A testmozgás kulcsszerepet játszhat a gyermekeknél a stresszes szituációkkal való megbirkózásban - derült ki egy új tanulmányból, amely elsőként mutatott ki kapcsolatot a fizikai aktivitás és a stresszhelyzetekre adott hormonális válaszreakció között gyermekeknél.
A Journal of Clinical Endocrinology and
Metabolism (JCEM) című folyóiratban közölt eredmények szerint a
fizikailag kevésbé aktív, sokat ülő gyerekek esetében
jelentősen megnőtt a stresszel összefüggő kortizol hormon
szintje, amikor a fiatalok mindennapi stresszhelyzeteknek voltak
kitéve. A fizikailag legaktívabb társaik kortizol szintje azonban
alig, vagy egyáltalán nem emelkedett meg a hasonló szituációkban.
"Az eredmények azt sugallják, hogy
a fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a mentális egészségben
azáltal, hogy megvédi a gyereket az olyan mindennapi
stresszhelyzetek hatásaitól, mint például a nyilvánosság előtt
való beszéd" - idézte a tanulmányt vezető Silja
Martikainent, a finnországi Helsinki Egyetem munkatársát a
ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál. A
tanulmány 252 nyolc éves gyermek bevonásával készült. A
résztvevők fizikai aktivitását a csuklójukra erősített
gyorsulásmérő készülékkel követték nyomon a szakemberek, míg
a gyerekek kortizol szintjének méréséhez nyálmintát vettek
tőlük. A stresszhelyzetekre adott reakció méréséhez a
fiataloknak számtani és történet mesélési feladatokat kellett
teljesíteniük.
A résztvevőket három csoportra - leginkább-, közepesen-, és legkevésbé aktívra - osztották a kutatók. A leginkább aktív gyerekek, akik társaikhoz képest sokkal élénkebben és hosszabb ideig végeztek testmozgást, kortizol szintje reagált a legkevésbé a stresszes élethelyzetekre. "Egyértelmű összefüggés van a mentális és a fizikai jólét között, ám ezen kapcsolat természetéről nem sokat tudunk " - húzta alá Martikainen. - Az eredmények azt sugallják, hogy a testmozgás elősegíti a mentális egészséget azáltal, hogy szabályozza a stresszhelyzetekre adott hormonválaszt".
A Mapei felmérése szerint miközben továbbra is sokan borúlátóan tekintenek az építőipari ágazatra, a szakemberek megítélése javuló tendenciát mutat.
A 135 éves múltra visszatekintő skandináv hátterű ingatlanfejlesztő Budapesten 2024 végén megkezdte a H2Offices irodakomplexum második fázisának beruházását.