2024.10.04, Péntek
Muzsikál az erdő Kecskeméten és térségében
Fotók:www.muzsikalazerdo.hu

Muzsikál az erdő Kecskeméten és térségében

MTI

2024.05.04. 06:55

Május 11-én a kecskeméti Nyíri erdőben, május 12-én pedig Lakitelek-Tőserdőn várják a közönséget sokszínű programkínálattal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozaton.

A szervezők tájékoztatása szerint Kecskeméten május 11-én, szombaton a Nyíri erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén a gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozás, akvarellfestés, a Kecskeméti Vadaspark interaktív állatbemutatója, valamint a Furi Feri az állatkerben című gyerekkoncert várja. Az érdeklődők megtekinthetik az 1848-49-es múzeum és a Muzsikál az erdő 2023-as fotó- és gyerekrajz pályázatára érkezett alkotásokból válogatott kiállítást is.

Erdei élményséta klasszikus zenével

Szakavatott erdőmérnökök vezetésével erdei élménysétát szerveznek, amelynek során klasszikus zenei koncertet hallhatnak az érdeklődők az In Medias Brass rézfúvós kvintett előadásában.

 

 

Muzsika az erdőben

A millenniumi hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvénytérré alakul át, ahol a Liszt-díjas Talamba Ütőegyüttes világzenei produkcióját hallhatja a nagyközönség. A rendezvényen a Kecskeméti Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola citerás diákjai gyergyói hagyományőrzőkkel együtt lépnek fel.

Kézműves foglalkozások, akvarellfestés

Május 12-én, vasárnap Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján az érdeklődők megtekinthetik mások mellett a Ládafia Bábszínház meseelőadását, itt is bemutatják a Muzsikál az erdő 2023-as fotó és gyermekrajz pályázatának alkotásaiból készült kiállítást, valamint a helyszínen énekel a Csiribiri Kórus Szűcs Magdaléna vezetésével, Szilágyi Áron pedig interaktív dorombbemutatót tart. A programot egyebek mellett kézműves foglalkozások, akvarellfestés és gyógynövénybemutató is színesíti.

 


 

Fellép a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és Szalóki Ági is

Koncertet ad a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamarazenekara Hollókői Huba vezetésével, valamint a Boróka citerazenekar és a Folkquartett is. Az erdei koncertek sortát Szalóki Ági és a Tálas Áron Trió előadása zárja.
A szervezők közleménye szerint 21 éve zajlik a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat, melyet idén az ország három térségében szerveznek meg. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani.
Bővebb információk a programokról a www.muzsikalazerdo.hu weboldalon érhetők el - áll az összegzésben.

MegyeKecskemétLakitelek–Tőserdőnyíri erdőVackor Vár Erdei IskolaTalambaSzalóki ÁgiMuzsikál az erdő