Átadták Dusnokon a felújított “Bárkát”, mely a falu meghatározó közösségi tere, így nagy öröm, hogy most megszépülve vehetik birtokba a közösség tagjai.
“Az 1900-as évek elején épült, mint kéttantermes iskola. Később szolgálati lakás lett és alaposan leamortizálódott, tönkrement. Az egyház a kárpótlások idején kapta vissza, de sokáig nem tudott vele mit kezdeni. Később minimális felújításokkal és a köré épült játszótérrel sok programnak adott otthont, melynek Hodován Péter és a Kincskereső Család- és Ifjúságsegítő Egyesület volt a mozgatója. A játszótér központi eleme egy hajó, innen az ingatlan neve (Bárka)”
Magyar Falu Program keretében pályázott rá a helyi Egyházközség, és az elnyert 21.511.882,- forintból valósult meg a felújítás. A beruházásnak köszönhetően a helyi Egyházközség épülete a jövőben egy olyan közösségi térként üzemelhet majd, amely méltó körülmények között biztosíthat otthont keresztény, kulturális programoknak.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.