A csoportmásodikokhoz csatlakozik majd két olyan csapat, amely a Nemzetek Ligájában megnyerte csoportját, de a vb-selejtezők során nem végzett az első két helyen - ilyen lehet akár a magyar válogatott is.
A playoffban ez a 12 válogatott játszik majd a fennmaradó három európai helyért, három ágon, két egymeccses párharcban.
A két legerősebb kalapban számos olyan csapat szerepel, melytől az utóbbi években pontot vagy pontokat tudott elvenni tétmeccsen a magyar együttes. Ebből a szempontból az 1. kalapban a horvát, a dán, a portugál ellenfél lehet talán kedvezőbb, míg a 2. kalapban a szerb, a török, a román, az osztrák, a walesi és a svéd. A másik három kalapban lényegében minden csapat legyőzhetőenk tűnik, ezzel együtt jó lenne elkerülni a bosnyák, a montenegrói, az izraeli és a szlovén válogatottat.
Magyarország utoljára 1986-ban járt a vb-n, azóta a 2016-os és a 2020-as Eb-re sikerült kijutnia.
A kalapok:
1. kalap: Belgium, Franciaország, Anglia, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Dánia, Németország, Hollandia
2. kalap: Svájc, Wales, Lengyelország, Svédország, Ausztria, Ukrajna, Szerbia, Törökország, Szlovákia, Románia
3. kalap: MAGYARORSZÁG, Oroszország, Írország, Csehország, Norvégia, Észak-Írország, Izland, Skócia, Görögország, Finnország
4. kalap: Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Montenegró, Észak-Macedónia, Albánia, Bulgária, Izrael, Fehéroroszország, Georgia, Luxemburg
5. kalap: Örményország, Ciprus, Feröer-szigetek, Azerbajdzsán, Észtország, Koszovó, Kazahsztán, Litvánia, Lettország, Andorra
6. kalap: Málta, Moldova, Liechtenstein, Gibraltár, San Marino
A derecskei Agroszika régi terve valósult meg a beruházással.
A HelloParks Fóton sikeresen bérbe adta egy újabb logisztikai raktárának 100 százalékát, folyatják a komplexum bővítését.