A Zöldfa utcai óvoda után idén a Csokonai utcai óvoda is bővülhet egy multifunkciós ovi sportpályával. Tervek szerint 2019-ben ez a pálya átadásra is kerül.
2018. december 20-án érkezett be a város pályázata az Ovi Sport Közhasznú Alapítványhoz, és rekord gyorsasággal , január 11-én érkezett a jó hír, a pályázatot befogadták, kedvező elbírálásban részesült, a támogatási szerződés megkötése folyamatban van.
Ugyanaz a koncepció, mint a Zöldfa utcai pályánál: multifunkciós, 6×12 méteres, hálóval borított, műfüves pálya kerül kialakításra a Csokonai utcai óvoda területén. Ugyanúgy érkezik hozzá eszközkészlet, és a gyerekekkel foglalkozó, a pályát használó pedagógusok pedig képzésben részesülnek.
Ez a pályázat is TAO forrásból kerül megvalósításra, 4,5 millió forintos önerő mellett 15 milliós fejlesztés valósul meg.
Kalocsának a helyszínt kell kijelölni az óvoda területén, valamint a pálya alatti terepet előkészíteni: gyökérzetet, növényzetet eltakarítani a helyszínről.
Gyorsan halad a 67-es út négysávossá fejlesztése, az újabb, mintegy 10 kilométer hosszú, jelenleg kétsávos szakasz bővítése az utolsó fázisába ért. A látrányi elkerülő befejezését követően a Balatonig gyorsfogalmi úton haladhatunk majd.
Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.