2024.03.29, Péntek
Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napok Kecskeméten

Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napok Kecskeméten

2018.03.19. 11:33

Az idei évben 20 megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékkal élő személyt sikerült bevonni a programba.

Hirdetés

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap lehetőséget ad fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozására. A programban részt vevő fogyatékos emberek egy napra kipróbálhatják milyen is valójában az az álom pozíció, melyre mindig is vágytak. A bekapcsolódó munkáltatók megismerhetnek egy, a szakma iránt érdeklődő fogyatékos embert, és egy fantasztikus élményben lehet részük

Ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón kaphattunk bepillantást a programba, mely elsősorban az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagi támogatásával, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft., a Salva Vita Alapítvány anyagi és szakmai támogatásával tud megvalósulni.

Az idei évben ugyanúgy, mint a tavalyi évben nem volt olyan munkáltató akit megkerestek, és nemet mondott. Minden munkáltató Kecskeméten érzi a súlyát, a felelősségét annak, hogy mekkora szükség és lehetőség van megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában.

Az idei álom megvalósítói között találhatjuk a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, a Mercedes Benz gyárát, a Katona József Könyvtárat, és még számos munkáltatót. 

Egy megvalósítás már meg is történt, a Mercedes Gyárban már jártak. Csillogó szemeket láthattak, nem csak a résztvevők szemében, illetve a hallottak alapján már akár potenciális munkavállalókra is szert tehettek.

Kollár Péter, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezetője elmondta: nem első alkalom hogy a programban Bács-kiskun megye is részt vesz, a tavalyi évben is lehetőséget tudtak biztosítani, hogy a megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon betekintést kapjanak egy-egy szakmába, egy-egy foglalkozásba, illetve egy-egy pozícióba.

Galéria

Bács-Kiskun Megyei KormányhivatalKecskemétKecskemétNeked MUNKA, nekem ÁLOM!