Hirdetés


Baja lovasa nyerte a Kaposvári Vágtát
Fotó: vagta.hu

Baja lovasa nyerte a Kaposvári Vágtát

hirado.hu, M1 - Híradó

2017.08.29. 08:47

Véget ért a Kaposvári Vágta is, ezzel teljessé vált a Nemzeti Vágta mezőnye. A versenyt szeptember harmadik hétvégéjén rendezik a budapesti Hősök terén.

Hirdetés

Huszárok tisztelegtek a kaposvári futam felvonulásán. Ezzel vette kezdetét az utolsó előfutam, ahol 13 lovas mérte össze az erejét. A lovasoknak két kört kellett teljesíteniük a pályán. A négy előfutam után végül a döntőbe Kaposvár, Buzsák, Bálványos és Baja lovasa jutott be.

A futamok között számos program várta a családokat. A legnagyobb sikere az állatsimogatónak volt. A gyermekprogramokon kívül pedig lovas ügyességi verseny és hagyományok udvara is várta a családokat. A legtöbben mégis a döntő futamot várták.

A rendkívül szoros küzdelemben végül Baja település lovasa Mennydörgés nevű lovával futott be elsőként.

Németh János boldogan vette át a díjat, ő képviselheti Somogyot a Nemzeti Vágtán. Azt mondta, a sikere a szerencsének is köszönhető, mert nagyon erős volt a mezőny. A budapesti döntőben már van rutinja.

A 10 éves fennállását ünneplő Nemzeti Vágta idén 16 helyszínen szervezett előfutamokat. A Kecskeméten megrendezett előfutam, a Hírös Vágta győztese a szentkirályi Csiki Árpád lett.

Büszkén mondhatom, hogy az az álmunk és célunk valósult meg, amelyet 2008-ban megfogalmaztunk, hogy jussunk el a határon túli magyarsághoz. Tulajdonképpen ez az elővágtáknak köszönhetően sikerült is. Hiszen székely, vajdasági, felvidéki és muravidéki vágtát is szerveztünk – mondta el Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója.

A Kárpát-medence legnagyobb lovasrendezvényét, a Nemzeti Vágtát szeptember harmadik hétvégéjén rendezik Budapesten.

 

Forrás: hirado.hu, M1 - Híradó

bajaverseny2017lovasokhírös vágtanemzeti vágtaKaposvári Vágta

Hirdetés