Májusig látogatható az Egy székely az Alföldön tárlat

A Nagy István alkotásait bemutató tárlat egy sorozat harmadik része, amely a jelenkori magyarországi műgyűjtés egyik legfontosabb magángyűjteményéből, Kemény Gyula festőművész, restaurátor kollekciójából nyújt válogatást - mondta el az MTI-nek Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora.

Nagy István a magyar konstruktivizmus hírnöke volt

Bozsó János, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény elnöke azt emelte ki: Nagy Istvánt egyrészt az alföldi festészet képviselőjének tekintik, akinek jelentős hatása volt a téma és a szemlélet közvetítésében a következő művésznemzedékekre, másrészt a magyar konstruktivizmus egyik hírnökének tartják az egyre hangsúlyosabb, geometrikus szerkesztésből fakadóan.

A kiállítás képei alapján feltárul az alkotó élete is

Az első világháború poklában esendően hányódó baka portréja, a varrás fölé görnyedő édesanya, a fiatalságában tündöklő tejívó lány színes figurája egyaránt szerepel a válogatásban - sorolta Bozsó János, aki a kiállítás egyik kurátora is. Hozzátette: az utolsó korszakot, a bajai éveket egy meleg fényekben fürdő, a Sugovica-partot ábrázoló alkotás idézi meg a kiállításon.
Hozzátette:

Nagy István művészete elementáris erővel hat a nézőre. Szűkszavú, de lenyűgöző kompozícióin tájak és az ott élők jelennek meg.

A Kemény-gyűjteményből válogatott harmadik tárlat 38 alkotást vonultat fel a festőművésztől és május 12-éig látogatható a kecskemécsi Bozsó Gyűjteményben csütörtöktől vasárnapig.

***

Nagy István 1873. március 28-án született Csíkmindszenten. Tanítóként a Kalocsa melletti Homokmégyen kezdett el dolgozni. Itt készült rajzai alapján fedezték fel tehetségét. Később, Székely Bertalan növendékeként tanári oklevelet szerzett. Münchenben, Párizsban és Olaszországban folytatott tanulmányokat. Első kiállítása 1902-ben Csíkszeredában nyílt meg, majd ezt egy-egy tárlat követte Marosvásárhelyen és Budapesten is. Részt vett az első világháborúban, ahol főként katonaportrékat készített.
A háború után rövid ideig Erdélyben élt, majd Budapestre költözött, de megfordult Szentes környékén, Koszta József mellett is. A Nemzeti Szalonban 1923-ban rendezett nagyszabású kiállítása országos hírnevet, elismertséget szerzett számára. A húszas évek második felében ismét Erdélyben dolgozott, 1926-ban megházasodott, egy évvel később fia született. Betegsége végleges letelepedésre kényszerítette, 1930-ban a család Bajára költözött. A Képzőművészek Új Társasága 1934-ben választotta törzstagjai közé. A festőművész 1937. február 13-án hunyt el Baján.