A tárlat - amelyet pénteken Tőry Klára művészettörténész nyit meg - péntektől március 29-ig látogatható.
Korának meghatározó fotóművésze, a 150 éve született Székely Aladár (1870-1940) fotográfiáiból nyílik kiállítás pénteken a Magyar Fotográfiai Múzeumban Kecskeméten.
Baki Péter, a gyűjtemény igazgatója elmondta: a Magyar Fotográfiai Múzeum tárlatai során elsősorban történeti fotográfiával foglalkoznak, de többször adnak lehetőséget kortárs alkotók számára is. Székely Aladár esetében a kerek évforduló miatt döntöttek a kiállítás megrendezése mellett.
Székely Aladár előtt a fényképezés Magyarországon már több évtizedes múltra tekintett vissza, a világszínvonalat azonban az ő portréművészetével érte el.
Székely Aladárt elsősorban a jellemábrázolás emeli ki a kortársai közül, nem csupán portrét készített, hanem az ábrázolt ember egyéni tulajdonságát is meg tudta jeleníteni a képeken. Egy rendkívül invenciózus, érzékeny alkotó volt, aki korának egyik meghatározó fotóművészévé vált.
A 20. század elején készült nevezetes portréi a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják. Többek között megörökítette Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, Eötvös Józsefet vagy a festő Rippl-Rónai Józsefet, de a fiatal Bartók Bélát is. Közismert Ady Endréhez fűződő mély barátsága. Végigkövette életét, megörökítette annak minden fontos szereplőjét. A fényképész barát a neves költőről mintegy száz fotót készített.
A korabeli fényképezésről Baki Péter kiemelte: hosszabb időt vett igénybe, mint manapság, de korántsem volt hosszú folyamat. Ellenben a portréalany beállítására több időt szántak. Székely Aladár képeinek eljárása zselatinos ezüstnagyítás-technika volt, de úgynevezett nemeseljárással is készített képeket.
A fotóművész háború alatt hátrahagyott műtermét bombatalálat érte, így sok üvegnegatívja megsemmisült. A Magyar Fotográfiai Múzeum mintegy száz képét őrzi, a mostani tárlatra ezekből válogattak. A kiállítás 51 fotója Székely Aladár egész életművének keresztmetszete, vagyis nem csupán a híressé vált képei tárulnak a látogatók elé.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.