Trükkös csaló - sértettek jelentkezését várják a kalocsai rendőrök

Admin

2016.04.27

A kalocsai rendőrség várja azok jelentkezését, akiktől a Kalocsai Szent Kereszt Kórház területén parkolva szabálytalan parkolásra hivatkozva pénzt kért egy magát parkolóőrnek kiadó férfi március első felében.

 

A kalocsai rendőrség várja azok jelentkezését, akiktől a Kalocsai Szent Kereszt Kórház területén parkolva szabálytalan parkolásra hivatkozva pénzt kért egy magát parkolóőrnek kiadó férfi március első felében.

Néhány hete a Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetősége feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a kórház területére behajtóktól szabálytalan parkolásra hivatkozva pénzt kért, mintegy büntetésként. A férfi parkolóőrnek adta ki magát, így csalt ki pénzt több gépjármű-vezetőtől is a kórház udvarán. Azzal csapta be a sofőröket, hogy tilos helyen álltak meg, ezért pénzbírságot kell fizetniük. A nyomozás adatai szerint a feltételezett elkövető alkalmanként 500-50.000 forinttal károsította meg a sértetteket.

Amint az a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság mai tájékoztatásából kiderül, a Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy akinek a sérelmére hasonló bűncselekményt követtek el, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

forrás: police.hu

Galéria

kalocsakórházcsalóparkolás